Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A helyi Fidesz-frakció elnöke lesz Nyíregyháza díszpolgára

Adorján Gusztáv a kitüntetést kórház-főigazgatóként kapja a városi közgyűléstől, amelynek ő is tagja 2010 óta.

tamogatoi_banner_cikkbe

A város honlapjára felkerült polgármesteri előterjesztés szerint idén három személyt javasoltak a Nyíregyháza Díszpolgára címre. Egy gyermekorvosnőt, egy újságírót, és a helyi kórház főigazgatóját. Az úgynevezett előkészítő bizottság megvitatta a dolgot, és úgy döntöttek, hogy dr. Adorján Gusztávot, a Jósa András Kórház főigazgatóját javasolják díszpolgárnak „Nyíregyháza Város fejlődéséért és felemelkedéséért, hírnevének öregbítéséért kifejtett kiemelkedően eredményes tevékenysége elismeréseként”.

A jelölési javaslatból többet is megtudhatunk a képviselő úrról, aki 2010 óta a közgyűlés tagja:

„Adorján Gusztáv az élet minden területén bizonyította felkészültségét, segítőkészségét, önzetlenségét, mindezt tette mély elhivatottsággal, őszinte emberszeretettel.”

Azt sajnos nem írták bele, hogy ő a Gazdasági és Tulajdonosi Bizottság elnöke, így aktívan részt vett Kovács Ferenc polgármester luxus szolgálati autójának közbeszerzésében is. Tavaly pedig, amikor a közgyűlésen szóba került a NyírVV-s ügy, amiben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt vádat emelt az ügyészség, dr. Adorján azt mondta az ügyet emlegető Nagy László MSZP-s képviselőnek, hogy „nem tisztességes ilyen hangulatot gerjeszteni a NyírVV ellen, holott remek munkát végeznek”. Ezek után némileg meglepő, hogy Adorján Gusztáv díszpolgári jelölését Nagy László, a papíron nem létező baloldali frakció vezetője is támogatta.

Móricz Csaba

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás