Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A korrupt nagyvállalkozó zseniális sakklépése

A  híres-hírhedt-klasszik pénteki „gecinap” után itt a „ügynökvasárnap”. Lajos ismét elővette a szórakoztató énjét.
Az Orbán-Simicska háborúnál jelenleg nincs érdekesebb és jelentősebb belpolitikai eseménysorozat.

Simicska Lajos vasárnap úgy döntött, mesél egy kicsit a Mandinernek.

Mást nem tudott meg a jelentésrészletekből?

Nem azokból. Volt viszont, aki odajött magától és elmondta. „Figyelj, Lajos, az a helyzet, hogy jelentenem kell rólad.” Azt mondtam az illetőnek: nincs harag, jó, hogy szólt, majd kitaláljuk együtt, miket írjon. Azt hiszem, maguktól is rájöttek már, ő ki volt.

Orbán Viktor?

Igen. Amikor aztán leszereltünk, az étteremben várakoztunk, már civilben, őt kiemelték közülünk. Úgy mentünk haza a leszerelő vonattal is, hogy Viktor nem volt velünk. Minden katona elmegy bulizni, ha leszerelt, így tettünk mi is, aztán ott egyszer csak megjelent. „Hát te hogyhogy itt?” Azt mondta, alá akartak íratni vele, de ő nemet mondott. Harminc éven át elhittem neki, hogy így történt.

Ma már nem?

Ma már nem tudom, mit gondoljak.

Adott két egykori jóbarát, kollégiumi szobatárs. Az egyik politikai „zseni”, a másik gazdasági. Simicska Lajos finanszírozta a Fidesz az elmúlt 20 évben, aztán ő szedte meg magát a zseniálisan kitalált Simicska-modell segítségével.

lalikiraly02

A háborúban viszont ütni kell az ellenfelet. Orbánnak látszólag erősebb ütőkártyák vannak a kezében: parlamenti többség, irányítása alatt álló állami és papíron független intézmények. De egyelőre csak egy reklámadót látunk, és hogy idén már nem a Közgép, hanem a Duna Aszfalt a favorit a közbeszerzéseknél. De S.Lajos csak tavaly csak 20 milliárd forint osztalékot vett ki a cégeiből, így egy-két-három szűkösebb év nem fogja a földhöz verni.

Aki azt várta, hogy Lajos majd elkezdi nyomatni az anyagokat, cégneveket, offshore cégeket, milliók-százmilliók-milliárdok útját, az nagyot tévedett. Ugyanis Lajos nem hülye, miért tenne ilyet, hiszen együtt loptak Orbánnal, nem fogja saját magát is bemártani. Ahogy Orbánék is nagyon kerülik a Közgép és Simicska mocskos pénzügyi múltját, hiszen az egyúttal a saját mocskos múltjuk is.

Másrészt meg az emberek nagy többségét nem érdeklik az offshore cégek, milliárdok. Nem tudják felfogni a „milliárdot”, amikor a legnagyobb összeg amit egyszerre, egy összegben láttak a 100 ezer forint volt. Amúgy is, a szocik is loptak, nem? – legyintenének rá.

Úgyhogy Lajos keresett egy olyan bábút a sakktáblán, amivel úgy üthet, hogy igazán fájjon és nem érintett benne.
Az ügynöközés telitalálat, talán a legzseniálisabb, amit kitalálhatott. Bár Lajoson kívül talán csak Orbán tudja, hogy ez volt-e „Az Aduász”, vagy csak egy lap az erősebb lapok közül.

És hogy miért zseniális lépés ez?

– Az időzítés. Éppen egy héttel március 15 előtt, amikor a függetlenség kérdése amúgy is nagyon hangsúlyosan van jelen, egy hét alatt szépen fel fog tudni futni a botrány, az amúgy is aktuálátpolitizált ünnep még kevésbé lesz „ünnep”.

– Érintettség. Bár Simicska egy korrupt gazember, aki vastagon benne van, hogy ilyen állapotok vannak az országban, találat egy támadási pontot, ami nem arról szól, hogy egy korrupt gazember.

– Bizonyíthatóság. A legszebb az egészben, hogy sem azt nem lehet bizonyítani, hogy Orbán ügynök volt, sem azt, hogy Orbán nem volt ügynök. Hiszen az anyagok eltűntek, Orbán „bizonyítékai” semmit sem jelentenek. Lajos is hazudhat, Orbán is hazudhat, viszont a gyanú árnyéka Orbánra vetül.

– Antikommunizmus. A Fidesz identitásának még most is szilárd magja, hogy a Fidesz egy antikommunista párt, immár 30 éve. Miközben már rég nem az, elég csak sorolni a neveket: Szűrös, Pozsgay, és a fél kormány, akik vagy az MSZMP körül sündörögtek 1990 előtt, vagy a kapcsolatban álltak a III-as főcsoportfőnökséggel.

– Ügynökkérdés. Itt kezd már erősen kilógni a lóláb. A magyarok nagy többsége se a kommunistákat, se az ügynököket nem szereti, és ez még a Fidesz-KDNP választókra is igaz. (Na, jó, a KDNP-s választókról nincs semmilyen infóm, a mérhetetlen nem lehet mérni.) A Fidesz 5 éve (!) adós az ügynökkérdés rendezésével, szegény Schiffer András már számolni sem tudja, hogy hányszor szavazták le, miközben a Fidesz 3 nap alatt kitalál, átver, megszavaztat kétharmados törvényeket. Ha szerették volna, már 2010-ben rendezték volna az ügynökkérdés, amire még mindig jelentős társadalmi igény van. De nem rendezték, sőt, ott gáncsolták az egészet, ahol csak tudták. Vajon miért?

– Oroszbarátság. Lajos az interjúban azt mondja, hogy az ügynökakták nagy része eltűnt, de Moszkvában meglehetnek. Innen már csak egy lépés, hogy Orbán Viktor jelentős és szépen dokumentált pálfordulása a 2010 előtti politikájához képest Oroszországgal kapcsolatban azért történt meg, mert a volt KGB-s Putyin ezzel zsarolja Orbánt. Ami már csak a tejszínhab a tortán.

Hogy mi lesz a válaszcsapás vagy Lajos mivel áll elő legközelebb, kiszámíthatatlan.
De az csak egy álom, hogy a korrupt miniszterelnök és korrupt szobatársa-oligarchája egymást megsorozva együtt takarodjanak a picsába.

Simicska az antikommunista-ügynök-oroszbarát vonalon egy zseniálisat lépett. De hogy mit akarhat Simicska? Ezt próbálja mindenki kitalálni.

Egy nyugatos mérsékelt jobbközép pártot, kicsemegézve a Fidesz nyugatos, antikommunista értelmesebb tagjait?
2018-ra időben kell megkezdeni a felkészülést, pénz és média pedig korlátlan mértékben rendelkezésre áll. Ha el akarja kezdeni most kell elkezdeni. Meglátjuk mi lesz. Sok jóra azért nem számítsunk.

Megosztás