Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Nem is nyert és nem is rokon

A Népszabadság szerint „Gerzsánszki Lajos összesen 732 hektár földterületet nyert el Borsod megyében, aki Budai Gyula államtitkár rokona. Ezzel megelőzte az eddigi helyi csúcstartónak számító Kanyok Attila cégét, a Start 2003 Bt.-t. Kanyok Attila fideszes tiszaújvárosi önkormányzati képviselő Mengyi Rolandnak, a Borsod megyei közgyűlés fideszes elnökének volt kampányfőnöke.

Budai Gyula közleményben utasítja vissza a vádakat és beperli az újságot:

„A Népszabadság összemossa a természetes és a jogi személy fogalmát. Gerzsánszki Lajos, aki már évtizedek óta foglalkozik élethivatásszerűen mezőgazdasággal – közel ezer szarvasmarhát tart -, nem nyert NFA pályázatot. Gerzsánszki Lajos cége, a 13 éve működő Karmopol-Agro Kft. nyert földterületet, valamint a Mercato Finanszírozó Kft, melyben Gerzsánszki Lajos nem tulajdonos.
A Népszabadság állítása másrészről azért megtévesztő és valótlan, mert Gerzsánszki Lajos nem hozzátartozója. Gerzsánszki Lajos Budai Gyula unokaöccsének apósa, mely kapcsolat a Polgári Törvénykönyv vonatkozó 685. §-a szerint sem hozzátartozói, sem pedig rokoni kapcsolatnak nem számít.
Az NFA pályázati rendszerében szigorú és objektív bírálati szempontok vannak, mely pontozási rendszer lehetetlenné teszi, hogy a pályázó „rokoni” kapcsolatai, avagy párthovatartozása bármilyen szempontból is figyelembe vehető lehessen.
Ha a fideszes politikusok ilyen tág értelemben vett „rokonai”, barátai és ismerősei nem pályázhatnának termőföldekért, akkor a magyar emberek jelentős része nem foglalkozhatna mezőgazdasággal, hiszen ha úgy vesszük, mindenki „rokona” vagy ismerőse valakinek.

Tehát nem is nyert és nem is rokon, amúgy meg mindenki rokona valakinek, így bárki nyer is, az rokon. Értjük Gyula 🙂

Fejér megyében
a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) elnökhelyettese, Nagy János unokaöccse, Nagy Péter nyert két pályázaton, és a hirdetményt maga Nagy János írta alá az unkaöcsinek. Természetesen minden szabályos és törvényes volt, mert a pályázati kiírás nem tartalmaz összeférhetetlenséget.

Budai Gyula, Nagy János és a többi fideszes „nemrokon” eszmefuttatását remekül foglalta össze a múlt héten Bayer Zsolt:

„S akkor nézzük Ángyán másik vesszőparipáját, azt a bizonyos 1200 hektáros összeszámítási szabályt. Itt arról van szó, hogy a pályázati feltételek – bárki is állítja ennek ellenkezőjét! – a gazdák termőföldhöz jutását támogatják, legfeljebb 1200 hektár összeszámított területhatárig. Ángyán és a mögötte álló erők folyamatosan azt állítják, hogy ezt a szabályt is megszegték a pályáztatás során, példaként pedig mindig Mészáros Lőrinc felcsúti gazdálkodót hozzák fel. (Hiszen ismeri Orbán Viktort, te jóságos atyaúristen!)

Nos, nézzük akkor ismét a tényeket! Ángyán doktor – valamilyen érthetetlen, vagy nagyon is érthető? – oknál fogva Mészáros Lőrinc földterületadataihoz egyszerűen hozzáadja Mészáros Lőrinc testvérének adatait is. Ez pedig a legaljasabb hazugság, ami csak arra jó, hogy Ángyán prekoncepcióját igazolja. Amúgy, ismételten csak tényszerűen:

Mészáros Lőrinc a pályázatok során összesen 1103 hektár földterületet nyert el. De ebből az 1103 hektárból 673 hektárra, vagyis a terület 61 százalékára ő volt az egyedüli pályázó! Ezekre a területekre rajta kívül nem pályázott senki. Mit kellett volna tennie a pályáztatónak? Gyorsan be kellett volna írnia a feltételek közé, hogy aki egyedül pályázik, és Mészáros Lőrincnek hívják, az nem nyerhet?

Hm, Ángyán doktor úr? Ez legalább akkora képtelenség, mint amikor a „fideszes gazdákat” emlegetik. Ugyanis a hatóság nem vizsgálhatja és nem is vizsgálja a pályázók politikai hovatartozását, másrészt elég nehéz is lenne a gazdák között szocit, pláne elempést találni…”

220px-Moricz_Zs_Rokonok_1932_reklamPesti_Naploban.jpg60-65 ezer forint állami támogatás hektáronként … lehet számolgatni. És 2014-ben, a választások előtt majd szépen lehet hozni egy kormányrendeletet, hogy a földbérleti szerződést olcsón ki lehet váltani, meg lehet vásárolni az eddig bérelt földeket … mivel a termőföld hektáronkénti ár még mindig a töredéke a nyugati áraknak, szépen lehet majd kaszálni … ugye senki sem vette be azt a maszlagot, hogy „magyar föld csak magyar gazdáé lehet” és „megvédjük a magyar anyaföldet”? Magyar föld nagyobbik része legyen a mienké, hogy aztán többszörös áron el tudjuk adni … erről szól ez a történet, ezért vállalja be ezt botránysorozatot a Fidesz.

Megosztás