Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Költségtérítési toplista magyarázatokkal

Rég volt már költségtérítéses téma, pedig imádtuk annak idején, ahogy megmagyarázták. Különösen Nyakó Pista és a kedves felesége sztorija volt a kedvencünk, akik 4 év alatt ketten 36 millió forint költségtérítést markoltak fel, mert külön-külön utazgattak haza Miskolcra. De a képviselőfeleség levelét is imádtuk.

A bábszínházban azóta csak a szereplők cserélődtek ki, és az összegek nőttek.

A Blikk kikérte az Országgyűléstől annak a tíz képviselőnek a nevét, akik a legtöbb költségtérítést vették fel ebben a parlamenti ciklusban idén március 1-jéig. A listából kiderül, hogy az élboly legalább fejenként bruttó 25 milliót vághatott eddig zsebre, és a ciklusból hátralévő 14-16 hónapban újabb 11-12 milliót jöhet még ehhez. Így a 40 milliót közelítik majd a legnagyobb térítések, szemben az előző parlament 24 milliós összegeivel. Ennek oka az, hogy ugye Seres Mária népszavazása miatt átkeresztelték a költségtérítést, amit később adókötelessé tettek, de ugyanakkor rafkósan meg is emelték azt, nehogy bukjanak egy vasat is nettóban. 

A Top10-es lista:

kt.jpg

A költségtérítés egyik része a lakhatási támogatás, amely 115.950 forint, s annak jár, akinek a fővárosban vagy választókerületében nincs lakása. A nagyobbik rész a választókerületi pótlék, amelynek mértéke (havi 140-672 ezer forint) attól függ, milyen messze van a képviselő választókerületének székhelye Budapesttől.

A Blikk kalkulációi szerint nettó 13,9 és 15 millió forint közti választókerületi pótlékból gazdálkodhattak az éllovasok. 430 forintos átlagárral számolva ebből 32-35 ezer liter üzemanyag vehető. Hétliteres átlagfogyasztás mellett fejenként 460-500 ezer kilométert autózhatott az első tíz helyezett politikus. Ez akkora távolság, hogy a többségnek durván kétezer alkalommal is kijön belőle a főváros és a választókerületi székhelye közti út.

utazás.jpg

Néhány képviselő megtisztelte a választópolgárokat magyarázatával is:

Apáti István (Jobbik) szerint lelkiismeretes munka esetén elmegy a pénz a költségekre. “Nem veszi ki jól magát, ha egy képviselő sír, de tény, Budapest–Mátészalka oda-vissza 600 kilométer. A városi irodám fenntartása havi 40 ezer forint. A kiadás egyenlőtlenül oszlik el, mert a választási évben több.”

Vitányi István (Fidesz) 41 települést képvisel, s állítja: az utak olyan rosszak, hogy négyévente vehetne egy új autót, mert az annyira tönkremegy. Emellett sok pénzt visznek el a protokolláris kötelezettségei. “160 ezer forint a havi benzinköltségem, évi 40 ezer kilométert autózom a munkám miatt.”

Pálffy István (KDNP) saját kimutatásai szerint éves átlagban eddig 64 ezer kilométert ment. “Balatonkenesén van az állandó lakhelyem, a pártom Veszprém megyei elnöke vagyok, ugyanakkor Hajdú-Bihar megye képviselője. Ezenfelül Balassagyarmattól Mohácsig és Komáromtól Újszászig vannak programjaim, rengeteget megyek kocsival, ami 11 litert fogyaszt.”, “Az üzemanyag pedig csak egy része az autófenntartás és -használat költségeinek, s négy év után lényegében kidobhatok egy kocsit. A választókerületi pótlékból pedig szállásra, étkezésre, más kiadásokra is megy.”

(képek: Blikk)

Megosztás