Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Rezsicsökkentő-verseny

Miközben az ELMŰ fekete-fehér levelet küldött a fogyasztóinak a rezsicsökkentésről, a pártok egymásra licitálnak.

1, Fidesz
Az ötletgazda és kivitelező tudja még fokozni: külön ezügyi munkacsoportjuk van, aminek keddi első hivatalos ülése után Kósa Lajos bejelentette, hogy tíz százalékos lakossági rezsidíj-csökkentésre fog javaslatot tenni a munkacsoport a kormánynak és a Parlamentnek elsősorban a víz-, csatorna- és hulladékgazdálkodási díj tekintetében. Ugyanitt Németh Szilárd arról tájékoztatott, hogy elsőként a tartályos- és PB-gáz ára csökkenhet, míg Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a számlaegyszerűsítés fontosságát hangsúlyozta. Kósa ugyanakkor közel két hete azt jelentette ki, hogy a a vonalas közművekre (csatornákra, kábelekre) kivetett járulékból kell majd kompenzálni azokat a vízműcégeket, amelyek a díjcsökkentés miatt egyébként tönkremennének.

toniek.jpg

 

2, MSZP
Kicsit skizofrén a véleményük. Álláspontjuk szerint az nem tartható, hogy mindenki egyformán kapjon támogatást, és felrótták a kormánynak, hogy azokkal is törődni kell, akik nem gázzal fűtenek, és akik (már) nem tudnak villanyszámlát fizetni. Ígéretük szerint azonban egy hónapon belül saját rezsicsökkentési javaslattal állnak elő, amely a fogyasztók és szolgáltatók költségeit egyaránt mérsékli, összesen 40-60 százalékkal. Kiindulópontjuk az állam és a fogyasztók partnersége, a megújuló energiaforrások használata és az energiatakarékosság. Bónusz hír: Mesterházy felkérte Hillert (!), hogy vizsgálja meg az ingyenes felsőoktatás lehetőségét.

3, Jobbik
Ez a párt üdvözli a rezsicsökkentést, sőt jobbító javaslatokkal látja el, mert a rezsicsökkentés nem megfelelő mértékű, legalább 30 százalékos mérsékletre lenne szükség szerintük. A fő gond Z.Kárpát Dániel elmondása szerint az, hogy a jellemzően külföldi cégek hatalmas extra profitot termelnek, amit kiszerveznek az országból. „Le kell állítani az egészségtelen pénzszivattyút. Egy tisztességes elszámoltatási folyamatra lenne szükség, meg kell nézni ki írta alá az extra profitot kezdeményező szerződéseket.

 

 

 

 

(fotó innen)

Megosztás