Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Lázár János átvett egy igazolást

A hódmezővásárhelyi választási bizottság átadta a nyertes képviselőjelöltnek az igazolást az eredményről.

Ez így elég egyszerűnek hangzik, bemegyek, jónapot, átveszem, köszönöm, kijövök.
Nade nem rólam van szó, hanem a bájgúnár Lázár Jánosról!
Ő aztán megadta a módját …

Az origo is részt vett az „eseményen”, a promenad.hu pedig szorgalmasan fotózott.

– A városháza 230 férőhelyes díszterme megtelt, még vagy 70 embernek már csak a folyosón volt hely.
– Minden helyi és megyei fontos embert ott volt.
– Elénekelték a Himnuszt.
– Átvette az igazolást.
– Mondott egy beszédet is.
– A vendégek, mint egy esküvőn, sorban álltak Lázár előtt, hogy személyesen is gratulálhassanak.
– Sokan rögtön ott odaadták a szépen csomagolt ajándékukat is, amit Lázár „nem kellett volna” felkiáltásokkal vett át, és mindenkit meginvitált a szomszédba egy koccintásra.
– Ott is kapott ajándékokat, legalábbis a pincérek valamivel később bekeretezett festményeket, celofánba csomagolt pálinkásüvegeket és ajándékokat hordtak be a városháza titkárságára.
– Katonai zenekar
– Iskolás kórus.
– Virágcsokrok.

Átveszi az igazolást:

1.jpg

A kórus:

2.jpg

Az egyház:

2a.jpg

A zenészek:

4.jpg

Himnusz:

5.jpg

A folyosó:

6.jpg

A műsor:

7.jpg

Sorbanállás, gratuláció, ajándékátadás:

8.jpg

9.jpg

 

Megosztás