Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A politikai családjuk krédójával ellentétes a szerencsejáték

Emlékszünk még 2012. október 1-re? 

Ezen a napon Lázár János rendkívüli kormányülést hívott össze, olyan súlyos, nemzetbiztonsági veszély fenyegette az országot, majd rendkívüli sajtótájékoztatót tartott:

20121001K_496_AK.jpgA pénznyerő játékautomaták működtetésének teljes megszüntetését javasolja a kormány. Egyrészt a korábbi intézkedések csak részben érték el azt a célt, hogy a leghátrányosabb helyzetben élők ne pénznyerő automatákba dobálják a pénzüket, másrészt – mint arról Orbán Viktor tájékoztatta a kabinetet – súlyos nemzetbiztonsági kockázatok is felmerültek a szerencsejáték-iparban érdekeltek tevékenységével kapcsolatban. A mi politikai családunk krédójával önmagában ellentétes a szerencsejáték, így további szigorítást tart szükségesnek a kormány, bár a korábbi 25 ezer helyett már ma is csak körülbelül 4.500 játékgép működik. A parlament ezért – kivételes sürgős eljárással – várhatóan már kedd délután elfogadja a kormány törvényjavaslatát, amely még ebben a hónapban hatályba léphet, így a koncesszióban működő játékkaszinókat leszámítva a következő hetektől Magyarországon nem működhetnek majd pénznyerő játékgépek.” – mondta Lázár János.

A parlamentben a törvénymódosítás indoklásában pedig Lázár azt mondta, hogy „kizárt, hogy a szerencsejátéktól védendő társadalmi csoportok buszokat szervezve felutazzanak” Borsod, Szabolcs vagy Csongrád megyéből a mindössze három, koncessziós joggal rendelkező elitkaszinó valamelyikébe, hogy ott dobáljak pénzüket a játékgépekbe. Meggyőződésük, hogy a kaszinózás csak a jómódúak szórakozása lehet, az említett elitkaszinókat pedig elsősorban külföldiek látogatják.

Így 2012-ig 25 ezer játékgép volt az országban (nem a haveroknál), majd a megemelt játékadó miatt ebből maradt 4500 (még mindig nem a haveroknál), aztán jól betiltották őket, így sem maradt, és most gyorsan átverták a szerencsejáték-törvény módosítását, ami alapján az országban újra lehetnek játékgépek, maximum 3300 darab, és nem fogjátok kitalálni, hogy kiknél. 
Igen, a haveroknál.

A törvénymódosítást vasárnap nyújtották be sürgőséggel, kedden már meg is szavazták.
Baromi sürgős lehetett. Ezek szerint elhárult a súlyos nemzetbiztonsági kockázat.

Játékgép csak kaszinóban működhet, maximum 300 darab.
500 ezer lakosként működhet 1 kaszinó, 5 Budapesten és Pest megyében, 3 Nyugat-Magyarországon, 3 meg Kelet-Magyarországon.
Jelenleg 3 darab kaszinó üzemel az országban, a törvénymódosítás szerint majd 11 kaszinó lehet.

Az indoklás maga „ultimate priceless„, ezt képes volt az RTL híradóban az előterjesztő Balla György (okleveles bányamérnök) fideszes képviselő a saját szavaival is megismételni:

printscreen_2013.12.12_11h19m07s_001_.jpg
Ezek szerint azért lesz maximum 3300 játékgép, és 3 kaszinó helyett 11, mert szigorítanak.

A kaszinókra lehet „pályázni”, a nyertesek megkapják a koncessziós jogot.

A pályázat szó azért van idézőjelben, mert  a közeljövőben a gazdasági tárca pályázatokat írhat ki, másrészt egy friss törvény szerint már a miniszter pályázat nélkül, egyedül is kiválaszthat megbízhatónak ítélt vállalkozókat a feladatra

Vajon kik lehetnek olyan megbízhatóak, hogy a miniszter pályáztatás nélkül nekik adhatja a koncessziós jogot? El sem tudom képzelni, hogy vannak ilyen megbízható emberek …. nektek van ötletetek? 🙂

A legszebb az egészben, hogy ha mindenki pályázna, akkor is azok lennének a nyertesek, akiket ők akarnak, de most már a látszatra sem adnak, majd a miniszter kiosztja szépen a koncessziós jogokat, oszt’ csókolom.

Természetesen nincs új a nap alatt, ha egy modell jól működik, miért kellene azon változtatni?

1. Földbérleti pályázatok: „Megvédjük a magyar földet!”. „Helyben lakó gazdákat juttatjuk földhöz”.
2. Dohánykoncessziók: „Megvédjük a fiatalok egészségét”. „A kisvállalkozásokat segítjük”.
3. Kaszinókoncessziók: „Szigorítjuk a szerencsejátékot”. „Korlátozzuk a nyerőgépekhez való hozzáférést”.

Most már csak azt kell megvárni, hogy kik lesznek azok a szerencsések, akik megkapják a 8 új kaszinó koncessziós jogát. Szinte biztos, hogy a választásokig ez kiderül, jobb addig kiosztani a koncessziókat, biztos ami biztos …

Csak nehogy valamelyik kaszinó jobban menjen a többinél, mert úgy járhat, mint a jól menő trafikok

Megosztás