Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Nem értik

A legszomorúbb ebben a felsőoktatási „reformban” hogy a döntéshozók (szokás szerint) szándékosan vagy alapból egyszerre hülyék és cinikusak, össze-vissza hazudoznak és halvány fogalmuk sincs, hogy miért is fontos a felsőoktatás a fiataloknak. Ennél még az is jobb lenne, ha odatolnák az arcukat a kamerák elé, és becsületesen bevallanák, hogy ők csak meg akarnak spórolni 27 milliárdot, a körítés szokás szerint megint csak … körítés.

De attól tartok, ők tényleg valami magasztos, felsőbb eszme által vezérelve hajtják végig ezt a programot, egy olyan programot, ami lehet, csak Orbán Viktor fejében létezik. Mindenesetre az egész Hoffmann Rózsán és a KDNP-n csapódik le, így bízunk benne, hogy a nulla százalékos választó felhatalmazással rendelkező párt áldásos, remekbe szabott, általános, közép és felsőfokú oktatási reformja következtében bukott pártot csinál a Fideszből is.

Nem értik, nem is akarják megérteni miért olyan fontos a felsőoktatás.

Minden szülő a legjobbat szeretné a gyermekének, többek között hogy anyagi biztonságban éljen. Ehhez jó fizetés, amihez meg jó munkahely kell. A jó munkahelyhez meg egy jó diploma.
Tudom, hogy ezt az amúgy elég egyszerű folyamatot nehéz megérteni odafent a II. kerület 400nm2-es házának  szaunájában szivarozva, de szerintem sokat segítene, ha legalább megpróbálnák.

Ugyanis, tessenek elképzelni, de 1000 diákból legalább 9970-nek nem polgármester, képviselő, miniszter, államtitkár, bankvezér, földesúr az apja, anyja. Nem ülnek a szüleik felügyelőbizottságban sehol, nem indulnak előre levajazott közbeszerzésen, nem ismerősük a Lajosnak vagy a Zsoltnak. Nem aszfaltozza le a polgármester cimbi az utcájukat, nem  adnak, nem kapnak tömött borítékokat a „szokásos” 15%-kal. Nem nyomják be őket a diploma után az apuci cégébe, nem Fidelitas tagok. Nem vár rájuk állami Skoda Superb, nem kapnak majd költségtérítést, állami lakást, nincs sehol egy sógor-koma, aki benyomná őket osztályvezetőnek valamelyik háttérintézményhez.

Igen Balog Zoltán, rengeteg olyan fiatal van, aki csak „normálisan” szeretne itthon, Magyarországon megélni, rendese munkával, rendes fizetésért. Nem akarnak politizálni, nem akarnak áfát csalni, nem akarnak politikusseggeket nyalni, nem akarják, hogy felkapaszkodott állami csinovnyikok döntsenek a sorsukról.

Viszont nem lehet „normálisan” megélni itthon. És azért nem, mert olyan szellemi sötétséggel vezetitek ezt az országot, hogy ezen a mordori sötétségén még Szaron szeme sem lát át.
Ami jól ment – tönkrebasztátok.
Ami eddig is szarul ment – azt még jobban tönkrebasztátok.
Nincs olyan területe az országnak, amit ne sikerült volna elkúrni, a szó legnemesebb, „gyurcsányi” értelmében.
Ha egy csapat cerkófmajom vezetné az országot, még akkor is jobban állnánk.

És csodálkoztok, hogy jelenleg a második legnagyobb magyar város London?
balog.jpgTegnap Balog Zoltán EMMI-főnök az M1 Este című műsorában olyan Csubbaka-védekezést mutatott be, hogy tényleg tátott szájjal néztem:

1. „Nem is tudom, hogy melyik változatról beszélünk, mert az egésznek az az abszurditása, miközben úgy látom, hogy érdekegyezésben vagyunk egyébként a diákokkal. Hogy semmifajta hivatalos keretszám meghirdetés nem történt, hanem mindenfajta munkaanyagokból, sajtóhírekből értesülve van a nagy, hogy mondjam, a fölzúdulás, de amiről mi beszélünk, az a felsőoktatásnak az egész reformja. És éppen nem a szűkítése, hanem a bővítése.

2. „Azt mondták (a diákok), hogy most még nem tudják, hogy pontosan mit akarnak, majd egy hét múlva tudnak leülni tárgyalni. Nem rajtam múlt, hogy még nem ültünk le, és egyébként több tucat alkalommal egyeztettünk, én magam találkoztam legalább háromszor vagy talán négyszer a Rektori Konferenciával, a miniszterelnök úr csak ebben az évben háromszor találkozott a Rektori Konferenciával, illetve annak az elnökségével.”

3. „Itt van valamifajta érdeksérelme azoknak, akik ezt az egész dolgot szervezik. Tehát sokaknak nem marad az a státusza, ami eddig volt. Ez valóban így van. Több pénzt fogunk tenni a felsőoktatásba, mint eddig, csak nem olyan elosztás lesz, és akik eddig osztották meg eddig döntöttek róla, azok nem biztos, hogy dönteni fognak a jövőben is, és ez nyilván érdeksérelem. És ők ez ellen tiltakoznak.”

4. „A helyzet az, hogy a tandíjat azt előre kell fizetni. Mi egy olyan állami – és nagyon fontos, hogy állami, mert az államtól hitelt felvenni az nem olyan, mint ha a bankoktól felvesz az ember -, egy olyan állami diákhitel konstrukciót dolgoztunk ki, ahol egy fillért nem fizet a diák, mert az állam megelőlegezi a képzésnek a költségeit. Mindenkinek. (…) És egyébként pedig a keresetének egy olyan alacsony százaléka lesz, hogy kevesebbet kell fizetnie havonta utána, mint amit a villanyszámlán most majd megspórol.

5.
– A diákok azt mondják, hogy a hitel az hitel, a diákhitel is hitel. Tehát, ha egy lakást megvesz az ember hitelből, azt vissza kell fizetni.
– Az a piac, az a piac, és az a bank, ez az állam, a 2%-os kamat  hol van ma? Ez egy befektetés. Ez nem pletyka, utána lehet járni. A felső középosztály gyerekei felveszik ezt a diákhitelt és egyébként meg kifizetik a gyereküknek és befektetik azt a pénzt, amit ezzel megspórolnak, mert a kamatkülönbséget, a kamattámogatást az állam állja. Tehát ez egy jó befektetés. (…) Tehát az egész adósságügyben az államra lehet számítani. A bankokra kevésbé. És ezért nem szabad összekeverni a diákhitel-1-et, ami egy ilyen megélhetési költség, banki kamatokkal, meg azt, amit az állam kínál garantált, 2%-os kamattal.

6.
„‘Mostantól komolyan kell venni, ha elkezdem az egyetemet, mert valóban ha belépek egy hitelkontrukcióba, azt valamikor majd törleszteni kell és, ha nem végzem el, akkor ebből hátrányok származnak. Csak éppen ez az értéktelen diploma meg az el nem végzett egyetem az egy olyan luxus ma Magyarországon, amit valóban nem tudunk finanszírozni. Igazi jó, értékes diplomát finanszírozunk, és erre hajlandók vagyunk több pénzt is áldozni. Mint amit eddig áldozott a magyar gazdaság meg a magyar költségvetés.

Ennyit tudott elmondani a miniszter.
Hogy abszurd az egész, hiszen csak munkaanyag van (külön érdekes, hogy a felvételi jelentkezés előtt 2 hónappal nincsenek meg a keretszámok, de tessék felelősen jelentkezni, kedves diákok!), hogy nem is szűkítik a lehetőségeket, hanem bővítik.
Értitek nem? Félreértés az egész, nem fosztogatnak, hanem osztogatnak!

Hogy ő nagyon egyeztetne már, csak a diákok, a kis butuskák, azt sem tudják, hogy mit akarnak!

Hogy több pénzt tesznek bele a felsőoktatásban. Igaz, a Széll Kálmán 2 és a 2013.-as költségvetés szerint 27 milliárdot vonnak ki. Ezek szerint úgy csökkentik a költségvetési támogatást, hogy az már bővítés!

Azt mondja a miniszter, hogy a törlesztés majd kisebb lesz, mint a villanyszámlán a 10%-os csökkentéssel  megspórolt összeg. Én a villanyszámlán olyan havi 1000 forintot fogok megspórolni.
Nézzük, ez az összeg szerepel-e a diákhitel.hu-n:

  – 1 000 000 Ft 4%
1 000 001 Ft – 2 000 000 Ft 5%
2 000 001 Ft – 3 000 000 Ft 7%
3 000 001 Ft – 4 000 000 Ft 9%
4 000 001 Ft –  11%

Apró kis trükk, hogy a bruttó(!) fizetés 5-7-9-11%-át kell fizetned.
Az pedig nem havi egy ezres..

És végül a kedvencem, a nyerészkedő „felsőbb középosztályról” szóló rész, akik elrakják az állami kamattámogatást. Sajnos ki kell ábrándítanom a miniszter úr rajongóit, ugyanis Balog úr vagy szándékosan hazudik, vagy halvány fogalma sincs, hogyan is működik a Diákhitel 2:

Diákhitel2 kötött felhasználású hitel, csak képzési költségre fordítható. A Diákhitel2 közvetlen a felsőoktatási intézményeknek kerül átutalásra, így a hallgatók direkt módon nem kerülnek kapcsolatba a kölcsönnel.”

A Diákhitel 2-t NEM kapja kézhez a hallgató, azt közvetlenül átutalják az egyetem számlájára, nem lehet vele kamatnyerészkedni.

Mi kérünk elnézést, Balog Zoltán.

A lemondás mindenkinek nagy könnyebbség lenne.
Önnek is, Nekünk is.

Megosztás