Bezárás

Balog Zoltán most aztán jól visszavágott

Vasárnap indította a hetet Balog Zoltán miniszter. Ma még csak szerda van, de már annyi minden történt. Szélsebesen tör fel Lázár és L.Simon mellé a dobogóra.

Vasárnap

Balog Zoltán a roma holokauszt emléknapján kijelentette, hogy Magyarországról nem történt roma deportálás, a magyar cigányokat Ausztriából vitték el.

Hétfő
A Roma Sajtóközpont – nagyon visszafogottan – 6 holokauszt-túlélővel készített interjút ajánlott a miniszter figyelmébe. Az EMMI sajtóosztálya azt közölte a Roma Sajtóközponttal, hogy “Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszönettel vette cikkünket, melyet tanulmányozni fog.”  
Nem könnyű átolvasni a II. világháborút, egyesek ezt már általános iskolában megteszik, de ugye nem mindenki ugyanúgy fejlődik …

Kedd
A Fidesz közleményt adott ki Balog-ügy kapcsán.
Kapaszkodjatok meg, nem fogjátok elhinni, hogy kik a hibásak azért, mert a miniszter … segghülye!

Felháborító, hogy a bukott baloldal politikai célból félreértelmez és eltorzít egy roma áldozatokért való tiszteletadásról szóló telefonos interjúból kiragadott mondatot. Azt a Balog Zoltánt próbálják rossz színben feltüntetni, aki már minisztersége előtt is évről-évre felszólalt a roma áldozatokért mind a holokauszt emléknapján évről évre megrendezett ökumenikus megemlékezésen, mind számos más fórumon. (…)
Nem az emberi erőforrások miniszterének kell magyarázkodnia roma-ügyben, hanem annak a baloldalnak, amelynek kormányzása idején romákat gyilkoltak Magyarországon és ezeknek az ügyeknek a felderítéséért és a kártalanításért semmit sem tettek!”

És kik a hibásak? A bukott baloldal, akik kiragadták azt a mondatot és természetesen az osztrákok!

Kedd
Balog Zoltán interjút ad az MTI-nek.

“Ferdítésekkel és hazugságokkal támadnak, miközben már akkor a roma holokauszttal kapcsolatos megemlékezést szerveztem, amikor még sem miniszter, sem államtitkár, sőt még politikus sem voltam. Arra gondoltam, hogy az a fajta szervezett deportálás – direkt módon koncentrációs táborokba -, ami a magyarországi zsidósággal történt nagyon nagy szégyen, és a magyar állam a roma holokausztban más szerepet játszott.
Az interjú teljes szövegét elolvasva világosan kiderül, hogy egy romaholokauszt-megemlékezésre sietettem, és az áldozatok iránti alázatot és bocsánatkérését próbáltam meg hirdetni, és továbbra is ezt fogom tenni, bármilyen támadás ér is ebben az ügyben.” 

Még mindig kedd, irány Szeged!

Magyar bibliatörténeti kiállítás nyílt Szegeden
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszél az Újszövetség Kutatók Társasága (SNTS) idei konferenciájához kapcsolódva a Szegedi Tudományegyetem tanulmányi és információs központjában megrendezett magyar bibliatörténeti kiállítás megnyitóján 2014. augusztus 5-én.
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Balog Zoltán

A hivatalos MTI-fotó elég unalmas, miközben történtek azért izgalmas dolgok Szegeden.

Schmidt Andrea a delmagyar.hu-tól végigfotózta az eseményt, ami így kezdődött:

2960284

2960285

2960286
A miniszter letette a lábához az RTL Klub mikrofonját.
Soha nem volt még ilyen várós az esti RTL Híradó!
Ezt a teljesítményt bárhol a világon megsüvegelnék, mert ilyen mértékű bunkóságra kevés helyen ragadtatja el magát az ember. Egy miniszter, egy KÖZSZOLGA meg pláne nem …
Nem is tudom, mit gondolt?
Most jól megmutatja, hogy ki a fasza a gyerek?
Buzi RTL?

És még csak szerda van …

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom