Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A szabolcsi rendőrkapitányság lenyomja Andy Vajnát

Kezd beindulni a magyar filmgyártás, az Isteni műszakot már 4995-en látták. Hogy ezzel Andy Vajna mennyire elégedett, azt egyelőre nem tudjuk, de annak biztos nem fog örülni, hogy a keleti végeken a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a semmiből csodálatos műalkotásokat tett le az asztalra, és még a 6-os lottó játékadója sem kellett hozzá. 

„Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Operatív Program keretein belül meghirdetett „Az áldozattá válás megelőzése, áldozatsegítés” című pályázati kiírás célja hogy a helyi együttműködések révén az állampolgárok jól hasznosítható, könnyen elérhető információkat, módszereket, képességeket szerezzenek arról, hogyan előzhető meg az, hogy kriminális cselekmények (bűncselekmények, kriminális szabálysértések) sértettjeivé váljanak, megerősítsék önvédelmüket, fokozzák védekezőképességüket. Cél továbbá, hogy a már kriminális cselekmény áldozatává vált személyek segítő szolgáltatáshoz jussanak, sérelmeik ne maradjanak ellátatlanul, becsatornázódjanak az állami vagy nem állami szervezetek által nyújtott áldozatsegítés rendszerébe. Ennek érdekében nyújtotta be pályázatát a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal fő pályázóként, konzorciumi partnerségben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitánysággal és a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatallal.

A „Ne légy áldozat!” a TÁMOP-5.6.1.C-11/2-2011-0018 azonosító számú projekt 100 százalékos támogatási intenzitás mellett 121 543 860 forint támogatást nyert el. A projekt szakmai megvalósítói a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság és a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal .
A projekt kiterjed egész Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye területére. A projekt megvalósításának eredményeként a megye lakossága nagyobb biztonságban élhet, hiszen megfelelő tudásra fog szert tenni azzal kapcsolatban, hogy hogyan kerülheti el az áldozattá válást az élet bármely területén.” – aldozatszabolcs.hu

tábla.jpg

Ugye, nem leszünk gyarmat, meg nekünk Brüsszel ne diktáljon, de még egy ilyen felvilágosító kampányt is EU-s pénzből vezényelnek le.

Csak hogy képben legyünk, egy ilyen projektnek vannak projektgazdái, vannak kitűzött célok, van ütemterv.

És itt vannak a projekthez kapcsolódó kisfilmek is. Én a Szomszédok óta nem láttam ilyen hatásos magyar kisfilmeket, elég bármelyik képkockájukra rápillantani, egyből rávágom, hogy ez a bűnmegelőzési kisfilmből van. A rendező lehet a magyar Wes Anderson, egyedi stílus, látvány, színészvezetés.  

Csak egy szippantás
A rendőrség a dohányzás és a házibulik veszélyeire hívja fel a figyelmet. Martin, a dagi lúzer ráhajt a suli jó nőjére, akitől egy pippantást szippantást szeretne a  cigiből. Egy slukk, és kakukk. A film megbújó mondanivalója, hogy a dagi lúzerek is bátrak rányomulhatnak az iskola legjobb nőire, egy különszoba összejöhet nekik is.
Egy nap alatt 30 ezer megtekintés, 6 Isteni műszak. Véletlen lenne? Nem hinném!

Martin egyből mém lett, persze a karakter zseniális alapanyag (a többi erre):

raid.png
kézzel.gif
(namost.tumblr.com)

kevert.gif
(sailorripley.tumblr.com)

Az Amerikai pitében sokkal lényegretörőbben adták elő, igaz, ott nem Martin volt a házibuli császára, hanem Stifler.

PC vész
Flóra mindjárt 18 lesz, bulizna nyáron a haverokkal a Balcsin (YOLO), de csak egy fotózásos hirdetést talál. Flóra óvatlanul nem szól senkinek, viszi magával minden iratát és besétál a HATALOM című könyvet olvasó gonosz lánykereskedő irodájában. Dráma, heppiend nélkül. Ha Mundruczó Kornél rendezte volna, akkor a főszereplőt Tóth Orsi játszotta volna, és még ott a szobában megerőszakolná a Gonosz Férfi.


Le is út, fel is út …

A remek cím sajnos egy gyengébb alkotást takar, 11 percben sikerül összefoglalniuk, hogy a tanulás mennyire fontos.

Strand
A „PC Vész”-ből megismert Gonosz Ember és a Melák Testőre az éppen aktuális nőikkel a strandon csapatják (YOLO). A Gonosz Ember szerint nem kell elrakni a táskákat, mert ki lopna, gondolom tőle nem is mer senki. A történet csúcspontján, amikor a főszereplők rájönnek, hogy meglopták őket megrázó alakítással reagálnak az eseményre.

Megosztás