Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Dübörög a siófoki kampány: okostelefon a lakosoknak

Élesedik az osztogatási verseny, az önkormányzati sonka, kenyérbérlet, 7 forintos tej után megjelent az okostelefon is a kampánypiacon.

Siófok város honlapján a „Hírek”-rovatban egy szó nincs erről, de a siófoki-hírek.hu cikke szerint október 1-től okostelefon jár a parkolási és egyéb kedvezményekre jogosító, kizárólag helyi lakosok által 2 évre 1.800 forintért kiváltható Siófok Kártya igénylések és megújítások mellé.

„A képviselők még 2012 őszén fogadták el az intelligens város építésére vonatkozó koncepciót, amelynek részét képezte többek között a nyílt wifi hálózat megvalósítása valamint az is, hogy a városban élők kapjanak ingyenesen okostelefont. A jelszó nélkül használható wifi rendszer kiépítése a végéhez közeledik.

A nyílt wifi hálózatott a legtöbben okostelefonnal használják, ezért is jó hír, hogy új Siófok Kártya igényléshez vagy kártyamegújításhoz az egyik legújabb készüléket adja a város.

Ennek persze vannak feltételei, ilyen például az is, hogy csak nagykorúnak számító, 18. életévüket betöltött felnőttek kaphatnak mobilt. Telefont egy alkalommal biztosít az önkormányzat a Siófok Kártyát újonnan kiváltó, vagy a lejárt kártyát megújító ügyfeleknek akkor, akkor, ha a kártya igényléskor vagy hosszabbításkor megadják e-mail címüket és hozzájárulnak ahhoz, hogy a város közérdekű információkat juttasson el hozzájuk.

– Az intelligens város építése stratégiai cél. Az okostelefonok biztosítása mellett egy olyan program tesztelését is felajánlották az önkormányzatnak, amely segélykérésre vagy akár közbiztonsági jelzésre is használható. A technikai vívmányok használata lehetőséget teremt a siófokiaknak arra, hogy kapcsolatot teremthessenek egymással akár családon belül, akár az orvosokkal vagy a rendőrséggel – tájékoztatta a képviselőket dr. Balázs Árpád polgármester és hozzátette: ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, a lakosságot el kell látni korszerű mobilkészülékekkel. (…) A Siófok Kártya rendszer fejlesztését, a szolgáltatások bővítését a lokálpatriotizmus egyik erősítő elemének tartja.”

Nos, ahhoz képest, hogy állítólag „a képviselők 2012 őszén fogadták el az intelligens város építésére vonatkozó koncepciót”, Siófok honlapján nem utal erre semmi.

siofok

Szerencsére viszont a fideszes polgármester Facebook-oldaláról sok információt megtudhatunk.

siofok2   siofok4 siofok5 siofok6 siofok7

 

siofok8

 

A siófoki-hírek.hu-n már lejött egy magyarázó cikk is „a félremagyarázások miatt”, mert ugye ne gondolja senki, hogy a kampány miatt osztanak vadiúj Samsung okostelefonokat a helyieknek.

„A Siófok Kártya programot évek óta bővíti a város. A kártya célja a kezdetektől fogva, hogy Siófok lakosságát jutassa kedvezményekhez, ezért is van az, hogy csak állandó siófoki lakcímmel lehet a kártyát kiváltani. Meg is tették ezt 2011-óta mintegy négyezren, mert élni kívántak azokkal a százalékokban mérhető kedvezményekkel, amit nemcsak az önkormányzat nyújt, hanem azok a helyi vállalkozások biztosítanak, akik csatlakoztak a programhoz. Mert ez egy, a lokálpatrióta gondolkodásra alapozó rendszer. A város ezzel próbál visszaadni valamit azért, mert Siófok lakói adót fizetnek és ezzel maguk is hozzájárulnak a fejlődéshez. (…)

A telefont senki nem osztogatja, jelenleg meg főleg nem. A telefont azok kapják, akik Siófok Kártyát igényelnek 1800 forinttért október elsejétől. Nem az utcasarkon osztogatják. Bármelyik szolgáltatónál 0 azaz nulla forinttért lehet hozzájutni nem csak ehhez a készülékhez, de az újabb verziójához is. Független kereskedésekben is az egyik legolcsóbb (de jó minőségű) telefonként szerepel. Ez egy kedvezmény az eddigiek mellé. Nyáron a kártyatulajdonosok visszakaptak több mint háromezer forintot a kártyájukra virágosítás céljából. Mint minden évben. A kártya egyébként még azt is tudja, hogy 80 százalékos kedvezménnyel lehet parkolni vele, sőt használatával olcsóbban kaphat tulajdonosa színházjegyet, fürdőbelépőt… és még sok más mindent.
A telefonra vonatkozó lehetőség a kommunikációról szól. A város ezen a téren is fejlődik. Akárcsak a világ számos másik városa, ahol senkinek sem jut eszébe, hogy telefont adni – mondjuk úgy adóforintok formájában befizetett hűségért – valami paranormális tevékenység volna.

 

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás