Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Nagy siker a felcsúti kisvasút: már 1120 ember fizetett az élményért

Május 13-én az iho.hu munkatársasi utaztak egyet a felcsúti … akarom mondai Vál-völgi kisvasúton.
Sok utassal nem találkoztak, sajnos.

„Az első vonat teljesen üresen érkezett meg az Arborétumhoz, ahol egy másik újságíró kollégával már négyre egészítettük ki az utazóközönséget az Akadémiáig. Mi menettértit utaztunk, a másik két utas viszont csak egy irányra vett jegyet, így a visszaúton már csak ketten maradtunk. És még két kalauz és két ember a mozdonyon. Munkában volt még egy forgalmi szolgálattevő Alcsút-Felcsút állomáson és a biztonsági őr a járműtelepen. Ja és a büfés lány, aki a jegyeket is eladja. Az enyém a 285-ös sorszámú – ha ebből visszaszámoljuk, kijön a napi átlag 30 eladott jegy. Az Arborétumnál leszállva sajnos megint csak nem láttunk más utasokat, a két kocsiból álló szerelvény csak a személyzettel indult vissza a következő körre.”

A 850 millió forintból 600 milliót finanszírozott az Európai Unió, az EU-s támogatásért cserébe néhány elvárást teljesíteni kell. Például hogy az öregedő miniszterelnök házától induló őrült ötlete másokat is érdekeljen, vagyis ne üresen járjon a vonat, hanem legyenek rajta utasok.

Az Átlátszó kérte ki még 2015-ben a tervdokumentációt, ebben az szerepel, hogy a pesszimista becslés szerint is napi 2560 utassal számolnak, ami 50%-os kihasználtságot jelentene.
Mivel a vonat a 1688 lelkes Felcsútról közlekedik az 1504 lelkes Alcsútdobozra, talán még össze is jöhet ez a szám.

bzorban04
De jó hírünk is van, tegnap már az 1120-as sorszámú jegyet vették meg Felcsúton!

13288807_10154954069648840_1214475936_o

Megosztás