
Schmidt Mária 10 legdurvább Amerika-ellenes kirohanása
A Fidesz-közeli történészasszony időnként a legelvakultabb orosz propagandaoldalakon is túltesz. Válogatás az elmúlt 1 év interjúiból.
Felhívásunkra csodálatos pályaművek érkeztek, közzétesszük a legjobbakat, plusz egy Tumblr-művész alkotását.
Mint szombaton kiderült, Budapest még DIREKT nem adta le az olimpiai pályázata mellé a lógótervet, mert másképp akar kampányolni, mint a konkurens Los Angeles, Párizs és Róma. Akkor kértük, hogy tervezzétek meg ti a budapesti olimpia logóját, és kaptunk is csodás alkotásokat.
Most közzétesszük a legjobbakat. Nézzétek végig a képeket, és szavazzatok arra, amelyik a legjobban tetszik. Mi egyszerűen nem tudunk választani közülük.
Richárd alkotásából úgy tűnik, mintha kicsit tartana a korrupciótól.
LG logóterve is mintha erre utalna.
Boglárka viszont nem a piszkos anyagiakra, hanem a magyar népmesékre helyezte a hangsúlyt.
Miszter Gé először két teljesen komoly rajzot küldött a haza érdekében.
„Gondoltam összedobok kettő logótervet, hogy ötletet adjak a ‘zuraknak na meg persze a kollégáknak. Millió mém után segítsük kis hazánkat, ha már erre nem ‘fussa a büdzséből:) Az 1 milláról előre lemondok a Habony Árpád következő esküvőjét támogató alapítvány javára.”
Aztán küldött két kevésbé komolyat is.
Szerintetek melyik a legjobb?
[polldaddy poll=9318236]
Támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
A Fidesz-közeli történészasszony időnként a legelvakultabb orosz propagandaoldalakon is túltesz. Válogatás az elmúlt 1 év interjúiból.
Megkérdeztük a chatbotot, mit gondol hazánkról. Nem sok jót sajnos.
És közben a baloldalt szidják, mert tüntetni és "lázítani" akart. Tragikomikus helyzet a kalocsai kórház környékén.
Majd az állam kifizeti a hiányt, hiszen állami cég.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!