Bezárás

Kérem, figyeljenek oda, és ne másolható pdf-ben tegyék közzé a mutyitanulmányokat!

1. A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. különböző tanulmányokat írt a kazah mezőgazdaságról. A céget amúgy az a Horváth László vezeti, aki a Bors szerint 22 éve jó barátja Fazekas miniszternek, és annyira elfogulatlan, hogy jelenleg is Ka­zahsztán tiszteletbeli konzulja.

banner2_mozgo_2

2. Öt tanulmányt írtak a kazah mezőgazdaságról 40 millió forintért:

  • Az agrárlo­gisztika fejlesztési lehetőségei Kazahsztánban – 7,9 millió
  • A kazah juhtenyésztésről – 8 millió
  • A kazah talajművelésről – 8 millió
  • Hogyan kell kazah olajtartalmú növényeket termelni – 8 millió
  • A Húsmarha Kazahsztánban című dolgozat – 8 millió

3. Egy írásbeli kérdésre válaszolva Fazekas miniszter közzétette a tanulmányokat a parlament honlapján.

4. 505 oldal, a képekből a 444 adott ízelítőt.

Mint “visszaélő” adatigénylő már hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy megírják a választ, kinyomtatják, lefotózzák, azt beszkennelik 90 fokban elfordítva, és úgy küldik el, szóval meglepődtem, hogy ennek a pdf-nek a szövege teljesen rendben másolható.

Az első tanulmány a kazah juhtenyészésről szól, ez 8 millió forint volt, ami 2 évi bérem.

Screenshot_01845

Kiválasztottam belőle 3 mondatot:

Screenshot_01844

Bemásoltam a Google-ba:

Screenshot_01846

És tessék, hát nem megírták már 6 évvel korábban?!

1-2dba689781
Screenshot_01847

Kurva Gyurcsány!
Köcsög Soros!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom