Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Élő adásban egy bögrével köszönték meg Bernd Storcknak

Bernd Storck szövetségi kapitány pár hét alatt hőssé vált, azok után amilyen teljesítményt nyújtott a válogatott a labdarúgó Európa-bajnokságon.
Az MTVA többek között az év legnézettebb műsorát köszönheti neki, a Magyarország-Belgium meccset majdnem 3 millióan nézték otthon a tévén (csak?!), de ugye ebbe nincs benne a kivetítők előtt szurkoló sok-sok ember.

Az MTVA görbe bögre tükre

Az egyik utolsó interjú során az  MTVA jó ötletnek tartotta, hogy egy fényképes bögrét ajándékozzanak a kapitánynak.
Amin Bernd Storck van.
És egy „Köszönjük, Bernd Storck!” felirat.
Meme betűtípussal.

A kínos jelenet:

 

Berkesi Judit a következő szavak kíséretében adta át a tárgyat:
„Pozitív meglepetésem van az ön számára, szeretnénk köszönetet mondani mindazért, amit elért ezzel a csodálatos csapattal.”

Storck végtelen profi volt, hatalmas pókerarccal tette el a bögrét:
„Majd továbbadom a csapatnak, hiszen nagy teljesítményt nyújtottak.”

Az ajándék amúgy olyan 1400-1600 forintjába kerülhetett az MTVA-nak, én legalábbis is a tervezéssel együtt kb. 3 perc alatt megtudtam rendelni egy ilyen bögrét:

Screenshot_02372
2014 óta 400 millió forintot költött ügyvédekre az MTVA.

Ám nem ért itt véget a történet.
A Nemzeti Sport megkereste a riportert, Berkesi Juditot:

„Természetesen szó sincs arról, hogy ez a bögre az MTVA ajándéka lett volna. Az elmúlt hetekben, hónapokban a szövetségi kapitány mindvégig partnernek tekintett bennünket, és mivel az Európa-bajnoksággal egy korszak lezárult, szerettem volna jelképesen megköszönni neki a szakmai együttműködést. Erre a belgák elleni mérkőzés után nyílt alkalom.

A júniusi német–magyar felkészülési mérkőzés előtt ellátogattunk a Gelsenkirchen közelében fekvő Hernébe, abba a városba, ahol Bernd Storck született, és gondoltuk, meglepjük valami aprósággal. Ott botlottunk bele egy vicces feliratú bögrébe, megvettük, a kamera előtt átadtuk neki, és mivel a kapitány jót nevetett rajta, gondoltam, az Eb-szereplés végén egy újabb bögrével megidézzük azokat a pillanatokat. Franciaországban vettük, ott került rá a felirat, és amint a nézők láthatták, a stáb ajándékaként át is adtam. Ennyi a történet.”

Ám tegnap este még az MTVA is kiadott egy MTI-hírt a bögre-ügy miatt:

Screenshot_02373

„Berkesi Judit, az M4 Sport riportere a szakmai együttműködést köszönte meg jelképesen Bernd Storcknak, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitányának a vasárnapi, belgák elleni Európa-bajnoki (Eb) nyolcaddöntő után – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kedden az MTI-vel.
Arra reagáltak, hogy több hírportál azt írta, az MTVA a kiemelkedő, majdnem hárommilliós nézettséget egy – élő adásban átadott – bögrével köszönte meg a kapitánynak.  (…)
A bögre a stáb és nem az MTVA ajándéka volt – írták.

A riporter nem igazán ezt mondta Storcknak, mikor átadta a bögrét – élő adásban, de az MTVA-tól nem is vártunk semmilyen gerincességet.

Vajon ha eljutottunk volna a negyeddöntőig mit adtak volna ajándékba?
Hímzőkészletet? Írható DVD-t? Pendrive-ot? Kulcstartót?
Vagy ragaszkodva a fényképes vonalhoz esetleg egy fényképes Instagram-párna?

Screenshot_02374 Screenshot_02375 Screenshot_02376

Megosztás