Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Mesterházy, és te mit tettél NAV-ügyben?

Nehéz higgadt maradni azok után, amit Mesterházy Attila tegnap művelt.
Természetesen az áfacsalás-ügyről van szó. Horváth András szerint 1000 milliárd áfát csalnak el, és 700 milliárd áfát igényelnek vissza jogtalanul. Összesen az 1700 milliárd. Évente.

Nézzük meg, hogy mennyi volt az állam áfabevétele 2012-ben:
A 2012. év során általános forgalmi adóból nettó 2747,4 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, mely a 4542,0 milliárd forintos bruttó befizetés és a 1794,6 milliárd forintos visszautalás eredménye.

Ezek szerint az összes éves áfabevétel 40% (!) százalékát ellopják, elcsalják. Az 1700 milliárd forint azt jelenti, hogy a 4 millió dolgozó munkavállalónak évente 425 ezer forinttal kevesebb adót kellene befizetni.

Melyik állam mond le önként, fülét-farkát behúzva 1700 milliárdról? Főleg hogy az a szlogen, hogy „ne a Zemberek fizessék meg” ….
 
Ha okosan, jól felépítve viszi végig Horváth András az ügyet, és fokozatosan egyre többen állnak neki nyilatkozni az ügyről (ami már el is kezdődött), akkor remélhetőleg az egész tákolmány a politikai elit nyakába zuhan, és nem fogjuk őket sajnálni ezért.

Nem akarunk még egy olajszőkítő-sorozatot, még egyszer nem lehet lenyomni az emberek torkán, hogy a politikai-gazdasági elit összevonódva, egymást segítve száz és ezermilliárdokat lopjon el.

Mit is tehet ebben a helyzetben az ellenzék? A rendőrség, ügyészség és Állami Számvevőszék az pontosan annyira „független” amennyire a Fidesz engedi, így az ellenzék az ellenőrző szerepét az Országgyűlésben képes ellátni. Már amennyiben hagyják. Ezért szeretett volna az LMP egy parlamenti vizsgálóbizottságot felállítani, de ehhez nincs meg a szükséges 78 aláírás, mert az MSZP, a DK, a Fidesz és a KDNP képviselői nem írják alá.

Az MSZP azért nem írja alá, mert nem közösködnek a Jobbikkal. Még egy aláíróíven sem. Be vannak szarva, ezt a múlt héten szépen megmutatták. Azt ugye tudják, hogy ugyanazt az oxigént szívják az ülésteremben? Durva, szerintem erre is ki kellene találni valamit, viseljenek légzőkészüléket, ami friss, trendi, balos levegővel van feltöltve.

Mesterházy ezt a Klubrádió szavazásával illusztrálta:

printscreen_2013.11.28_11h01m39s_002_.jpg

Én meg azt szeretném illusztrálni Mesterházynak, hogy viszonyul egymáshoz az 1700 milliárd forintnyi áfacsalás, valamit a beszari, demagóg, sunyi pártjának múltja + jelene + jövője:

printscreen_2013.jpg
Tegnap összeült a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának ellenőrző albizottsága, hogy meghallgassa Horváth Andrást, Varga Mihályt ás Matolcsyt. A kormánypárti képviselők nem mentek el, így a bizottság nem volt határozatképes. Az ellenzék feladata a kormány ellenőrzése, de a kormánypárti képviselők nélkül csak kávét főzhetnek. Ki van ez találva.

Az ülés végül „informatív” jelleggel lett megtartva, melyre ki slasszézott be? Mesterházy Attila, aki nem tagja a bizottságnak, nem írja alá a vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazó ívet, de odament fontoskodni a kamerák elé. 

Sőt, az origonak azt nyilatkozta, hogy:
„Azért mentem el, mert az ügyet fontosnak tartja, de a vizsgálóbizottság felállításáról szóló ívet azért nem írom alá, mert a Jobbikkal nem akarok egy listán szerepelni.”

És ez az ember akarja leváltnai Orbán Viktort …. 
Bocs Attila, de selejtet nem cserélünk selejtre!

Ez az überpofátlanság teteje, ebben az évben ilyen cinikus, sunyi aljas színjátékot politikustól még nem láttam, pedig a teljes Fidesz-KDNP frakció egymást taposva igyekezett részt venni a versenyben.
Mesterházy, te utolsó szar szemét alak, remélem 2014-től a törpefrakciód élén fogod számolgatni Fidesz négyötöd mellett, hogy hányszor ment át rajtad a varsói gyors!

A Facebook-oldalára kitett tegnap egy olyan képet, amin belép a terembe és éppen elmegy Horváth András mellett, csak egy képen legyenek, ezzel is bizonyítva, hogy az MSZP aztán mennyire híve az ügy felderítésében. 

printscreen_2013.11.28_11h22m25s_005_.jpg

De még ezt képes volt fokozni! Szót kért, egy olyan ülésen, ahol semmi keresnivalója nem volt és gáncsolja az egészet.
Maximum trolling:

És még mindig nincs vége!
Tegnap még egy levelet is írt Orbán Viktornak, „Mit tett Orbán viktor NAV-ügyben?” címmel:

És te mit tettél NAV-ügyben Mesterházy Attila? 
Te, aki a pártoddal akadályozod a vizsgálóbizottság felállítását.
Elképesztő, tényleg nincsenek szavak.

ui:
Tudjátok, hogy kik az MSZP által delegált képviselők a számvevőszéki és költségvetési bizottságba?
Mutatom:
printscreen_2013.11.28_11h37m50s_006_.jpg

Közülük tegnap az ezer négyzetméteres villában élő Boldvai László, a a Tocsik-ügyben vádlott, befolyással üzérkedés miatt fogházbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélt, de a LB által felmentett volt MSZP-pártpénztárnok kérdezgette Horváth Andrást az áfacsalásról ártatlan, érdeklődő fejjel …

Megosztás