Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Komoly ára van az ingyentemetésnek

Pont, mint a régi trafikosoknak dobott “mentőöv”, ami után 35 ezerből 200-an nyúltak csak.
Épp olyan népmesei lesz a szociális temetés is…… lesz is, meg nem is.

A kormány szeret pozitív bejelentéseket tenni, amik (rutinos Fidesz-hírlevél olvasóként állítom) egyre inkább az 50-es évekbeliekre hajaznak. Most épp a “Magyarország jobban teljesít” a sláger, a rezsicsökkentés és társai győzelmi jelentésekhez illeszkedően pedig bejelentették, hogy “A kormány enyhít a gyászolók terhein” (…) “Az új lehetőség, amely nagy társadalmi támogatottságot élvez, csupán a megrendült családok vámszedőinek érdekeit sérti.”

Büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy nem vagyok vámszedő, pláne nem megrendült családoké. Az érdekeimet nem sérti a szociális temetés bevezetése.
De a szememet és a jóérzésemet rettenetesen bántja az a beteg, cinikus, pszichopata törvényjavaslat, amit benyújtottak róla, mert ilyet írni EMBER nem képes.

grave_digging.jpg

A jelenlegi temetkezési törvény szerint ugyanis ha temetésre kötelezett személy (temetést szerződésben vállaló, akit arra az elhunyt végrendelete kötelez, végrendelet hiányában a vele együtt élő házas- vagy élettársa, egyéb közeli hozzátartozója) nincs, ismeretlen helyen tartózkodik, vagy a kötelezettségét nem teljesíti, akkor a temetésről az elhalálozás helye szerint illetékes települési önkormányzat polgármestere gondoskodik, és ezért igényt tarthat a temetés költségeinek megtérítésére a hagyatékból. Ez a köztemetés. Létezik (még egy kis ideig, mert épp most hegesztik eggyé a három különféle önkormányzati segélyt) a temetési segély is, amely minimum a helyben szokásos, legolcsóbb temetés költségének 10%-a, de elérheti a teljes összeget is, ha a kiadások a kérelmező vagy családja létfenntartását veszélyeztetik.

De a kormány a nemzeti után bevezeti a Családi Együttműködés Rendszerét is.

“A szociális temetés, amely lehetőséget biztosít urnás temetésre is, valódi díjmentességet biztosít, az állam térítésmentesen szolgáltatja a temetéshez szükséges kellékeket és átvállalja a gyászolók egyéb költségeit, mint például a holttest szállítását és hűtését vagy urnás temetés esetén a hamvasztást.”

A kormányhonlapra felrakott önvállveregetésben persze nincs szó az igen kemény feltételekről.

szoctem-vert.jpg

Vagyis ha nincs pénzed az eltemettetésére, mosdasd le és öltöztesd fel szerettedet, majd ásd meg az anyád/apád/testvéred/gyereked/feleséged/férjed sírját, vidd a válladon a koporsóját, engedd le a sírba, végül dobálj rá földet.

Igazán szép, humánus és kegyeletteljes dolog ezeket a feladatokat előírni egy gyászoló számára, aki egyébként szeretné a szép emlékeket megőrizni az elhunyt hozzátartozójáról. Ha egyáltalán bír a fájdalommal, és nem kell lefogni, nehogy utána ugorjon a sírba. Persze van olyan is, akit rossz viszonyuk miatt érzelmileg nem rendít meg egy családtagja halála, de szerény anyagi helyzete miatt őt sem kéne olyan feladatok ellátásra kötelezni, ami egy külön szakma dolga, és nem véletlenül.

Néhány kivétel van a mosdatás, felöltöztetés alól:

szoctemkivetelek.jpg

Bár a törvény nem írja elő kötelezően, csupán megengedi a személyes közreműködés orvosi megtiltását, a “kegyeleti okok”ba remélhetőleg beletartozik majd a balesetben elhunyt, roncsolásos sérülést szenvedettek, öngyilkosok látványától való megkímélése a családnak. De sírt megásni, koporsót leengedni, sírt visszatemetni akkor is nekik kell majd.

Elképesztően torz elme kell ahhoz, hogy előírják: egy anya, apa saját maga temesse el gyermekét…..egy gyermek az anyját, apját, vagy testvérét………feleség a férjét, és viszont. Ilyet írni EMBER nem képes.

A temetés egy lelkileg megterhelő esemény, és előírásokkal szabályozott fizikai munka.

“A köztemető üzemeltetője gondoskodik arról, hogy a szociális temetés lebonyolításában részt vevők megismerhessék a temetéssel összefüggő munkavédelmi, közegészségügyi, járványügyi szabályokat.”

A temető üzemeltetője ellenőrzi a szabályok betartását, nem teljesítésük esetén pedig a munkálatok elvégzéséről – az eltemettető költségére – maga intézkedik.

Ha az eltemettető korábbi nyilatkozatával ellentétben mégsem tudja teljesíteni a személyes közreműködést, akkor tájékoztatása nyomán az önkormányzat köztemetés keretében gondoskodik az elhunytról, a költségeket pedig hagyatéki teherként érvényesítheti.

Valószínűleg a bizarr feltételek miatt szinte senki nem fog szociális temetést igényelni, de aki mégis, az menet közben meggondolja/feladja.

Így aztán lesz is szociális temetés, meg nem is. 100200 ezer forintos önkormányzati temetésért cserébe a gyászoló lelki összetörése, megalázása a lehető legmocskosabb zsarolás. Maradtak volna kussban. De szeretik a pozitív bejelentéseket, amik arról szólnak, hogy mennyi mindent adtak ők a népnek. Most épp az ingyentemetést. Igaz, hogy iszonyúak a feltételek, igaz, hogy inkább az uzsorásokhoz mennek majd az emberek, mint sírt ásni, de senki nem tagadhatja, hogy van ingyentemetés!

A politikusok természetesen nem mondanak semmi érdemlegeset a témáról, bár Farkas Sándor (Fidesz) elég durva a “Nem gondolom, hogy nekem temetőcsősznek kéne lennem, van más foglalkozásom.” mondatával.

Megosztás