
Schmidt Mária 10 legdurvább Amerika-ellenes kirohanása
A Fidesz-közeli történészasszony időnként a legelvakultabb orosz propagandaoldalakon is túltesz. Válogatás az elmúlt 1 év interjúiból.
Mert ez ugye nem Kanada, itt nemhogy 50%, hanem 1 nő sincs a kormányban.
Minden év augusztus 1-jén van a Szoptatás Világnapja, és idén a szervezők konferenciát rendeznek a parlamentben, ahol szakemberek beszélnek majd a témáról.
A konferencia ideje alatt az Országház Vadásztermében „Baba-Mama klub” és büfé áll a résztvevők rendelkezésére, valamint a csecsemők és kisgyermekek etetésére és pelenkázására is itt lesz lehetőség.
A konferencia címe „Az anyatejes táplálás jelentősége”
A fővédnöke Kövér László.
Tudjuk, hogy a magyar kormányban Lászlóné távozása óta már egy női miniszter sincs, a családügyi államtitkárasszony meg migránsozik mostanában, és Kövér az Országgyűlés elnöke, de talán szerencsésebb lett volna, ha valamelyik közjogi méltóság felesége vállalja el a dolgot. Vagy esetleg a dolgozó anyák mintapéldánya, a drága Lady Oetker.
Az persze kétségtelen, hogy Kövértől sem teljesen idegen a téma, tavaly már kifejtette róla a meglehetősen markáns véleményét.
„Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének tartanák, ha unokákat szülnének nekünk”
Emiatt, és a NER kedvenc énekesének hasonló, női princípiumos nyilatkozata miatt SZÜLETETT meg tavaly az alábbi dalocska, ezzel kívánunk sok sikert és magvas gondolatokat a Házelnök Úrnak a Szoptatás Világnapjára.
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
A Fidesz-közeli történészasszony időnként a legelvakultabb orosz propagandaoldalakon is túltesz. Válogatás az elmúlt 1 év interjúiból.
Megkérdeztük a chatbotot, mit gondol hazánkról. Nem sok jót sajnos.
És közben a baloldalt szidják, mert tüntetni és "lázítani" akart. Tragikomikus helyzet a kalocsai kórház környékén.
Majd az állam kifizeti a hiányt, hiszen állami cég.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!