Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Legyőztük a Rezsit: rezsifórum Zuglóban

Tegnap este eleget tettem Papcsák Ferenc polgármester úr Facebookos szíves invitálásának és elmentem a zuglói rezsifórumra, ahol Németh Szilárd rezsibiztossal együtt léptek fel. A helyszín a Szent István Király Zeneiskola volt, a „ne vigyük be az iskolákba a politikát ” program jegyében.

A helyszínen az iskola ajtajában személyes Papcsák Ferenc fogadta az érkezőket, odabent az előtérbe viszont máris úgy éreztem, mintha eltévesztettem volna a helyszínt és Schmuck Andor szépkorúak estéjére érkeztem. Az érzés, amikor 36 évesen durván kilógsz a tömegből és javítod az átlagéletkort, rezsiszámlával fizetendő …
Az előcsarnokban hosszú sor, és egy lépést sem haladt előre, mint kiderült, a nagyterem ajtaja nyitva volt, de szépkorúak minden tagja most azon nyomban kívánt a Magyar Csapat felszentelt tagja lenni, és az amúgy roppant csinos hosztesz lányok nem bírták kezelni a rohamot.

Mielőtt kiléptem volna a sorból, a mögöttem álló 65+-os hölgykoszorú egyik tagja büszkén mesélte a barátnőinek, hogy AZ A SÁL VAN RAJTA!!! Milyen sál baszod, hegyeztem a füleimet hátrafelé? Hát az a sál, amit 2002-ben kötött fel először a kampány során, és amit minden fideszes rendezvényre feltesz a nyakába. Hátrasandítva még éppen elkaptam, hogy az egyik hölgy nagy áhítattal megsimizi a SÁLAT … uram segíts és adj erőt a fórumra,  mormoltam magamban, majd gyorsan besiettem a terembe.

Nagyon sokan voltak, a segítők folyamatosan hordták ki a pótszékeket, mindenki integetett valakinek, lassan kiderült, hogy itt mindenki ismer mindenkit, az egész rezsicsapat egy nagy baráti társaság. Ezeknek az embereknek a Párt jelenti a közös programot, ahelyett hogy elmennének együtt kirándulni, múzeumba, kártyázni, fürdőbe. Helyette rezsifórumokra, pártrendezvényekre, békemenetekre járnak. Öntudatos, a közügyekért érdeklődő állampolgárok … oh, wait

A helyszín profin elő volt készítve, minden székre odavolt készítve egy papcsákferences toll, egy Magyar Csapat belépőlap és Polgári Zugló választási különszáma, ami a zuglói Fidesz lapja, és nyomokban sem tartalmaz polgári értékeket. A „lap” 4 oldalból áll, mindegyik „cikk” Papcsák választókerületi ellenfelét, az MSZP-s Tóth Csabát szidja, na meg a Gyurcsányt.

 

A műsort Papcsák Ferenc kezdi, szegény csak 10 percet kapott a Rezsitábornok úrtól, nagy dilemmába került, hogy az eredményekről vagy az elmúltnyolcévről beszéljen, végül az utóbbi mellett döntött.
A sztárfellépő Németh Szilárd csepeli polgármester, a rezsibiztos, a szovjet ember viszont 1 óra 45 percen keresztül olvasztatta le az agysejtjeimet. 105 perc. Megállás nélkül.

A galéria első képen a bácsi az ajándéktollal egyből nekilátott a táskából kivett keresztrejtvénynek, szomorú hogy ilyen képes elterelni a figyelmet a Rezsitábornok úrról!

Maga a rezsifórum akkora faék, hogy ennél egyszerűbbet nem is lehetne kitalálni. Központilag elkészített prezentáció, amit laptopról vetítenek, de összesen csak 16 képből áll. Van két fellépő, a téma meg az, hogy meg kell védeni a rezsit, mert a rezsicsökkentés kurva jó, de hatalmas erők munkálkodnak ellene, mert összefogott a külföldi tőke, Brüsszel, meg a bukott baloldal, ha visszajönnek, itt kő köveön nem maradnak, mindent visszacsálnak legalább a Honfoglalásig! Arról nem beszélnek, hogy a rezsi ősidők óta hatósági áras, vagyis fillérre annyiba kerül, mint amilyen számot Orbán Viktor éjszaka megálmodik. Vagyis egy olyan dolgot kellene megvédeni az előttem ülő Margit néninek és Jóska bácsinak, amit a kormány szabályoz. Őrület! És még őrületesebb, hogy bejött, tolonganak az emberek, hogy megvédjék a rezsicsökkentést. Az aláírásukkal, a testükkel, a jelenlétükkel. 

És persze az is hihetetlen, hogy az ellenzék nem tud összerakni az elmúltnégyévről egy nyomorult prezentációt, nem tud felkészíteni 30 politikust akik összefüggően képesek értelmesen beszélni 60 percen keresztül és lakossági fórumokról fórumokra járva bemutassák az ország helyzetét az ő szemszögükből. De az Egyenes Beszédet tele tudják sírni, hogy nem kapnak elég médiafelületet, meg a gaz Simicska plakátjain ők nem hirdetnek és nem jut el az üzenetek (milyen üzenet, basszátok meg?) a Zemberekhez.

A prezentáció, amit mindenhol levítenek:

 

Sajnos itt nem lehetett kérdezni, pedig nagyon készültem. Pedig nagy barátságos, fideszes hallgatóság volt, nem úgy mint Angyalföldön, ahol beszivárgott az ellenség a sorok közéd, de még ott is két előre kiválasztott kérdező feltehette a kérdését, az egyikük „amiatt panaszkodott, hogy a házában a lakosok 60 százaléka baloldali, és rájuk is vonatkozik a rezsicsökkentés. Hoppál erre csak annyit mondott, hogy „nem baj, nekik is csökken”, a közönség viszont felzúdult, és többen azt kiabálták, hogy „hát ez az, ez a baj”.”
Kádár János pontoz: 10/10!
Köszönjük Jani bácsi!

Nade térjünk vissza a zugló fórumra. A közönséget sajnos nem nagyon pörgette fel a rezsitéma, viszont amikor először megjelent a prezentációban Gyurcsány képe, mindenki hátrahőkölve felmorogott, mint a kisgyerekek a moziban, amikor először tűnik fel a Főgonosz. Az utolsó képen felbukkanó Orbán Viktor képét viszont hosszan megtapsolták, Ismétlem: megtapsolták Orbán Viktor fényképét

Németh Szilárd őszintén beszél a tranzakciós adóról. Bevallja, hogy ilyen sehol a világon nincs, csak itt nálunk, de a gaz bankok miatt kellett ezt bevezetni, mert a bankok nem akartak részt venni a közös teherviselésben. És a bankadó, Rezsibiztos úr? Sőt, a rájuk kivetett tranzakciós illetéket is át akarták hárítani az emberekre, ezért kellett meghozni a pénzügyi rezsicsökkentést, ami Németh szerint észbontó, hogy ilyet kellett csinálniuk a szemét bankok miatt, hát milyen világ ez? Sőt, Németh Szilárd elmeséli, hogy a tranzakciós illeték már a Horn-kormány alatt is volt (!), mert akkor ő tanár volt, és Bokros bevezette, hogy minden tanár bankszámlára kapja a fizetést, de azt vették észre, hogy pénzbe kerül, hogy az adózott jövedelmükhöz hozzájussanak! Nyugaton sincs tranzakciós illeték, felháborító hogy nálunk van – mondja ezt Németh Szilárd, aki megszavazta a tranzakciós illeték kivetését majd megemelését, 6 ezreléket a készpénzfelvétel után, és 3 ezreléket az átutalások után. 

Itt van videón is, öveket bekötni:

A gáz és az áram árához nem a luxemburgi fizetéseket kell nézni, hanem a magyar fizetéseket. Nálunk lesz Európa legalacsonyabb energiaára. A példa az Amerikai Egyesült Államok (!), mert ott feleannyi az áram ára, mint nálunk. Na ja, a benzin meg harmada. Teljesen mindegy mennyibe kerül a világpiacon a gáz vagy az áram, nálunk olcsóbb lesz és kész. Paks is ezért kell, az olcsó áram miatt és hogy ne függjön a gázellátás Oroszországtól.

Rezsiharc. Meg kell küzdeni a magyar kormánynak. A gonosz energiacégek sanyargatják a fogyasztókat. Csepelen egy néninél elzárták a gázt, de Németh Szilárd megígérte, hogy ennek utána fog járni. A számlákat nem tudták elolvasni a Zemberek, de ők a számlaképet is törvénybe rögzítették. Mosolyogtak ezen! Kérte, hogy 100 millió helyett 500 millió legyen a bírsághatár. És annyi is lett!
Németh Szilárd azt is elmondta, hogy „kormánypropagandának titulálták, hogy a rezsiszámlán fel kell tüntetni, hogy mennyit spóroltak meg eddig a csökkentéssel, de ha bemegy a sarki Mekiben, és 50%-kal olcsóbb a hamburger, akkor az a kedvezmény fel van tüntetve a számlán! Ha hamburgernél lehet és nem propaganda, akkor a rezsiszámlán miért nem lehet?!”

Elszámoltatás. Megtették a feljelentéseket, de az ügyészség, bíróság nem tette a dolgát! Csepelen kiadták könyvben az összes disznóságot Vörös Csepel címen. Nem is tett senki feljelentést, vagyis amit leírtak, az igaz! Az első lépcső a politikai elszámoltatás, amikor szavazol.
Nem lehet megtenni, hogy kiraboljuk az országot és megússzuk! Itt már egy picit lankad a figyelmem, nem emlékszem hogy melyik időszakról is beszélt, de valószínűleg az elmúltnyolcévről ….

Ennyi volt, 120 perc tömény REZSI!

Ezzel a képpel zárom soraimat, a Rezsitábornok a fórum után még megküzdött a sajtóval is!

P2130082.jpg

Most pedig vessük össze a hivatalos MTI-tudosítással :-))

Megosztás