Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A NAV letiltott két külföldi sportfogadási oldalt

Ilyet sem láttunk még Magyarországon, ismerkedjünk meg ezzel az üzenettel.

A NAV azt közölte, hogy az érintett két honlappal – a bet-at-home.com és a betclic.com – kapcsolatban az NMHH köteles szakmailag ellenőrizni a határozatban szereplő paramétereket annak érdekében, hogy az elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tétele a NAV által megadott adattartalommal biztonságosan, és a magyarországi internetszolgáltatást nem veszélyeztető módon megvalósítható-e. Ha ez megtörtént, akkor legkésőbb július 11-én pénteken a médiahatóság megküldi az internetszolgáltatóknak az értesítést, akik annak kézbesítésétől (az értesítést a megküldést követő munkanapon kell kézbesítettnek tekinteni) számítva haladéktalanul, de legkésőbb egy munkanapon belül kötelesek a blokkolást végrehajtani, így a szóban forgó oldalak elérhetetlenné válnak az internetezők számára.

A tiltott szerencsejáték-szervezést folytatók internetes blokkolását elrendelő határozatokat az állami adóhatóság hirdetményi úton közli, a hirdetményt 15 napig kell az állami adóhatóság honlapján közzétenni. A hirdetmény a honlapon történő közzétételt követő 15. nap elteltével válik közöltté és emelkedik jogerőre.

A magyar állam szerint az „EK szerződés közrendi vagy közbiztonsági okokból engedi a másik tagállamból eredő szerencsejáték szervezés és annak reklámozása korlátozását.”

Az is érdekes, hogy az állam ha úgy akarja, akkor mégis csak el tudja érni, hogy a szolgáltatók letiltsanak egy oldalt, viszont a kuruc.info csodálatos gyorsasággal betöltődik.

A NAV a honlapján teszi közzé az éppen blokkolt oldalak címét, ahogy a határozatokat is. Jelenleg még 6 másik külföldi oldalnál (Landbrokes, 10bet.com, Mayplay.com, Betsson.com, Fortunawin.com, Unibet.com) ketyeg a 15 napos határidő.

NAV határozat

Az is egy remek kérdés, hogy a XXI. században van-e értelme letiltani bármit is? Én néha szoktam fogadni a csodálatos Mennyei Bajnokság meccseire pont a Betclic-nél, maximálisan elégedett vagyok velük. Most akkor menjek a Szerencsejáték Tippmixpro nevű oldalára, ami minden szempontból (kínálat, oddsok) szerényebb? Vagy egyenesen menjek be Andy Vajna kaszinójába? Aki éppen a Szerencsejátéktól szerezte meg a kaszinóit?
A legvégső esetben persze vehetek kaparós sorsjegyet a Postán a sárgacsekk-feladás alatt/közben ….

Komolyan, a NAV a szolgáltatókkal megpróbál letiltani oldalakat? Pontosan tudjuk milyen eredményes lesz …
Megnyitunk egy tetszőleges webproxy oldalt (pl. egy magyar és egy nem magyar) ahová beírjuk a letiltott oldal címét, és megtörténik a csoda, az oldal bejön.

Viszont a faterom nem fog web proxykkal, vpn-nel meg Tor böngészővel bíbelődni, ő simán visszamegy a Szerencsejátékhoz játszani.

EU, ugye?
A tőke és szolgáltatások szabad áramlása … hát ebben az esetben ezek az országhatáron belül áramlanak..

Megosztás