Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Molinótól plakátokig

Sejteni lehet, hogy melyik lesz a győztes, de azért erős a mezőny.

1, A molino-ügy kiteljesedése
Mivel Csizmadia László CÖF-elnök azt mondta az éhségmenetek Parlamenthez érkezésére „egyfajta flashmobként” kifüggesztett molinóval kapcsolatban, hogy nem kértek, és nem kaptak engedélyt a transzparens elhelyezésére, hiszen flashmob jellegéből adódóan nem szükséges, a Milla megpróbálkozott ugyanezzel a mutatvánnyal. Azonnal megjelent a Kövér-gárda parancsnoka és közterületfoglalási engedélyt követelt az aktivistáktól. Mivel ilyennel nem rendelkeztek, a parancsnok rendőrt hívott. Az Országgyűlés sajtóosztálya ehhez képest azt írta a hvg.hu-nak, hogy semmilyen intézkedés nem történt egyik molinó esetében sem, mert a villanyoszlopok, ahová kifüggesztették őket, már az intézmény területén kívül állnak. „Az Országgyűlési Őrség illetékessége a kordonon belüli területre korlátozódik. A molinó elhelyezésében sem a Hivatal sem pedig az Országgyűlési Őrség munkatársai, semmilyen módon nem működtek közre, nem vállaltak szerepet. Sem az Országgyűlés Hivatala sem az Országgyűlési Őrség, sem hétfőn, sem pedig szerdán nem lépett fel és nem intézkedett a helyszínen a szabálysértőkkel szemben” – írták. Később ugyanakkor az Országgyűlés Hivatala mégis azt írta a Millának, hogy engedély nélküli közterülethasználat miatt fizessenek nekik 107 ezer forintot. Azt írták, erre a CÖF-öt is felszólították. A hvg.hu megkereste a BRFK-t, és a belvárosi önkormányzatot is, hogy ők illetékesek-e az ügyben, de mindkét helyről elutasító választ kaptak, vagyis ezek alapján senkinek sem tartozik a hatáskörébe a kifüggesztés.

millamolino.jpg

2, Fideszes futballszurkoló és az okosságai
Debrecenben, a Hallgatói Hálózat fórumán megjelent pár DVSC-szurkoló, akik kérdőre vonták a diákokat, miért a stadionra költött pénzeket állítják szembe az egyetemi forráskivonással. A fő hangadóról utóbb kiderült, hogy Szepesi Miklós Zsolt, aki 2010-es országgyűlési választásokon még a Fidesz pártlistáján indult, és korábban a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártjának megyei elnöke is volt. Így még élvezetesebb a monológját hallgatni/olvasni, például ezt a mondatot: „Na, azt kisbarátom, hogy ha te a szádra veszed a debreceni futballstadiont, az egy rohadt egészségtelen dolog.”

3, Kiszervezett plakátok
A másfél éve uniós pénzből kihelyezett, az abortusz alternatívájaként az örökbefogadást ajánló plakátokat  egy 110 millió forintba kerülő program keretében helyezték ki, amelynek nagy részét az EU Progress alapjából finanszírozták.  A posztereket egy hónappal kikerülésük után levetette az EU, mondván: ez az alap nem abortuszellenes, hanem esélyegyenlőségi célokat szolgál. A tárca idén január elején bejelentette, hogy 25 millió  forintot biztosít egyedi támogatás keretében az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért (ÁGOTA) Alapítványnak, amely 2013. május 31-ig tartó országos programsorozatot indít az örökbefogadás lehetőségének népszerűsítésére. A pénz mellé a megmaradt plakátokat is odaadta az EMMI, így azok újra láthatók Budapesten. Tulajdonképpen csak a szokásos sunyi ötletesség.

 

 

Megosztás