Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Béremelés mindenütt

Magyarország jobban teljesít. Ez egyértelműen látszik az alábbi hírcsokorból is.

1, Pedagógusok
Szegényeket rendesen becsapták. „Az úgynevezett életpályamodell megalkotásakor megígért teljes béremelésnek a 60 százalékát kapják meg szeptembertől, majd a következő 4 évben minimum 5, de akár 10 százalékos béremelés is lesz. Teljesen csak 2017 szeptemberére lesz meg.”jelentette be tegnap Balog Zoltán. Több fideszes is csak pislog ezen az óriási seggszájaskodáson, pláne mivel növelik az intézményben eltöltendő órák számát, vagyis a pedagógusok eddigi túlórapótlékai elvesznek, és korábban a béremelést ígérték kompenzálásként. „Magyarország jövője a gyermekeinkben van (…), ezért ha gyermekekről van szó, akkor semmi sem drága, válság ide, válság oda” – mondta Orbán Viktor, na nem a témához kapcsolódva, hanem a 16 kiemelt sportág vezetőivel kötött megállapodás aláírásakor.

balog0.jpgFotó: MTI / Máthé Zoltán

 

2, Balog Zoltán
Még a miniszter úrnak áll feljebb, hogy számon kérik rajta a pedagógusoknak tett korábbi ígéretét. „Arra a felvetésre, hogy az ellenzék szerint nem tudja teljesíteni az eredeti ígéretét a kormány, Balog Zoltán azt mondta: szeretne abban a helyzetben lenni, hogy 34 százalékos béremelést kap, és sírni kezd azért, hogy 58 százalékost akart. Szerinte a mostani béremelés az ország teljesítőképességének megfelel. Érdemes körülnézni nemcsak keleten és délen, hanem nyugaton is, hol van ma olyan helyzetben az állam, hogy nem azon gondolkodik, a közszféra hány százalékát építse le, hanem egy világos, kiszámítható életstratégiát nyújt azoknak, akik az állam szolgálatába állnak, és ehhez hozzárendeli a megfelelő bért – hangoztatta a miniszter.”
Hiszen neki is ugyanannyi és ugyanannyira fontos egy 34 vagy 58%-os béremelés, mint a pedagógusoknak. Ja nem.

balog.jpg

3, Kerényi Imre
Nagy kedvencünk, a NER emblematikus alakja, aki az asztalával meg a festményeivel örökre beégette magát az agyunkba. Szóval ő, aki miniszterelnöki megbízottként „a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásáért és a kapcsolódó kulturális értékek megőrzéséért” felel, és áprilisban a Belvárosi Polgári Szalonban a Nemzeti Színház élén Alföldi Róbertet követő Vidnyánszky Attilával beszélgetve buzizott egyet, szóval ő nem 34%-os emelést kapott. Hanem 60%-ost. Kerényit 2011. májusában nevezte ki Orbán, eddig havi 375 ezer forintot, idén júniustól viszont már 600 ezer forintot keres. Neki bejött az élet.

Megosztás