Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Jól muzsikál az új szóvivő

Nemrég Selmeczi Gabriella mellett Zsigó Róbert bajai polgármester és Hoppál Péter pécsi képviselő is Fidesz-szóvivő lett. A létszámbővítésre Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója tett javaslatot, és a két konkrét személyre is. Kocsis szerint azért van szükség több szóvivőre, mert a választások közeledtével megnőnek a sajtó igényei, és nem árt, ha – kis túlzással minden órában – rendelkezésre tud állni valaki, aki megfelelő tájékoztatást adhat a párt ügyekről. Zsigó Róbert egyébként cukrászként kezdte karrierjét, Hoppál Péter pedig alapvégzettsége szerint énektanár és karnagy, de későbbről azért közoktatás vezetői diplomája is van.

Hoppál kinevezése óta többször is bebizonyította, hogy méltó társa Gabikának és utóda a szépemlékű Petikének, de a nyugdíjszámlákkal kapcsolatos hazudozás felemlegetésére való reagálása különösen elnyerte a tetszésünket.

hoppál.jpg

„Hoppál Péter elmondása szerint 2010-ben, a kormányváltás idején „az emberek nyugdíjbefizetései végveszélyben voltak”. Ne felejtsük el, hogy a baloldal semmilyen olyan rendszert nem hozott létre, amely megóvta volna az emberek nyugdíját. Ne felejtsük el, hogy éppen a baloldal szervezte ki külföldi kézben lévő magánnyugdíjpénztárakba a magyar emberek nyugdíjvagyonát. Ne felejtsük el, hogy éppen a baloldal volt az a politikai erő, amely – és ezt már a miniszterelnökük is bevallotta – hitelből finanszírozta a nyugdíjakat Magyarországon – mutatott rá a Fidesz szóvivője.

Hoppál Péter úgy folytatta, 2010-re fenntarthatatlanná vált a magyar nyugdíjrendszer, ami teljeskörű átalakításra szorult. Meg kellett védeni az emberek pénzét, és az új nyugdíjrendszerben stabillá kellett tenni a nyugdíjakat. A Fidesz-kormány ezt a feladatot nagyon kemény munkával elvégezte, és ennek az az eredménye, hogy ma minden időknél stabilabb a magyar emberek nyugdíja – húzta alá a fideszes képviselő.

A Fidesz szóvivője úgy fogalmazott, „a Gyurcsány-Bajnai korszakban eltőzsdézték a nyugdíjak reálhozamát”, bizonytalan volt a nyugdíjrendszer, de jelenleg, az Orbán-kormánynak köszönhetően biztonságban van a magyar emberek nyugdíja.

Hoppál Péter aláhúzta, a baloldali kormányok idején csökkent a nyugdíjak értéke, a jelenlegi kabinet alatt pedig minden évben – legalább az infláció mértékének megfelelően – növekednek a nyugdíjak. A szóvivő emlékeztetett, Bajnai Gordon 2009-ben egyhavi nyugdíjat vett el a nyugdíjasoktól.

Ha a baloldal azt kérdezi, milyen számlákra milyen nyugdíjak fognak kerülni, a válasz az, hogy az idei évi befizetéseket tervezi a kormány a számlákra jóváírni, úgy, ahogy azt megígérte. A magyar emberek nyugdíja végre, a Fidesz-kormány működésének eredményeképpen biztonságban van – zárta szavait Hoppál Péter.”

(kép és szöveg forrása: fidesz.hu)

Megosztás