Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Orbán és a kézműves vállalatok

A miniszterelnök jelenlétében átadták Makláron a Stühmer csokigyárat.
Orbán viktor egyebek mellett elmondta, hogy szerinte olyan vállalatokra van szükség, akiken „nem uralkodott el a hideg kereskedelmi és ipari racionalitás”. Helyette valamiféle „kézműves” hozzáállást javasolt. Ezek a cégek egyébként Magyarország motorjai is, ők hoznak létre „működőképes iparágakat”, amik „csökkentik a gazdaság kiszolgáltatottságát”.

kézműveskép: Index.hu

Komolyan? Kézműves?
Néhány példa az elmúlt évekből:

 

2011. október 3. – A Jüllich Glas Holding gyáravatója Székesfehérváron – A magyar cég rendezvényén a kormányfő arról beszélt, hogy az erő és a siker alapja Európában a nemzeti gazdaság: vagyis magyar ad munkát magyarnak, német a németnek, francia a franciának. „

 


„2012. március 6. – A Knorr-Bremse haszongépjármű üzletágának beruházását bejelentő rendezvénye Kecskeméten – ”Mi magyarok gyarmatosítóknak tekintettük azokat, akiknek csak a piacunk kellett és mindig szövetségesnek tekintettük azokat, akiknek szükségük volt a munkánkra is” – mondta a miniszterelnök az eseményen. A Knorr-Bremse nem gyarmatosító a kormányfő szerint, mert nem egyszerűen csak dolgoztatni akarta a munkásokat, hanem fejlesztési központot hozott létre Magyarországon.”

 


„2012. március 9. – A Linamar Hungary Zrt. gyáravatója Orosházán – A mezőgazdasági gépeket és autóipari alkatrészeket gyártó vállalat új üzemcsarnokának átadása.”

 


„2012. március 29. – A Mercedes-Benz kecskeméti gyárának avató ünnepsége – A kormányfő az eseményen arról beszélt, hogy a kecskeméti Mercedes-gyár nem csupán beruházás, hanem szövetség Németország és Magyarország között. ”

 


„2012. április 19. – A Richter Gedeon Biotechnológiai Üzemének megnyitója Debrecenben.”

 

„2012. június 21. – A Hungrana Kft. új biomassza kazánjainak átadása Szabadegyházán – Az ünnepségen a miniszterelnök azt mondta, a Hungrana sikere azt bizonyítja, hogy nem vágyálom Magyarország újraiparosítása. Láthatjuk, hazánkban hetente újabb és újabb sikeres beruházások fénye gyullad fel. Mindez azokat erősíti meg, akik úgy vélik, ”újra van életerő Magyarországban”, és lehet sikeresen vállalkozni – mondta Orbán Viktor.”

 


„2012. július 20. – A Coca-Cola új gyártósorának avatása Dunaharasztiban – A kormány új gazdasági modellt épít, melynek a Coca-Cola a kedvezményezettjei közé fog tartozni – mondta az eseményen a kormányfő.”

 


„2012. szeptember 20. – Az Opel új motorgyárának avatója Szentgotthárdon – ”Magyarország újabb lépést tett abba az irányba, hogy Közép-Kelet-Európa egyik autóipari központja legyen” – mondta Orbán Viktor”

 


„2012. szeptember 22. – A Bosch új autóipari gyártócsarnokának átadása Miskolcon – Az ünnepségen Orbán Viktor kijelentette: e befektetés megtestesíti a német iparosok Magyarországba vetett bizalmát. ”

 


„2012. szeptember 25. – Az Egis új gyógyszer-technológiai fejlesztő és kísérleti üzemének átadása Budapesten”

 

„2012. október 2. – A Teva új központjának átadása Gödöllőn”

 

image
„2013. január 25. – Orbán Viktor új Mercedes-modellt avatott a kecskeméti autógyárban”

Akkor ennyit a sok kézműves gyárról, vállalatról, ahol nem uralkodott el a hideg kereskedelmi és ipari racionalitás.
Remélem, azért géprombolás nem lesz.

(Forrás: polusonline, hvg)

 

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás