Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Polt Péter a saját maga által írt etikai kódexet hányta telibe

Már a látszatra sem adnak, persze minek is.

banner2_mozgo_2

Pápa Levente (Együtt) eléggé meglepődött tegnap, hogy együtt látta ebédelni Polt Pétert és Matolcsy Györgyöt. Mert ugye előbbi a legfőbb ügyész, a másik meg annak az MNB-nek az elnöke, aminek az alapítványai miatt Pápa Levente korábban feljelentést tett.

A Legfőbb Ügyészség pedig nem is titkolta, hogy valóban feljelentések miatt találkozott Polt és Matolcsy.

De nem az MNB ellen, hanem az MNB által tett feljelentések ügyében.

Ezt írták a Hír24-nek:

„Tisztelt Szerkesztő Úr!

Kérdései kapcsán az alábbiakról tájékoztatom.
Dr. Polt Péter legfőbb ügyész – az MNB által tett feljelentések tárgyában – előre egyeztetett munkaebéden találkozott Dr. Matolcsy Györggyel, a Magyar Nemzeti Bank elnökével.”

Mondjuk így sem jobb a helyzet, mert egy demokráciában sem a feljelentettel, sem a feljelentővel nem szokott kvaterkázni az ügyben eljáró hatóság, mert hát na….függetlenség, pártatlanság stb.

Polt egyébként ezzel a „munkaebéddel” konkrétan a saját maga által írt etikai kódexet hányta telibe, abban ugyanis többek között ez áll:

„II. A hivatás gyakorlásának általános szabályai

1. Az ügyészeknek

a) mindenkor meg kell őrizniük hivatásuk méltóságát;

b) mindig a szakmai szabályok szerint, tisztességesen és a lehető legnagyobb gondosságot tanúsítva kell eljárniuk;

c) kellően tájékozottnak és képzettnek kell lenniük, követniük kell a releváns jogi és társadalmi változásokat;

d) feladataikat külső befolyástól mentesen, félelem, részrehajlás és elfogultság nélkül kell ellátniuk; nem befolyásolhatják őket egyéni vagy csoport érdekek, valamint a közvélemény és a média nyomása;

e) a pártatlan és egységes eljárásuk során annak látszatára is ügyelniük kell; tartózkodniuk kell a pártatlanság követelményével összeférhetetlen bárminemű politikai tevékenységben való részvételtől; (…)

III. A büntetőeljárás során kifejtett szakmai tevékenység szabályai

Az ügyészeknek a büntetőeljárás során mindenkor

a) szem előtt kell tartaniuk a tisztességes eljárás követelményét; (…)

Most, hogy Polt hivatalból észlelte, hogy Matolcsyval ebédelt, és ezzel a pártatlanság látszatára sem adva etikai vétséget követett el, vajon indít-e maga ellen etikai eljárást? Hahaha.

Támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal!
A független sajtó a hatalom legnagyobb kontrollja.

Megosztás