Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Becsó Zsoltnak közös cége van egy többszörös trafiknyertessel

Becsó Zsolt, Nógrád megye 1. választókerületének országgyűlési képviselője a Fidesz-frakciót erősíti a parlamentben, és folyton egy csomó fotót posztol Facebookra a mindennapjairól meg Salgótarjánról. Tavaly pedig betársult egy trafiknyertes család cégébe, aminek székhelye ugyanott van, ahova egy Fidelitas-közeli szervezetet is bejegyeztek.


banner2_mozgo_2

Valóban sok baj van a jelenlegi vagyonnyilatkozati rendszerrel, de azért még így is lehet érdekességekre bukkanni.

Például Becsó Zsolt, Nógrád megye 1. választókerületének (Salgótarján, Bátonyterenye, Pásztó és ezek környéke) fideszes országgyűlési képviselője az előző évhez képest feltüntetett a bevallásában egy új céget, az Ublot Kft.-t, amelynek 50 százalékban tulajdonosa a vagyonnyilatkozata szerint. A cégjegyzék szerint az említett vállalkozás másik két tulajdonosa az azonos salgótarjáni lakcímre bejegyzett Molnárné Szandai Edit és Molnár Arnold.

Mindkét név ismerős lehet a város lakóinak számára.

Molnár Arnold ugyan egy trafikkoncessziót sem nyert, de családtagjai közül többen is szerencsések voltak:

– felesége, a már említett Molnárné Szandai Edit három salgótarjáni trafikot tudhat magáénak

– Molnár Arnold édesanyja, Molnár Lajosné szintén három trafikkoncessziót nyert

– Molnár Arnold két lánya, Molnár Melani és Deán Ramóna együtt szintén 3 dohányboltot üzemeltet a városban: előbbi egyet, utóbbi kettőt, míg Susán Ádám, az egyik lánya barátja ugyancsak 3 trafikkal büszkélkedhet

A család így a Salgótarjánban kiosztható 19 koncesszióból összesen 12-t nyert el, plusz még néhányat a környékbeli településeken is: Deán Ramóna még kettőt Bátonyterenyén, Molnár Melani egyet Bátonyterenyén és egyet Mátranovákon, míg Susán Ádám egyet Mátraterenyén.

salgotarjantrafikok

 

A Molnár-házaspár még a 2013-as trafikeső előtt, 2012-ben alapította az Ublot Kft.-t, amelyben 2015. december 9-én lett tulajdonostárs Becsó Zsolt. Érdekes, hogy a cég főtevékenysége egészen addig gyógyszer-kiskereskedelem volt, ám Becsó beszállásának másnapján profilt váltottak, méghozzá nem is kicsit: 2015. december 10-e óta a cég főtevékenysége a saját tulajdonú ingatlan adásvétele. Talán ez termel majd némi bevételt az Ublotnak, aminek az első három éve masszívan veszteséges volt, 2014-ben konkrétan 0 forint árbevételt sikerült elérniük.

Talán Becsó Zsoltnak van egy mesteri terve a vállalkozás felfuttatására, talán csak a szerencsében bízik, nem tudjuk. Az mindenesetre jó ómennek tűnik, hogy az Ublot Kft. székhelye az ingatlanügyekről híres V. kerületben van.

Ott sem akárhol: egész pontosan az Aulich utca 7. pinceszintjén. Ami történetesen Molnár Arnold és Molnárné Szandai Edit másik négy cégének is a székhelye. Mindegyik dohányáru-kiskereskedelemmel foglalkozik, bár ez a nevek alapján is elég egyértelműnek tűnik: Mátra Tűzvarázs Bt., Észak Tabacum Bt., TűzSugár Bt., Salgo Trafik Bt.

Szintén ide van bejegyezve a Salgo Trafik ügyvezetőjének, Molnár Arnold lassan 70 éves édesanyjának, Molnár Lajosnénak tulajdonában lévő Salgó Deán Bt. is, melynek másik tulajdonosa persze nem más, mint Deán Ramóna, Molnár Arnold lánya.

Természetesen a közös székhely teljesen logikus, hisz minek átfutkozni egyik irodából a másikba, ha nem muszáj? Sokkal könnyebb egy helyről intézni az Ublot, és a szétágazó trafikbirodalom szövevényes ügyeit. 

De miért pont az Aulich utca 7. pinceszintje? Mitől olyan vonzó az a hely?

Mert nem ám csak a salgótarjáni család cégflottája van oda bejegyezve, hanem egy Fidelitas-közeli egyesület is.

Sokaknak már maga az Aulich utca 7. szám is ismerős lehet. Itt működik ugyanis az Aulich Ifjúsági Klub, ahol a Fidelitas számtalan rendezvényt tartott már korábban.

De az Aulich utca 7. pinceszintje a hivatalosan bejegyzett székhelye a 2011-ben létrehozott Fiatalok az Összefogásért Egyesületnek, melynek korábbi és jelenlegi vezetői szinte mind fidelitasos kötődésekkel rendelkeznek. Az egyesület jelenlegi elnöke Kun-Gazda Péter is elég gyakran feltűnik a Belvárosi Fidelitas Facebook-os fényképein. Pl. itt, itt, itt és itt is.

ublot

foe

 

Csupa véletlen egybeesés. Vagy nem.

A fotó forrása Becsó Zsolt közszereplői Facebook-oldala.

Támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! A független sajtó csak közösségi finanszírozással tud működni.

Megosztás