Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Lázár mester Makón tündökölt

Lázár János nem tud hibázni. Egyszerűen nem.

Tegnap az Átlátszó megírta róla, hogy csehországi fácánvadászatot rendelt 23 millió forintért. Ezt ő letudta egy-egy nyilatkozattal az MTI-n meg az Origon, aztán elment utcafórumot tartani Makóra.

Mondhatom azt is, hogy közmunkára jelentkeztem. Mondtam a képviselőknek, a legnagyobb rémületükre, hogy adjanak valami feladatot.

közölte a mester, akit minden bizonnyal sokan látnának szívesen sárga mellényben utcát söpörni, és aki egyébként három nappal ezelőtt jelentette be, hogy „a kormány célja, hogy 2015 januárjától minden munkaképes korú, egészséges embernek legalább közmunkát biztosítson”, amiről azért elsőre a kmk 2.0-ra asszociáltunk, de remélhetőleg csak rémeket látunk.

lazarmako2

 

Az persze nem csoda, hogy János ennyire ráér, hisz a rábízott projektek eléggé döglődnek: az EU befagyasztotta a támogatások kifizetését, és a norvégok is beintettek neki. Az ő szájából az uniós pénzek befagyasztása mondjuk már így hangzott Makón:

„Lezáratlan tárgyalások vannak arról, hogy a Magyarországnak járó pénzt hogy osszuk el a lakosság között”

Hogyan, hogyan….csakis a Kubatov-lista alapján, igazságosan.

„Mi arra fogunk törekedni, hogy az uniós forrásokat magyar kis- és középvállalkozók kapják meg, míg Brüsszel inkább a hozzájuk közelebb álló cégeket preferálná.”

A Fidesz ugye sosem tett és tenne ilyet, nem, még véletlenül se, soha.

lazarmako3

 

„A következő ciklusban 8200 milliárd forint uniós forrást kell elosztanunk, ez soha nem látott lehetőség. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ehhez a munkához nem lesz közöm.”

Ehhez mindenki képzelje hozzá a jellegzetes Lázár-félmosolyt.
Remek négy év áll előttünk.

lazarmako4

 

 (via 444.hu, képek: Botos Tamás)

 

Megosztás