Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A 673 főt kirúgó Jabil jó stratégiai partner az NGM és Szijjártó szerint

A Nyugat- és multiellenességét gyakran hangoztató kormány sorozatban kötött stratégiai megállapodásokat Magyarországon jelenlévő külföldi cégekkel. A tulajdonképpen csak gesztusértékű szerződés aláírását a piaci pletykák szerint sok vállalat visszautasíthatatlan ajánlatként érzékelte, csupán néhányan mondtak nemet a kormányzati megkeresésre. Aki viszont aláírta, az jól járt, a stratégiai partnereknek ugyanis eddig három, összesen 30 milliárdos pályázatot írt ki az NFÜ.

A Jabil Circuit Magyarország Kft.-vel márciusban kötött stratégiai megállapodást a kormány.

jabil.jpg

„Magyarország ma már az európai járműgyártás egyik zászlóshajója, a Jabil pedig nagy autóipari vállalatoknak is szállít be magas színvonalú elektronikai szerkezeteket. Minél sikeresebb a Jabil, annál versenyképesebb a hazai üzleti környezet az autóipari vállalatok számára, így Magyarország és a cég kölcsönösen érdekeltek egymás sikerében.

A megállapodást egy nagy amerikai vállalat és a magyar kormány köti, de több száz magyar kis- és középvállalkozásról is szól, amelyek a Jabil beszállítói, és amelyek ennek köszönhetik kiszámítható működésüket, bevételeiket, növekedési lehetőségeiket – közölte Szijjártó Péter.”

A Jabil 673 dolgozót bocsát el decemberben a tiszaújvárosi telephelyéről.

A HVG-nek névtelenül nyilatkozó munkavállalók szerint a cég agyfa-főbe túlóráztatja őket (heti ötször-hatszor 12 órás műszak), és a legkisebb dologért is – például ha valaki nemet mond a túlórára, vagy leül munka közben – fegyelmit osztanak, hogy ne kelljen végkielégítést fizetni a kirúgottaknak.

A Jabil a túlóráztatást elismeri, de a negatív vádakat természetesen cáfolja. A cég azt állítja, minden érintett munkavállalótól végkielégítéssel, a hatályos törvényeknek és jogszabályoknak megfelelően válik meg,

A Nemzetgazdasági Minisztérium kiállt a Jabil mellett.

„Az autóipari beszállító Jabil Circuit Magyarország Kft. 2010 óta különböző beruházásokhoz mintegy 1,2 milliárd forint támogatást kapott uniós forrásból, ezekért cserébe a beruházások megvalósításán túl foglalkoztatással kapcsolatos vállalásokat is tett, amelyeket eddig be is tartott. – közölte az NGM kedden. – Tiszaújvárosban 380 millió forint támogatást nyert a Jabil gyártókapacitás-bővítő komplex beruházásra. A szerződést 2010-ben kötötték, ebben 160 új munkahely létrehozását és 2 évig történő megtartását vállalták. A szerződésben vállalt foglalkoztatási feltételeket teljesítették.”

Szijjártó Péter is kiállt a Jabil mellett.

„A stratégiai partnerségi megállapodásban rögzítették, hogy a vállalat a piaci körülmények, a vevői igények ismeretében törekszik a magyarországi gyártókapacitás bővítésére, a Jabil Circuit ennek eddig eleget is tett.” Az államtitkár szerint viszint jó hír, hogy az észak-magyarországi térségben 1300 új munkahelyet jelentettek be a napokban, a Takata japán autóipari beszállító 1000 helyet teremt Miskolcon, a Bosch pedig 320-at. Szijjártó azzal zárta, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy az új munkahelyek létrejötte ellensúlyozza azoknak a családoknak a nehéz helyzetét, akiket a Jabil Circuit által bejelentett leépítés érint.

És ennyi.

Megosztás