Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Elnöki díszvacsora Pozsgay Imre 80. születésnapjára

A múlt héten Áder János köztársasági elnök ünnepi díszvacsorát adott Pozsgay Imre tiszteletére a Sándor-palotában.

Pozsgay aznap adott egy hosszú és végtelenül szervilis interjút a Magyar Nemzetnek, a Mandineren tökéletesen szedték pontokba Pozsgay karrierjének állomásait, valamint lehozták Pozsgay 1957-es újságcikkét. De már mi is idéztük itt a blogon Pozsgay beszédét az 1985-ös MSZMP kongresszusról.

Vagy éppen az Alaptörvény u) pontját is idézhetném:
„Az 1990-ben lezajlott első szabad választások révén a nemzet akaratából létrehozott, a jog uralmán alapuló állami berendezkedés és a megelőző kommunista diktatúra összeegyeztethetetlenek. A Magyar Szocialista Munkáspárt és jogelődei, valamint a kommunista ideológia jegyében kiszolgálásukra létrehozott egyéb politikai szervezetek bűnöző szervezetek voltak, amelyek vezetői el nem évülő felelősséggel tartoznak.”

áder-jános-pozsgay-imre-2-1160x771.jpg

áder-jános-pozsgay-imre-1160x771.jpg

Pár kérdésem lett volna ezzel kapcsolatban, ezért levelet írtam a Köztársasági Elnöki Hivatalnak.
A válaszuk nagyon tanulságos lett, ezért megosztom, mindenféle komment nélkül:

Tisztelt Köztársasági Elnöki Hivatal!

November 26-án Áder János köztársasági elnök díszvacsorát adott Pozsgay Imre 80. születésnapja alkalmával.

Az eseménnyel kapcsolatban a következő kérdésekre szeretném kérni a KEH-t, hogy legyen szíves válaszolni az alábbi kérdésekre:

– Ki volt az ötletgazda, ki kezdeményezte, hogy ünnepi vacsorát adjon Áder János? Áder János köztársasági elnök, a KEH, vagy valaki más?

– Az ünnepi vacsorával kapcsolatban nem zavarta Áder Jánost vagy a KEH-t Pozsgay Imre pártállami múltja (MSZMP KB, Hazafias Népfront, MSZMP Politikai Bizottság, államminiszterség)? 

– Áder János köztársasági elnök úrnak mi arról a véleménye, hogy egy olyan embernek adott díszvacsorát, aki 1987/88-ban, amikor Áder János Lakitelken a többi rendszerváltóval együtt megkezdték a demokratikus átmenet és rendszerváltás előkészítését, az MSZMP Politikai Bizottságában Kádár János majd Grósz Károly legközvetlenebb munkatársa volt? 

– 2010 óta mely személyek részesültek születésnapi díszvacsorában a Sándor-palotában?

Köszönettel várom a válaszukat

A KEH válasza:


Köszönjük szíves érdeklődését! Figyelme fontos és megtisztelő számunkra, és külön öröm, hogy figyelmet szentel az államfői tiszteletvacsoráknak. 

Áder János már elnökké választásakor elmondott beszédében világossá tette, hogy fontos számára a hazai teljesítmény- és tiszteletkultúra megerősítése. Ezért az elmúlt másfél évben – nemcsak az Ön mostani érdeklődésének fókuszában álló tiszteletvacsorák keretében – számos alkalommal igyekezett tiszteletét kifejezni mindazok előtt, akik a maguk területén lehetőségük szerint kimagasló teljesítménnyel járultak hozzá ahhoz, hogy mi magyarok büszkén tekintsünk politikai nemzetünkre. 


Mivel azonban Ön most csak a tiszteletvacsorák után érdeklődik, tisztelettel tájékoztatom, hogy Magyarország köztársasági elnöke az elmúlt másfél évben az alábbi neves személyeket látta vendégül a Sándor-palotában:
 

Buzánszky Jenőt, a Nemzet Sportolóját, az Aranycsapat labdarúgóját, 
az Attraction Látványszínház Produkció tagjait, 
három fair play díjas sportolót, Gyurta Dániel úszót, Baji Balázs gátfutót és Liszka Eszter tájfutót, 
Lukács János történészt, a Magyar Corvin-lánc Testület tagját, 
a magyar történelmi egyházak és a határon túli magyar egyházak vezetőit, 
a kisebbségi önkormányzatok elnökeit, 
a Győztesek Versenyén részt vett, daganatos betegségből gyógyult gyerekeket és kísérőiket, 
az EuroSkills 2012 verseny magyar résztvevőit, 
a Magyar Állandó Értekezlet tagjait, 
dr. Szemerédi Endre Ábel- és Széchenyi-díjas matematikust, valamint az ISEF nemzetközi tudományos és innovációs versenyen 4. helyezést elért Énekes Péter és Köpenczei Gergő diákokat és felkészítőjüket, dr. Katz Sándor középiskolai matematikatanárt. 

Leveléből kitűnik, hogy érdeklődik hazánk XX. századi történelme iránt. A rendszerváltás politikatörténeti, történelmi, szociológiai hátteréről, mozgatórugóiról, tapasztalatairól és következményiről számos kitűnő könyv jelent meg, melyeket szíves figyelmébe ajánlunk. Egy csokorra valót összegyűjtöttünk. Ha ideje engedi, lapozgassa őket! 

Kornai János: Szocializmus, kapitalizmus, demokrácia és rendszerváltás 
Tamás Gáspár Miklós: Másvilág 
Elek István: Rendszerváltoztatók 20 év után 
Romsics Ignác: Volt egyszer egy rendszerváltás 
Ripp Zoltán: Rendszerváltás Magyarországon 1987-1990 
Pünkösti Árpád: Szeplőtelen fogantatás 

Köszönjük megtisztelő érdeklődését! 

Tisztelettel 

Sajtóigazgatóság 
Köztársasági Elnöki Hivatal 

Megosztás