Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Kövér 2002-ben utálta az akácot

Egy héttel ezelőtt a Fidesz aláírásgyűjtést indított a magyar föld, az akác, és a pálinka védelmében, Orbán pedig külön is kegyelmet kért Barrosotól az akácnak.

Az aláírásgyűjtés elindításakor a következő mondatok hangzottak el Fazekas „Megtekintő” Sándor miniszter úr szájából:

„Mi a magyar akácot hungarikumnak tekintjük, a magyar táj elválaszthatatlan része. Nem osztjuk azt a véleményt, ami a balliberális oldalon megfogalmazódik, hogy Észak-Amerikából behurcolt özönnövény lenne az akác. A magyar tájban vannak olyan területek, ahol csak akácfát lehet ültetni, értékes épület- és tüzifa, és a magyar méhészet is elképzelhetetlen a kiváló akácméz nélkül, hiszen az erdőállománynak egyharmadát alkotja az akác, az évente megtermelt mézmennyiségnek pedig közel felét.”

Az Index viszont megtalálta Kövér László egy 2002-es, a Demokratának adott interjúját, amiben a Fidesz-alapítótag házelnök úr még pártjának jelenlegi álláspontjával teljesen ellentétes véleményen volt:

„….közismert, hogy az akácfa a magyar tájtól, a Kárpát-medencétől idegen, és rendkívül kártékony növény. (…) Találóbb jelképre a szocialisták nem is bukkanhattak volna: az akác is csak egy súlyos történelmi tévedés Magyarországon.”

 

Persze 12 év hosszú idő, simán megszereti közben az akácot bárki.

 

koverdemokrata

 

 

.

Megosztás