Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Háromszáz felett

Kommentár nélkül:

„Az ország egyre mélyebb válságban van, 8,5 százalékos a munkanélküliség, 300 forint felé közelít az euró árfolyama. Egy ilyen helyzetben a kormánynak ezekről a súlyos gondokról nem volt semmi mondanivalója, ez bizonyítja azt, hogy alkalmatlanok, és leszerepeltek.” – szögezte le Szijjártó Péter.

Ma délre a forint elérte a 300-as euró-átváltási árfolyamot. Senki sem tagadhatja, hogy ez egy lélektani határ. Egyrészt azért, mert a devizahitelesek nehézségeit tovább fokozza, másrészt azért, mert ez az egyetlen szám jól jelzi a kormányzati politika kudarcát. (…) A válság következtében eddig 22 ezer ember veszítette el állását, a kormány 22 ezer munkahelyet nem tudott megvédeni. (…) Azt láthatjuk tehát, hogy a kormány cselekvés helyett konzultál, nyilatkozik és jobb híján a Fideszt szidja. A Fidesz továbbra is új választások kiírásában és egy új kormány felállításában látja a helyzet megoldását.” – nyilatkozta Navracsis Tibor.

„A hazai valuta elértéktelenedésének folyamatát csak egy olyan kormányzat tudja megállítani, amely egy új társadalmi felhatalmazással rendelkezik. Ezt pedig csak szabad, demokratikus választásokon lehet megszerezni. Azon a napon, amikor az euró árfolyama átlépte a 300 forintot, a jelenlegi kormányzó elit távozása politikaiból gazdasági szükségszerűséggé vált.” – Szalontay Mihály, Magyar Hírlap

Szánalmas, amit a kormány csinál ebben a helyzetben, mert egyfajta reménytelenséget sugároz az ország lakói számára. Gyurcsány Ferenc PR-kérdésnek tekinti a válságot, és azt gondja, hogy ha minimális példányszámban legyártanak egy füzetet, és ezt az ország sok helyén lengeti be az emberek előtt, akkor ezzel a válság ki van pipálva. Magyarországon a kormány „kifogyott az öletekből” és Európával „totálisan ellentétben” adóemelésekkel szeretné a válságot kezelni. Történelmi mélységben van a tőzsde, a forint-euró árfolyam tartósan 300 forint körüli, a magyar kormányt pedig világszerte elrettentő példaként hozzák fel arra, hogy miként lehet egy gazdaságot tönkretenni.” – nyilatkozta Varga Mihály.

Megosztás