Bezárás

Költötte már egész havi fizetését ajándékra a főnökének?

Nem? Hogyhogy? Pedig ez a legújabb divat.

drMáriás festő Lázár Jánosról készített egy khmm. műalkotást, “Lázár piruettezik, miközben piros hó esik” címmel.

2_o_lazar1-FORRAS_NELKULI

A festményt L. Simon László, Lázár János államtitkár vette meg 500 ezer forintért. Ami ugye egy havi államtitkári bére.

Én mondtam egy árat, ő többet fizetett. Ez elég ritka, inkább alkudni szoktak a vásárlók  – nyilatkozta drMáriás.

Általában én is így szoktam vásárolni, mondanak egy összeget, én egyből többet mondok. A festmény nem sokáig volt L.Simonnál, mert a főnökének, Lázár János miniszternek ajándékozta. Bárhová rakja ki, nagyon jól fog mutatni, ízléses, visszafogott, urizálástól mentes, akár a kisfia budai villájában, akár hódmezővásárhelyi házában teszi ki.

“Ahogy más sem érdeklődik az ajándéka értékéről, én sem tettem. A képet nem egy beosztottamtól, hanem egy kitűnő ízlésű, a kultúrát értő és kedvelő barátomtól kaptam, akinek ráadásul remek humorérzéke is van. A kép nyilvánvalóan kritikus, de azt gondolom, hogy önirónia nélkül nem viselhető el a politikai munka, egyébként pedig nagyra értékelem drMáriás művészetét.” – magyarázta Lázár János.

Egy másik államtitkár, Tállai András, Mezőkövesd ura szintén festményt ajándékozott, de ő sokkal átgondoltabban választott segget, amit nyalhat. Nem Lázárt, nem a főnökét, Pintér Sándort, hanem a főnökének a főnökét, egyenes Orbán Viktort választotta.

A képen azt látjuk, hogy Tálla András államtitkár, a Mezőkövesd Zsóry FC elnöke, az adófizetők pénzéből felhúzott épületben Orbán Viktornak ad át egy festményt, amin Orbán Viktor Puskással látható. Nem is értjük, nem merte betenni az Aranycsapatba Orbánt?

tallaiorban1
A képet amúgy Tállai a saját Facebook-oldalán osztotta meg, majd tegnap, amikor felkapta a sajtó, törölte. Tállai András nem igazán érti, hogyan is működik az internet … reméljük, rákérdez erre az internetes nemzeti konzultáción!

Tállai vágyai szerint:

aranycsapat
Igyekeztem a jelenlegi információk alapján felrajzolni a Nemzeti Értéktár Piramist, természetes újabb “ajándékok” esetén frissítem, kiegészítem.

piramis

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom