Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Közpénzt nem sajnálva folyik a hülyítés a Budapest2024 sátornál

A Sziget több áll-leesős hely is van, többek között a Bevándorlási Hivatal sátra, vagy a kitelepült komplett járási hivatal, de a legjobb mind közül a Budapest 2024 sátra / helyszíne.

Annyi sok pénzlopásról írtam már, de végre most meg is tudtam fogni, ott volt minden a szemem előtt. Még mindig nehezen tudom elhinni, hogy a szimpla Fideszes adatbázis-építésnek indult aláírásgyűjtés a budapesti olimpiáért ilyen messzire eljutott, miközben több A4-es lapot tele lehetne írni, hogy ha lenne pár ezer milliárd forint, akkor azt az ország mire költse.

De maga a pályázat és a kampány is jó buli, el lehet költeni 30-40 milliárd forintot, lehet hülyíteni az embereket, döngetni a nemzeti színű mellkast, „balsors”, „Trianon”, „ez az ország megérdemli”, „éremtáblázat”, „csak mi nem rendeztünk”, jöhet minden, arról meg ugye nem kell beszélni, hogy szinte már hungarikum, hogy a 20 milliárdos költséggel indult 2017-es vizes vb már 80 milliárdnál jár, és hol van még 2017?

Apró morzsák mindenkinek, például fél évig 900 millióért népszerűsíti a budapesti olimpiát a Fradi vezérigazgatójának, Orosz Pálnak a cége.

Hostessek, tabletek, érintőképernyők, kvíz, nyeremények, ajándékok, volt minden mint a búcsúban.
A kvíz elég jó volt, olyan kérdésekkel, mint például  „a 2024-es olimpia gazdaságos és fenntartható vagy pénzpazarló lesz?„, aki jól válaszolt kapott valami bizbaszt ajándékba. Pénzről, költségekről, a hogyanról nem esett szó sehol.

De legalább megtudtam, hogy a magyar lakosok 90%-a átlagosan 90 percen beül el tud jutni egy olimpiai eseményre, mintha erre lenne pénzük az embereknek Borsodban vagy Szabolcsban, és alig várják hogy megnézzenek egy jó tékvandó meccset Debrecenben.

Vagy például az is elég jó, hogy ez „zöld olimpia” lesz, és akadálymentesített kerékpárutak fogják összekötni a helyszíneket. Nos, aki követi, hogy mit művel mostanában Tarlós az „akadálymentesített kerékpárutak” kapcsán csak kacagni tud amikor ilyen parasztvakítást olvas.

P60813-184414

P60813-184307

P60813-184312

P60813-184550

P60813-184632

P60813-184657

P60813-184711

P60813-184831

P60813-184846

P60813-184905

P60813-184910

P60813-233133

P60816-110839

P60816-110917

P60816-110931

P60816-111030

Megosztás