Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Könyvkiadásba kezdett a főideológus

Kerényi Imre páratlan (kormányzati) munkásságát már egy jó ideje nyomon követjük: minden az Alaptörvény Asztalával kezdődött, majd jött a rajzpályázat és a Nemzeti Hitvallás, és az elhíresült festmények. Karrierje – és ezzel nincs egyedül – töretlenül ível az MSZMP-tag moszkvai magyar nagykövetségi munkájától a jelenlegi kormányzati állásáig. Ugyanis nehogy azt higgyük, hogy Kerényi a saját őrülteit valósítsa meg, nem, őt személyesen Orbán Viktor kérte fel és nevezte ki erre a feladatra, Kerényi Imre titulusa: “az Alaptörvény terjesztésével kapcsolatos koncepció kidolgozásáért, végrehajtásának irányításáért felelős miniszterelnöki megbízott“. És amíg nyáron több miniszterelnöki megbízottnak “lejárt a megbízatása”, Kerényi töretlenül dolgozik tovább.

Mivel külön oldalt kapott a kormányzati portálon, így láthatjuk, milyen projekteken dolgozik:

1. Az Alaptörvény népszerűsítése
2. Alaptörvény illusztrációi – vándorkiállítás: 2014-es választásokig körbeutaztatja a festményeket az országban.
3. Szobrok, közterek – Trianon tanúi
Öt könyv hirdesse nagyságukat, öt esszé emlékezzen, öt konferencia tisztelegjen, öt televíziós műsor készüljön, öt szobor szülessen, öt közterület viselje nevüket.” Ezek szerint szobrot meg még ki tudja mit kap Tormay Cécile, gróf Esterházy János, gróf Bethlen István, Kós Károly, gróf Bánffy Miklós. Természetesen napokra lebontott ütemterv van, amit pontosan be is tartanak.
4. A Nemzeti Könyvtár
Ez a legújabb Kerényi-projekt, 2013 decemberéig 24 könyvet terveznek kiadni, után pedig még százat.

nk_1-7_600px.jpgKerényi nem köntörfalaz, őszinte egy ember:
Azokat a műveket választották ki, amelyeket a kormány ajánl hívei és leendő hívei számára, a békemenet résztvevőinek. A könyvsorozat arra tesz kísérletet, hogy megfogalmazza a nemzeti oldal saját kánonát. Ez egy kultuszkönyvtár. minden politikai rendszer törekszik és törekedjen is arra, hogy filozófiáját megjelenítse épületekben, szobrokban, könyvsorozatokban.

Az öreg komcsi ideológus nem váli vízzé, számtalan példa van arra a múltban, amikor egy kormány a hívei számára biztosítsa a szellemi-kulturális táplálékot, nagyon szép gesztus, hogy a békemenet résztvevőiről nem feledkeznek meg. 
Csakhogy.
A könyveket nem Széles Gábor fizeti zsebből, hanem a Magyar Állam. Ami ugyebár elméletileg semleges, és nem azért tarjuk fent az adónkból, hogy holmi jobbos-balos-liberális kánonokat erősítsen – közpénzből.

 “A könyvtár köteteit a 100 százalékban állami tulajdonú Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó adja ki. A kötetek tízezer példányban jelennek meg, ebből ötezer a tiszteletpéldány. A könyveket eljuttatják valamennyi közkönyvtárnak, valamennyi iskolai könyvtár számára, és azzal a feltétellel, hogy “berendezési tárgyak legyenek” iskolaigazgatóknak, valamint a jelentősebb települések polgármestereinek. A könyvek eladási ára 2500 forint.
Nem kíván az állam extraprofitot termelni, piacbefolyásoló szerepet nem szánnak neki, szellemi innovációt szeretnének megvalósítani. Ha a kötetek zömét megvásárolják, akkor a program nullszaldós lehet.” – nyilatkozta Kerényi.

24 kötet, kötetenként 10 ezer példányban az 240 ezer kötet – nyilván nem piacbefolyásoló mennyiség. Ezek szerint, ha a nem tiszteletpéldányok zömét megvásárolják 2500 forintért, akkor nullszaldós lesz a projekt. Számolgatva egy kicsit kb. 250 millió forintba kerül, hogy az állam könyvkiadásba fog a “hívei számára”. 

Az utóbbi idők egyik legjobb interjújában, ahol a két szellemi sasmadár, Bolgár György és Kerényi Imre beszélgetett, Bolgár Gyuri bácsi megpróbálta megkérdezni, hogy ugyan miért kellene az államnak könyvkiadásba fognia?

– Kerényi: …  azt gondolom, hogy ne fogjuk rá a szocialista kormányokra azt, hogy ízlésterrort gyakoroltak meg tűrtek, támogattak. Ugyanis ez egy nagyon ősi dolog. Énszerintem minden politikai hatalomnak van két alapvető kötelezettsége a politika síkján. Az egyik az, hogy a törvényeit megismertesse az alattvalókkal. Hát a fáraónak a papjai, Szent Istvánnak a dekrétumai stb., és abban a pillanatban, ahogy leírták, lefordították mindenféle nyelvre, és akkor a futárok elindultak a négy égtáj felé. Tehát a törvények megismertetése állami feladat. Egy. Kettő. Minden politikai formáció és politikai hatalom hirdeti a saját filozófiáját. Ennek vannak gusztustalan és vannak elviselhető formái, de ez az államhatalomnak kötelező megfogalmazni önmagát, és erre törekszik a jó állam és a rossz állam is, erre törekszik a királyság, erre törekszik a diktatúra, a köztársaság különböző módszerekkel. A lényege ennek az, hogy minden kormány középületekben, szobrokban, intézetekben, könyvekben, könyvsorozatokban, filmeken stb. igyekszik megnyilvánulni, és hirdetnie kell a saját maga filozófiáját. Ez összefügg az eredményességével, a választási eredményeivel, a népszerűségével. Ez nem az ördögtől való. (…)

– Bolgár György: 
De miért gondolja, hogy a nemzeti könyvtárat majd megfelelő áhítattal, reverenciával fogja a nép a kezébe venni, miközben elmehet a könyvesboltokba, és tízezrével más és más könyveket fog olvasni és más lesz a sikerlistákon és választhat szabadon, kivéve, ha megvonják tőle a választás szabadságát itt is.

– Kerényi: Ez nagyon tiszteletreméltó, amit a könyvekről mond, de például a békemenet szereplői nem így gondolják. Hanem a békemenet szereplői nincsenek megelégedve a Magyarországon uralkodó tradicionális balliberális kánonnal.

– Bolgár György: Hát megvehetik a Wass Albert könyveket százszámra. És ezerszámra.

– Kerényi: Megvehetik ezeket is, ha akarják. És képzelje el, meg fogják venni. Mert igény van rá. Igény van Tormay Cécile-re, Herczeg Ferencre, Wass Albertre és egy csomó mindenkire igény van. (…)

– Bolgár György:
De senki nem tiltja a kiadásukat, Kerényi úr, senki nem tiltja.

– Kerényi: Hát ezért adom ki, mert fontosnak tartom, hogy ezek ki legyenek adva, és később kiadjuk Herczeg Ferenceit is, Rákosi Viktort is. Mindazokat, akikről mi azt gondoljuk, fontos, hogy a mi híveink és a leendő híveink olvassák. (…)

– Bolgár György:
De ez állami előnnyel indul. Anyagi előnnyel. És ráadásul politikai propagandaelőnnyel.

– Kerényi: Az államnak az a dolga, hogy a saját eszméit hirdesse, a saját törvényeit hirdesse és erre bizony neki valamennyi közpénzt kell áldoznia. A közpénz fölötti uralomra pedig a választók felhatalmazták. (…) De nem a könyvkiadókról van szó, hanem a politikai életről és az eszmék kiegyensúlyozásáról. A balliberális kánon és a nemzeti kánon összefésüléséről ha úgy tetszik.” 

Ha netán egyszer kiderül, hogy Kerényit a 80-as évek óta folyamatosan a komcsik/szocik pénzelik én már azon sem lepődnék meg. Teljesen neki elmagyarázni az “állam” és a “közpénz” fogalmát. Végül is a szocializmusban és most is ugyanúgy mennek a dolgok, állam=hatalom=ideológia, közpénzből.
 
És a végén három tényleg csodálatos Kerényi-videó, nem is tudtam, hogy a “híres” Echo TV-s Demokrata Kör már színpadokon is haknizik, tényleg érdemes megnézni, ne felejtsük el, hogy ez az ember egy szürke állami köztisztviselő, miniszterelnöki különmegbízott.

Kerényi a regisztrációról:


Kerényi a családon belüli erőszakról:


Kerényi a három csodáról:

 

Megosztás