Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

300 település lajtos kocsit kap karácsonyra

2010.február 18-án írtunk arról, hogy 2009. december 25-ig sem sikerült megoldani az arzénos ivóvíz problémáját Magyarországon, és több százezer ember ilyen vizet iszik, ezzel főz.

Akkor még MSZP-kormány volt, azóta jött a Fidesz.

A probléma azonban szinte változatlan maradt.

2011.június 22-én jelentette be Nagy Anna kormányszóvivő, hogy “A tiszta ivóvízről fogadott el cselekvési tervet a kormány. Jelenleg körülbelül hétszáz olyan település van – főleg a Dél-Alföldön –, ahol a víz arzéntartalma nagyon komoly problémát okoz, 1.5 millió ember nem jut megfelelő ivóvízhez.”

arzen.jpg2012.március 14-én Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára elmondta, hogy “Az országban körülbelül 400 olyan település van, ahol arzénes az ivóvíz, és további 420, ahol ezen kívül még más anyagok is szennyezik a vizet. (…) Magyarország az uniós csatlakozáskor engedményt kapott: 2006 decembere helyett 2009 végéig kellett megfelelni az EU előírásainak. Mivel ennek az ország nem tudott eleget tenni, halasztást kért. Várhatóan 2015. június 30-ig kap engedélyt Magyarország a szükséges beruházások befejezésére. (…) korábban az érintett önkormányzatok nem tudták kigazdálkodni az uniós pályázatokhoz szükséges önerőt. A probléma megoldása érdekében a magyar állam átvállalta az önrészt. Az önkormányzatok számára kérdés, hogy a rendelkezésre álló víztisztító technológiák közül melyiket válasszák. Ezzel kapcsolatban az államtitkár kijelentette: azokat az eljárásokat támogatják, amelyek megvalósításával a haszon az országban marad. Hozzátette ugyanakkor, az uniós előírásoknak mindenben eleget kell tenni.”

2012.április 10-én még megtudhattuk, hogy “a kormány legutóbbi ülésén jóváhagyta az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló „Kék-víz” Észak-Bács-Kiskun Megyei Ivóvízminőség-javító Program c. projektjavaslatot. A fejlesztések 30 település mintegy 250 ezer lakosa számára biztosítanak tiszta, egészséges ivóvizet.“, azóta más hírt nem találunk az arzén keresőkifejezést bepötyögve a kormányzati portálra.

Pedig az érintett önkormányzatok a napokban kapták meg Brüsszel május 30-án kelt (ez is megérne egy külön misét, ennyire azért nem lassú a posta, még a magyar sem…) elutasító határozatát (pdf) az Illés által említett 2015-ig történő halasztással kapcsolatban. Az Európai Bizottság december 25-ig adott haladékot Magyarországnak, hogy biztosítsa az ivóvizek európai uniós határérték alatti arzén, bór, és fluorid tartalmát.

Összefoglalva:
Magyarország 2004. május 1-jén lépett be az Európai Unióba.
Akkor engedményt kaptunk, hogy 2006 decembere helyett 2009 végéig feleljen meg az ivóvíz az uniós előírásoknak.
Nem sikerült tartani ezt az engedményes, kitolt határidőt sem, újabb haladékot kaptunk.
Ezt sem sikerült tartani, újabb haladékot kértünk.
Most már viszont nem kaptunk.
Karácsony másnapjától pedig elvileg tilos lesz csapvizet inni az érintett településeken, jönnek a lajtos kocsik és/vagy a zacskós víz.

Hogy igény lesz-e rá, az meglehetősen kétséges. Néhány szkeptikus polgármesteri nyilatkozat az atv.hu-n:

“Felháborítónak tartom, hogy azután, hogy az elmúlt 100 évben mindenki ezt a vizet itta a településünkön minden különösebb probléma nélkül, most egy ilyen értelmetlen uniós előírás ekkora problémát okozzon. A magunk részéről semmit nem fogunk tenni, ha a honvédség lajtos kocsijai ide jönnek, hát jöjjenek.”  

——————–

“Hogyan magyarázzam meg Mari néninek, aki 80 éve ezt a vizet issza, hogy mostantól ez egészségtelen, és inkább zacskós vizet igyon, vagy a tartálykocsiból hordja magának? Az ügynek lehetnek politikai következményei helyben, amit a polgármesterek nem szívesen vállalnak fel.”

———————

“Ha Orbán Viktor azt mondta, hogy a honvédségi lajtos kocsikból kell inni a vizet, akkor jöjjenek ide azok a kocsik. Majd megnézem, hogy hányan hordják onnan a vizet.”  

——————–

“Kisebb gondunk is nagyobb ennél, például nem tudjuk, hogy a kistérségi társulások megszüntetésével hogyan tudjuk finanszírozni a helyi idősek otthonát, hiszen az utcára mégsem tehetjük ki a gondozottakat. Annyi biztos, hogy az egészséges ivóvíz biztosítása önkormányzati kötelesség, de nincs pénzünk arra, hogy a zacskós vizet, vagy a lajtos kocsit kifizessük, márpedig a vízszolgáltató biztosan tovább terheli ezeket a költségeket. Az is nagy kérdés, hogy lakosságnak, hogyan tudom megmagyarázni, hogy nem vált mérgezővé a víz, csak a határértékek változtak. A lajtos kocsik megjelenése szerintem nagy riadalmat fog okozni.” 

A Belügyminisztérium is válaszolt az atv.hu megkeresésére:

“A kormányzati aktivitás, a projektgazdák és a helyi önkormányzatok erőfeszítéseinek hatására több projektben vizsgálják a gyorsítási lehetőségeket. A tervek szerint a projektek jelentős része befejezi a beruházási részt 2013-ban.” A Belügyminisztérium azt is hangsúlyozta, hogy “a kormányzat az elmúlt hónapokban széleskörű partnerségben komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy megtalálja azt a megoldást, ami a lehető legkisebb terhet rója az érintettekre”. Ennek érdekében a Honvédelmi Minisztérium kapta a megbízást, hogy az érintett településeken átmeneti vízellátásról gondoskodjon – amíg a KEOP projekt el nem készül –, mégpedig saját fejlesztésű víztisztító berendezés telepítésével, és amíg az megtörténik, lajtos kocsival. A vonatkozó kormányhatározatból az is kiderül, hogy erre a feladatra a kormány mintegy 2,85 milliárd forintot különít el. 

Remélem, mindenki látja maga előtt a képet, ahogy december 24-én, Szenteste elindulnak a HM lajtoskocsijai az Alföldre. Magyarország történetének egy csodálatos pillanata lesz!

2004-től 2012-ig, vagyis 8 év alatt nem volt képes egyik semmirekellő banda sem rendezni a helyzetet, csak görgették maguk előtt, mint az államadósságot, aztán tessék. Most lehet elmúltnyolcévezni, de telitorokból ám!

Természetesen az ÁNTSZ is lépett ebben a durva helyzetben: ……kiadtak egy tájékoztatót.

antsz1.jpg

antsz2.jpg

Megosztás