Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Joguk van

Komment nélkül:

„Az elmúlt évben több magyar és nemzetközi szervezet – többek között az Európai Néppárt –  emelte fel a szavát az ellen, hogy Magyarországon egyes ügyekben nem érvényesülnek megfelelően az emberi jogok. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség ezekkel a konkrét ügyekkel kapcsolatosan, az emberi jogok érvényesülése érdekében, többször szót emelt a Magyar Országgyűlésben.

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség szerint a magyar állampolgároknak joguk van gyülekezni, demonstrálni, szórólapot sokszorosítani, transzparenseket készíteni, tudni mi történik Pakson, esetleg rossz véleménnyel lenni a mindenkori miniszterelnökről. Sérti az emberek jogait, ha lemásoljak és adózási adataikat, ha körlevélben üzenik meg az állami cégeknek, hogy ne üzleti, hanem politikai alapon döntsenek arról, mely napilapokban  hirdethetnek, ha támadást indítanak a különböző, alkotmányosan független intézményekkel, szemben. 

Mindannyiunknak az az érdeke, hogy ezek a jelenségek megszűnjenek Magyarországon. Ezért foglalkozott a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség az emberi jogok helyzetével legutóbbi kongresszusán is. Európában az emberi jogok érvényesülése nem tekinthető egyetlen ország belügyének sem, és ez mar évtizedek óta így van. Érthető tehát, ha az emberi jogi kérdésekre nemzetközi figyelem irányul.

Meggyőződésünk szerint a mindenkori magyar kormánynak kötelessége mindent megtennie az emberi jogok maradéktalan érvényesülése érdekében. Remélem, hogy a közöttünk meglévő elvi, eszmei, értékrendbeli különbségek ellenére ebben egyetértünk. Ezért Önt, mint a Magyar Szocialista Párt elnökét, arra kérem, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az emberi jogokat érintő jogsértések megszűnjenek, továbbá azért, hogy a kormány maradéktalanul tartsa tiszteletben az emberi jogokat.

Együttműködésében bízva:

Orbán Viktor
elnök
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség

Orbán Viktor levele Kovács László MSZP elnöknek, 2003. június 14-én.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán Paksnál … jelenleg itt tartunk, külön felhívnám a figyelmet Wittner Mária érvelési rendszerére. Körkörös védelem, gyenge pont nélkül.

(Vajon ezekből a videókból melyik pártnak jut összevágni egy ütős kampányfilmet? Csak költői kérdés volt …)

Megosztás