Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Szakítani az elmúlt húsz évvel – a Bajnaival?

Sajnos október 23-a idén már nyomokban sem tartalmaz ünnepet … van még 363 nap az évben, amikor össze lehetne mérni, hogy kinek nagyobb a szerszáma tömege, de nem, nekik a nemzeti ünnepet kell tönkre vágni. Mert a holnapi nap sem arról fog szólni, hogy 56 évvel ezelőtt micsoda szép és csodálatos események vették a kezdetét, hanem arról, hogy akkor hol mennyien voltak, számháború és négyzetméterek, Orbán akkor most tényleg elküldi-e az anyjában az EU-t (de persze amúgy nem is, mert az EU-s pénzek nélkül teljes KO), Moszkva=Brüsszel, az 56-os szabadságharc=mostani szabadságharc, Bajnai Gordon most akkor tényleg bejelentkezik-e miniszterelnök-jelöltnek.

A Milla legbalfaszabb húzása volt Bajnaival összeállni.

Juhász Péter, a Milla vezetője szerint mindenkivel hajlandóak összefogni azért, hogy 2014-ben leváltsák az Orbán-kormányt, ebből a körből a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciót sem zárta ki.
Juhász, bár most is a szocialistákat okolta azért, mert az elmúlt nyolc évben tönkretették az országot, úgy véli: az egykori szocialista miniszterelnök személye nem zárja ki a politikai elitváltást. Juhászt az sem zavarja, hogy Bajnai neve a Hajdú-Bét- és a Dataplex-ügyben is felmerült.
Bajnai egy válságmenedzser, így is került az ország élére…, vállalt egy megbízatást, és utána ott is hagyta, nem jelöltette magát. Juhász szerint ez megint csak egy jó jel abban az értelemben, hogy „nem hatalmat akar csak kizárólagosan és mindenáron…”, hanem az ország jobbításáért szeretne dolgozni. „Én ezt személyesen per pillanat elhiszem neki” – fogalmazott a Milla elnöke.

Szóval az alternatíva 2014-re vagy Orbán újra, vagy a Bajnai az MSZP-vel, DK-val meg még ki tudja kikkel.
Hát ez egy páratlan és csodálatos lehetőségek tárháza az ország számára.
Tényleg csak ennyit tudnak felmutatni? A Bajnait

Azt a Bajnait, aki 3 éve két óriási hazugságból él:
1. „Ő nem politikus.
Na persze. Fejlesztési kormánybiztos, majd területfejlesztési miniszter, majd gazdasági miniszter, majd miniszterelnök. És nem politikus? Mi a fasz vagy akkor Gordon, pék?!

2. „Ő egy válságmenedzser, aki csak 1 évre vállalta a „feladatot”.”
Válságmenedzser? Egy ilyen kormánnyal? Az MSZP-vel és a „ellenzéki” SZDSZ támogatásával a háta mögött? Mi is történt abban az egy évben? Minden egyes héten ki lett játszva a kártya, ha nem úgy szavaznak, ahogy kell, akkor a a Fidesz, jön az Orbán, lehet leadni az Audi-kulcsokat. Az volt a válságmenedzselés, hogy annyira be volt fosva az MSZP és az SZDSZ, hogy egy évvel hamarabb lesznek munkanélküliek, hogy csont nélkül megszavaztak mindent. És persze hogy csak 1 évre vállalta, 2009-ben már 10% körül állt az MSZP, nyugodtan mondhatta volna azt is, hogy „szeretne nyerni és folytatni 2010-ben„, hangosan röhögte volna ki mindenki. 

Bajnai, mint miniszterelnök-jelölt?
Miért is? Mert fiatal, kedves, halk szavú és van egy blogja? Ezeket én is fel tudom mutatni …

bajnai.jpgTiltakozott, lemondott a kormányzati pozíciójáról Bajnai az öszödi beszéd után?

Tiltakozott, lemondott a kormányzati pozíciójáról Bajnai az október 23-i rendőrségi attack után?


Tiltakozott, lemondott a kormányzati pozíciójáról Bajnai a törvénybe rögzített adócsökkentés eltörlésekor?


Tiltakozott, lemondott a kormányzati pozíciójáról Bajnai a sorozatos kamu Gyurcsány-programok és hazugságok hallatán? 


Dehogy mondott, inkább teljes jogú tagja lett a Gyurcsány kormánynak: fejlesztési kormánybiztosból önkormányzati miniszter 2007 nyarán, majd gazdasági miniszter. Innentől részt vett minden kormányülésen.
Vajon verte az asztalt, hogy „
mi a kurva anyádat csinálsz Feri?!
Dehogy verte, mindenhez asszisztált szép csendben.   

A magyar választási rendszer teljes nemismeréséről ad tanúbizonyságot, aki szerint Bajnai miniszterelnök lesz. 
Ki lehet Bajnait kiáltani miniszterelnök-jelöltnek, és?
A miniszterelnök-jelöltekre szavazunk? Nem.
Egyéni képviselőkre és pártlistákra szavazunk, A legtöbb képviselővel rendelkező pártot kéri fel a köztársasági elnök kormányalakításra, a kormányprogram és a miniszterelnök megszavazásához egyszerű többség kell.
Vagyis Bajnai Gordonnak legalább 100 képviselőre lesz szüksége a parlamentben. Mivel jelenleg a mérhetetlen egyesülete egy másik mérhetetlen egyesülettel kíván összebútorozni, ehhez sok sikert kívánunk.

Tisztán látszik, hogy az MSZP nélkül nem lehet a Fideszt leváltani, így Bajnai és a Milla felelőssége, hogy úgy kívánnak szakítani az elmúlt húsz és az elmúlt tíz évvel, hogy visszahozzák az MSZP-t.
Azt az MSZP-t, akit tönkrevertek 2010-ben, de sajnos nem annyira, hogy elszámoljon magával, elszámoljon a 8 éves kormányzásával, elszámoljon a felelősségével, elszámoljon azzal, hogy kétharmadot csináltak a Fideszből, akik minden területen kimaxolták a korábban elkezdett folyamatokat.
Mert nem a Fidesz találta ki először, hogy pártkatonából legyen köztársasági elnök, csak nekik össze is jött. Egyiknél a pártpénztárnok a kormány tagja, a másiknál az ex-pártpénztárnok droidja.
Amatőr balfaszok vs. profi balfaszok.
Egyszerű többség vs. kétharmad.

Miért kellene megint a kisebbik rosszat választani? Selmeczi helyett Vadai Ágnest, Kósa Lajos helyett Szanyi Tibort, Lázár János helyett Szekeres Imrét, Szijjártó helyett Nyakó Istvánt? Mert ők olyan fene nagy demokraták voltak?
Dehogy voltak, csak nem volt kétharmaduk … 

A balliberális kampány már megkezdődött, össze fogják tolni a szereplőket, ahogy az SZDSZ-t beletolták a koalícióba 1994-ben. A recept ugyanaz, csak sokan, sokszor kell ismételni, elég megnézni ezt a Juhász Péter, Vadai Ágnes, Szanyi Tibor videót: „több minden köt össze bennünket, mint ami szétválaszt„, „az Orbán-kormány leváltásához tegyük félre a nézeteltéréseket„, „2002-2010 között ez az ország rengeteget fejlődött, minek kell pocskondiázni?” 

Aki szerint nem mehetnek úgy tovább a dolgok, ahogy az elmúlt húsz évben mentek, az jól gondolja át, hogy érdemes-e támogatni egy olyan embert, aki a legmagasabb szinten volt kormányzati szereplő 2006 és 2010 között, az MSZP-ről már nem is beszélve.

Továbbra sincs kire szavazni, marad a holnapra a körkapcsolás a tévében. 

Megosztás