Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Dolgozóival támogattatná Hegedűs Zsuzsa alapítványát a MÁV

Hegedűs Zsuzsa szociológus Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója 2010. júliusa óta, havi 1 millió forintért. Tanácsadói szerződése szerint társadalmi felzárkóztatással, a társadalmi konfliktusok kezelésével, illetve az ezek megoldására szolgáló stratégiák kidolgozásával, a gyakorlatba való átültetésével foglalkozik. Még 2011 végén adott egy interjút a Népszabadságnak, amit utólag megpróbált letiltani, de a lap mégis megjelentette. Hegedűs elmondta az interjúban, hogy ő zöld-bal, őt a kormány tevékenységéről ne kérdezzék, és ő találta ki a szociális népszavazást. Később az FN24 is interjút kért tőle, ebből csak egy rövidke részt szeretnék idézni:


„- Milyen tanácsokkal látta el Orbán Viktort az elmúlt hetekben?

– Van sztenderd válaszom: a miniszterelnök főtanácsadója attól a pillanattól, hogy tanácsot adott, nem tulajdonosa a tanácsnak, arról magát a miniszterelnököt kell kérdezni.”

Hegedűs Zsuzsának van egy alapítványa, a Minden Gyerek Lakjon Jól. Az alapítvány hátrányos helyzetű családoknak vetőmagot és élő állatot oszt, hogy saját maguk élelmiszerellátását meg tudják oldani, az esetleges felesleget eladva pedig kiegészítsék szerény jövedelmüket: Hegedűs megszervezte, hogy a CBA felvásárolja a megtermelt zöldséget és tojást. A program részére a Való Világ-kampány segítségével is összegyűjtöttek az emberek 178 millió forintot. De furcsa hírek is jöttek a projektről: gond volt az adományállatok szállításával, felmerült, hogy némely adományozottak eladták a kapott csirkéket, Hegedűs Zsuzsa kutyája pedig szerelmes volt Orbán Viktorba és szolgálati autóval jár.

Most az egyik nagy állami cég szeretné támogatni az alapítványt, sajátos módon.

Egy olvasónk elküldte, milyen kedves levelet kapott a bérpapírja mellé a munkáltatójától, a MÁV-tól.

máv001.jpg

máv002.jpg

Tehát a MÁV szeretné támogatni a miniszterelnöki főtanácsadó alapítványát, EZÉRT a dolgozók adakozzanak.

Biztos vezetik majd, hogy ki mondott nemet….. Bár igazából tök rendesek, hogy egyáltalán megkérdezik, hisz egyszerűen le is vonhatnák. De ilyen hasonló, „önkéntes” alapon működő céges gyűjtések alighanem a kommunizmus legszebb éveiben voltak.

Persze nem sok a havi 200 forint, meg nem is sajnálja az ember a szegény éhező gyerekektől, de az elv és a módszer kritikán aluli. Sok kicsi kétszázas pedig sokra megy ám, hisz a MÁV Zrt.-nek a június 30-i állapot szerint 16.357 munkavállalója van. Ha mindannyian adnak 200 Ft-ot, akkor havi 3,2 milliót, ha mindenki egy évig, akkor 39,2 milliót kaphat Hegedűs Zsuzsa alapítványa. Ha ez az adománygyűjtés más állami cégeknél is folyik, akkor még többet. Természetesen az összefogás jegyében.

Márpedig a jelenség nem egyedi.

„A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatója, még a nyáron kezdeményezte, hogy az állam tulajdonában lévő vállalkozások munkavállalói is támogassák az alapítványt. Az akcióhoz elsőként a Munkástanácsokhoz tartozó Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége csatlakozott. Arra kérik a postai dolgozókat, hogy aki tud, utaljon át havi 50 forintot.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége arra számít, hogy a többi ágazattal együtt évi 60 millió forinttal tudnak így segíteni. Az alapítvány elnöke, Hegedűs Zsuzsa hatalmas segítségnek nevezte a kezdeményezést. Azt is mondta: ahogy legtöbbször, most sem a tehetős emberektől kapnak felajánlásokat. „

Megosztás