Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Elvették a Margitszigetet a 13. kerülettől, majd megijedtek

Csak egy kis színes hír a NER három éves történetében: május 17-én Navracsics Tibor miniszter beterjeszett egy törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, mely szerint a Margitszigetet elveszik a 13. kerülettől, és közvetlenül a Fővárosi Önkormányzat igazgatása alá helyezik. A törvényjavaslat, mint kés a vajon, június 10-én este meg is szavazták. Három hét sem kellett hozzá.

A történet azonban tele van apró, rejtett szépséggel.

A Fővárosi Önkormányzat a hatályos rendelkezések alapján nem irányít közvetlenül közigazgatási területet. A Budapest főváros közigazgatási területéről és kerületi beosztásáról szóló 1994. évi XLIII. törvény alapján Budapest közigazgatási területe 23 kerületre tagozódik. Ezt a törvényt most megváltoztatták, és a módosított törvény alapján Budapest 23 kerületből és a főváros közvetlen igazgatása alá tarozó területből áll. 

… ez a terület kiemelt idegenforgalmi jelentőséggel bír. A fejlesztése túlmutat egy kerületi önkormányzat stratégiai tervezésében rejlő lehetőségekkel. A Margitsziget a Fővárosban található azon területek egyike, amely az ország nemzetközi turisztikai megítélése szempontjából fókuszpontnak minősül. A fejlesztése ezen okokból gazdasági szempontból is komplex szemléletet igényel, amely felvonultatja a városfejlesztés minden eszközét, szem előtt tartja az erőforrások ésszerű felhasználását, és tükrözi a Fővárost érintő valamennyi rövid- és hosszútávú tervet. Ezzel biztosíthatóvá válik, hogy a Margitszigetet érintő fejlesztések szervesen illeszkedjenek a Budapestet érintő nagyszabású koncepciókba.” – olvasható az indoklásban.

Ezek szerint a Fővárosi Önkormányzat nem tud semmit sem fejleszteni Budapesten, hiszen bárhová nyúlna, az mind valamelyik kerület tulajdona igazgatása alatt áll.
Szegény Tarlós István …  a kurva kerületek nem engedik fejleszteni a várost. Vagy csak az az egy szoci kerület. Pedig Budapest szegény, mint a templom egere, idén az okozott nagy örömet, hogy nem csődölt be a BKV és a város.
Budapesten zajló fejlesztések:
Várkert felújítása –  beruházó: a kormány, a terület tulajdonosa: I. kerület
Baross tér felújítása – beruházó: BKK (Főváros), a terület tulajdonosa: VIII. kerület
Ferenciek tere és Március 15. tér átépítése – beruházó: V. kerület önkormányzata, a terület tulajdonosa: V. kerület

Érdekes, de nem kellett elkobozni a Várkertet és a Baross teret sem, hogy megkezdődjön a beruházás.
Ahogy nem tervezik elcsatolnia budai Várat az I. kerülettől és a Népstadion környékét Zuglótól azzal az indokkal, hogy a „fejlesztés túlmutat egy kerületi önkormányzat stratégiai tervezésében rejlő lehetőségén„.

A 444.hu szerint a törvényjavaslat előtt egy nappal, az önkormányzati bizottság ülésének május 16-án készült meghívójában az szerepelt, hogy a Margitsziget és a Városligetet is vinné a Főváros, azonban másnap a napirendi pontok között már nyoma sem volt a „Városliget” szónak.

A bizottsági ülésen a KIM-es előterjesztő, Dr. Zöld-Nagy Viktória helyettes államtitkár még így is a frászt hozta a fideszes polgármester-képviselő-elnöklő Láng Zsoltra:

printscreen_2013.06.12_00257.jpgprintscreen_2013.06.12_00258.jpg

A bizottság elnöke az II. kerület polgármestere, Láng Zsolt (Fidesz), a Városliget Zuglóhoz tartozik, ahol Papcsák Ferenc a polgármester (Fidesz), a Margitsziget pedig a XIII. kerülethez, amit Tóth József MSZP-s polgármester vezet.

Ez már sokkal inkább megmagyarázza a történetet.

Tarlós megválasztása óta hadakozik a fideszes kerületi polgármesterekkel, akik országgyűlési képviselők is egyben. Nem okozott problémát összefogni és ütni egyet a „szoci-kerületen”, de amikor már fideszes irányítású területre is szemet vetettek (Városliget), gyorsan helyretették a KIM-et.

Tóth József szerint a Margitsziget tulajdonosa eddig is a főváros és a magyar állam volt, és a tervezett fejlesztéseknek a kerület, mint közigazgatási hatóság, egyszer sem tett keresztbe (idén nyáron átadják a közös állami-önkormányzati beruházásban felújított víztornyot és szabadtéri színpadot, a rózsakertet és a szökőkutat).
Most viszont az egyik legfontosabb változás, hogy megszűnik a szigeten a XIII. kerület építési hatósági jogköre, vagyis nem kell egyeztetni a kerülettel a tervekről.

Tervek pedig vannak bőven. 25 milliárdot fordítana a Főváros a Margitszigetre, igaz, azt nem tudjuk, hogy honan lenne rá pénz. Elektromos buszok, teljes csatornázés, új kikitők, kibővített futópálya, lóvasút …
A gonosz szoci Tóth József  biztos nemet mondott volna erre, nem engedte volna, hogy 25 milliárdot költsenek a kerületéhez tartozó Margitszigetre!

Az egyik ultimate érv magától Tarlóstól érkezett, engem teljes mértékben meggyőzött:
A kerület hatvan éve nem fejleszt a Margitszigeten. Ötéves voltam, amikor először kivittek a zenélő kúthoz, mondták, hogy zenélni fog, sírva fakadtam, mert nem zenélt. Ez azóta is így van.

Ám a történet még tartalmaz egy finom csavart:

Az eredeti törvényjavaslat tartalmazta a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosítást, ami kétharmados törvény:

2) A Mötv. 105. §-a a következő (9) bekezdéssel egészül ki:
„(9) Az Országgyűlés törvényben a főváros közigazgatási területéhez tartozó területrészt a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott – kerülethez nem tartozó – területté nyilváníthat. Ilyen esetben a fővárosi közgyűlés, valamint az érintett kerületi önkormányzat képviselő-testületének véleményét ki kell kérni, és helyi népszavazást nem szükséges elrendelni.

Az indoklás szerint „a Mötv. 105. §-a kiegészítésre kerül azzal, amennyiben az Országgyűlés valamely területrészt a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott területté nyilvánít, az érintett képviselőtestület és a Fővárosi Közgyűlés véleményét ki kell kérni. Tekintettel arra, hogy ezen módosítás együtt lép hatályba az érintett területek kijelölésével, így ebben az esetben ez a rendelkezés nem lesz alkalmazható.

Vagyis bármikor el lehet venni bármilyen területet bármelyik kerülettől, de ki kell kérni az érintett kerület véleményét, viszont helyi népszavazást nem kell elrendelni, és mindez a mostani Margitsziget-ügyre nem vonatkozik.

Jogilag a szokásos fideszes módszer. Előbb elvesszük, ami kell, majd gyorsan beheggesztjük a törvénybe a jogi alapot az elkobzásra.

Ám még van ezen kívül egy kedves fordulat.

A fideszes képviselő-polgármesterek aludtak pár napot erre a szövegre és elkezdtek gondolkozni.

Mi van, ha 2014-ben nem nyernek Budapesten? Hiszen a 2010-es kétharmados NER-győzelem a Fővárosi Önkormányzatban a legminimálisabb, 1 fős többséget eredményezett, így van arra esély, hogy 2014-ben Budapesten visszafordul a kocka. Abban az esetben egy balos közgyűlés éppen ezt a törvényt használva elvehetné a fideszes kerületektől azokat a területeket, amiket csak szeretne. Vár, Városliget, Hősök tere, Kossuth tér ….

Ezért gyorsan összedobtak egy módosító indítványt, amely szerint a fenti pontot egyszerűen kitörölték.

printscreen_2013.06.12_00259.jpg

Ehhez a módosító indtíványhoz pedig a következő személy adta a nevét:
printscreen_2013.06.12_00261.jpg

A jövőben nem lehet területet elvenni semmelyik kerülettől.
„A főváros területe kerületekre, valamint és a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott Margitszigetre tagozódik.” Pont. Így van a törvényben.

Ezzel elismerték, hogy ezt a törvényt a Margitszigetre szabták, és fosnak a jövőtől. 

Tóth József így kommentelte a Facebookon:
Az Országgyűlés az árvízi veszélyhelyzet közben 72%-os többséggel fogadta el a lex-Margitsziget törvényt. Ráadásul olyan módosító javaslattal, hogy hasonló döntést (más területre vonatkozóan) a T. Ház a későbbiekben nem hozhat. Ez a törvény hibájának beismerése – de visszavonulni nem akart a többség. Nem adjuk fel, harcolunk tovább az elveinkért, fellépünk a mutyikormányzás és az einstandolás politikája ellen.”

A kérdés persze még mindig az, hogy miért vették el a Margitszigetet a 13. kerülettől.
Hamarosan ki fog derülni, de félek, nem fogunk örülni neki …

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás