Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A Műegyetem ellenáll

A Műegyetemen igyekeznek az unalmas feladatokat, dolgozatokat érdekesebbé tenni, így kerülhetett bele Vida Ildikó az áramlástan ZH egyik feladatába:

Aztán a Számítástudományi és Információelméleti Tanszék ZH-jában is felbukkant a téma:


Ez a két feladat feltehetően feltehetően már elviselhetetlen lehetett több ember számára is, mert ugye mégis milyen dolog, hogy egy egyetemi zárhelyi dolgozatban ilyenek szerepelnek. Bezzeg ha olyan feladat lenne, hogy Orbán Viktor több lépcsőben csökkenti a rezsit és az inflációt, mialatt megvalósítja a teljes foglalkoztatottságot, miközben Szijjártó Péter Brüsszelben és Washingtonban a saját testével védi a NER-t, akkor a miniszterek és az államtitkárok közül hány irat a gyermeke nevére házat/szőlőt …?

Az EMMI sajtóosztálya szerint nem történt semmi szokatlan, nem kommunisták ők, hogy a Minisztériumból beleszóljanak egy zárthelyi feladat szövegébe, hiszen ilyet még a drága Aczél elvtárs sem csinált, meg ugye az egyetemi autonómiát meg kell védeni …

„Palkovics László államtitkár úr egy magánbeszélgetésen megkérdezte a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánját, hogy mi a véleménye az újabb NAV-os példáról, ami a sajtóban megjelent, mivel tudomása szerint az előző ügyben belső vizsgálat indult a BME-n. Természetesen szó sincs arról, hogy az államtitkárság vagy a minisztérium bele akarna szólni abba, hogy mi legyen a ZH példákban, csak mint fenntartó érdeklődött a sajtóhír kapcsán.”

A másik személy, akik nagyon megbántva érezte magát pedig nem volt más, mint Vida Ildikó, a NAV elnöke. Ő az ügyvédjén keresztül üzent a Műegyetemnek:

A rekor ezt küldte körbe a tanári karnak:

„A mai postával levelet kaptam Dr. Trinn Gábor ügyvéd Úrtól azzal a kéréssel, hogy mellőzzük olyan szövegezésű feladatok kiadását, amelyek „megszövegezése egyértelműen alkalmas arra, hogy a NAV, mint a közigazgatás, az adóigazgatás csúcsszervébe vetett közbizalmat, közmegbecsülést hátrányosan befolyásolja, a monogramokkal megjelölt és ennélfogva a NAV-val való összefüggés kapcsán személyükben egyértelműen beazonosítható természetes személyek vonatkozásában pedig a személyiségi jogokat súlyosan megsértse.”

A rektor a körlevélben ezért nyomatékosan kéri a dékánokat és a tanszékvezetőket, hogy „a tárgyaink oktatása és számonkérése során a személyiségi jogokat és a közintézmények jó hírét oktatóink még humoros formában se sértsék meg.

Elég nyomorultnak kell lenni ahhoz, hogy egy zárthelyi feladatban szereplő V.I. monogram miatt ügyvédhez forduljon az ember. Nem lehet viccelődni Vida Ildikóval? Csak ZH-ban, vagy úgy általában? A NAV-val sem lehet viccelődni, csak ZH-ban, vagy úgy általában sem? Erre kaphatnánk valami iránymutatást, Elnök asszony? Tolmács nem kell, próbálja meg bepötyögni a választ …

A NAV és a közbizalom, a NAV és közmegbecsülés? Mi lesz a következő, „I LOVE NAV” kampány? A NAV-t pont annyira becsüljük, mint bármilyen más állami intézményt, na jó, egy kicsit kevésbé, mert 23 ezer dolgozóval nem képesek minimálisan elfogadható teljesítményt nyújtani, meg persze azért, mert a 80-as évekből időutaztatott ostoba, buta, titkárnőfejű vezetőséggel próbálják eladni a szuperhatékony és remekül működő hatóság imázsát. Vida Ildikókkal és Csillag Dezsőnékkel nem fog menni. Ugyanis nem V.I. és Cs.D. monogramja befolyásolja hátrányosan a „NAV-ba vetett bizalmat” (LOL!), hanem V.I. és Cs.D. személye és tevékenysége.

Mindenesetre a Műegyetem CS tanszékét (Számítástudományi és Információelméleti Tanszék) nem hatotta meg sem a minisztérium, sem a NAV elnöke, és ezt a feladatot adták ki. (A másik kép nem valódi.)

 

7318859_7fbba23d6d50088ea3bd07c5c1abf9e1_wm

 

Riszpekt, BME CS!

Megosztás