Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A Hitgyülinek tavaly átadott iskola pótlására kell Hajdúsámsonnak a 475 millió

Ugye a Tállai András belügyi államtitkár elnökletével működő Zsóry FC-nek 400 millió forintot ad a kormány a költségvetés általános tartalékából. A hajdúsámsoni állami köznevelés feltételeinek megteremtésére pedig csak ennél picit magasabb összeget, 475 milliót.

Az igazán szép történet az, hogy miért is van ez utóbbira egyáltalán szükség.

Tavaly május 30-án döntött arról a hajdúsámsoni képviselőtestület anyagi okokra hivatkozva átadta a helyi, II.Rákóczi Ferenc nevét viselő általános iskola fenntartását a Hit Gyülekezete egyháznak.

A kisebbségben lévő fideszes képviselőknek nem tetszett a „városvezetés hozzáállása” az ügyben, volt aláírásgyűjtés is a döntés ellen, de az mégis megszületett. Szülők bekiabálása és tiltakozása színesítette a testületi ülést, amin 7 igen és 4 nem szavazattal (és egy tartózkodással) megszavazták a képviselők, hogy a Hitgyülinek adják az iskolát.

„Süljön ki a szemetek!”
Ezt a második videót mindenképp nézzétek meg, a fekete-fehér ruhás nő rendesen odamond a képviselőknek: „Kopogtatócéduláért jöttetek személyesen, most nem volt vér a pucákba arccal szavazni.” és így tovább.

(Külön kiemelném, hogy mindezek ellenére is nyilvánosan elérhető a videó az interneten, Papcsák meg csak magyarázkodik, hogy miért nem közvetítik a zuglói képviselőtestületi üléseket.)

„1075 diákból végül 88-an döntöttek úgy, hogy nem szeretnék, ha gyerekük az egyházi fenntartású iskolába járna, a 140 alkalmazott közül pedig csupán 15-en folytatják máshol.” – mondta az Origónak Németh Tibor, a Hit Gyülekezete jogtanácsosa.

Ez a 88, átmenetileg Debrecenbe beiratkozott gyerek most újra lakhelyén járhat majd iskolába az állami támogatásnak köszönhetően.

„A támogatásról a közoktatási szakma döntött” – mondta erről az Origónak Hajdúsámson polgármestere, Hamza Gábor, aki örül annak, hogy azoknak is lesz hova járnia, akik nem igényelték az egyházi oktatást. A közel félmilliárd forintból a településen már jelenleg is álló iskolaépületeket fogják felújítani és bővíteni.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a támogatás okáról azt írta, hogy azért újítanak fel két iskolaépületet, mert azt szeretnék, ha a településen és a környéken élő összes gyerek a legjobb minőségű okatatást kapná. „A kormány elkötelezett abban, hogy az állami fenntartású intézményhálózatban csak a legszükségesebb esetben kelljen utaztatni a gyereket.” – írták.

Mindez nagy előrelépés ahhoz képest, hogy Hoffmann Rózsát tavaly májusban még nem nagyon érdekelte a hajdúsámsoni ügy. A HírTV Kontraszt című műsorában azt mondta, mivel a Hit Gyülekezete bejegyzett egyház, jogukban áll iskolát átvenni, viszont ha helyieknek nem tetszik, lépjenek fel ellene, ha nem kérték ki a véleményüket.

Megosztás