Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Magyarországot a Szoptatás Világnapján is egy férfi képviseli

Mert ez ugye nem Kanada, itt nemhogy 50%, hanem 1 nő sincs a kormányban.

 

tamogatoi_banner_cikkbe

 

Minden év augusztus 1-jén van a Szoptatás Világnapja, és idén a szervezők konferenciát rendeznek a parlamentben, ahol szakemberek beszélnek majd a témáról.

A konferencia ideje alatt az Országház Vadásztermében „Baba-Mama klub” és büfé áll a résztvevők rendelkezésére, valamint a csecsemők és kisgyermekek etetésére és pelenkázására is itt lesz lehetőség.

A konferencia címe „Az anyatejes táplálás jelentősége”

A fővédnöke Kövér László.

Tudjuk, hogy a magyar kormányban Lászlóné távozása óta már egy női miniszter sincs, a családügyi államtitkárasszony meg migránsozik mostanában, és Kövér az Országgyűlés elnöke, de talán szerencsésebb lett volna, ha valamelyik közjogi méltóság felesége vállalja el a dolgot. Vagy esetleg a dolgozó anyák mintapéldánya, a drága Lady Oetker.

Az persze kétségtelen, hogy Kövértől sem teljesen idegen a téma, tavaly már kifejtette róla a meglehetősen markáns véleményét.

„Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének tartanák, ha unokákat szülnének nekünk”

Emiatt, és a NER kedvenc énekesének hasonló, női princípiumos nyilatkozata miatt SZÜLETETT meg tavaly az alábbi dalocska, ezzel kívánunk sok sikert és magvas gondolatokat a Házelnök Úrnak a Szoptatás Világnapjára.

 


 

 

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás