Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Újra Közgép-hirdetés a Népszavában

Szinte pont egy évvel ezelőtt balhézott össze az MSZP a Népszavával, mert az anyagi gondokkal küzdő lap lehozott egy féloldalas, tehát közel 800 ezer forintba kerülő Közgép-hirdetést.

A szocik közleményt adtak ki, miszerint „Az MSZP elhatárolódik attól, hogy a Népszava teret engedett a Közgép hirdetésének. Felszólítjuk a lap vezetőségét, hogy azonnal szüntessen be minden gazdasági és egyéb együttműködést az említett érdekcsoportokkal!”

Németh Péter főszerkesztő akkor azt mondta, hogy vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől(…) Szomorú történet ez, annál is inkább szomorú, mert megint csak Simicska nyer vele: nem nálunk költi el a pénzét…, a Hvg-nek adott nyilatkozata szerint pedig biztosra vette a főszerkesztő, hogy a Közgép többet nem reklámoz náluk.

Ehhez képest mit találtam ma a kezembe akadt néhány múlt heti Népszavában? Na mit? 🙂

A július 11.-i lapszámban a szolnoki Tiszavirág hídról szóló féloldalas Közgép-hirdetés van.

népszava (2).jpg

Ennél is jobb azonban a július 9-i Népszava. Először a kormányhirdetés, 2-3 oldallal később a kinézetre hasonló, csak szürke különvéleményük, majd a tavalyi botrányt okozó féloldalas Közgép-hirdetés a Margit hídról.

Gyönyörű kompozíció, gratulálunk.

népszava (5).jpg

népszava (4).jpg

népszava.jpg

Megosztás