Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Pont szabványméret

Mindössze egy hónap kellett, hogy árnyék vetüljön a boldogságra.

Harminchét nappal ezelőtt még nagy volt az öröm:

Új mentőgépkocsik ünnepélyes átadása
2012. 07. 30

Az Országos Mentőszolgálat sajtótájékoztató keretében mutatta be a legújabb, úgynevezett „B” típusú mentőgépkocsikat, melyekből 23 darabot szerzett be és amelyek az elkövetkező napokban állnak szolgálatba Magyarország mentőállomásain. Az esemény részeként aláírásra került egy újabb, 60 mentőkocsi vásárlásáról szóló szerződés is, mely beszerzés 1,45 milliárd Ft-os állami forrásból valósulhat meg. Ezzel folytatódik az idén bemutatott, mind megjelenésében, mind műszaki tartalmában, és – ami a legfontosabb a korábbi beszerzésekhez képest – a betegtér vonatkozásában is a kor elvárásainak messzemenően megfelelő járművek rendszerbe állítása. Az eseményen részt vett Dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár is.”

Tehát a Zelmútnyócév mentővásárlásaival ellentétben most minden szuper, hurrá!

Ehhez képest megjelent a Hír24-en egy cikk, amely ezt erősen cáfolja, és az utóbbi idők legabszurdabb híre. Az OMSZ főigazgatója, Mártai István egy keddi keltezésű igazgatói utasításban ismeri el, és próbálja orvosolni az új mentőautóknak azt az „aprócska” hibáját, hogy a hordágy fejrészénél nincs elég hely a beteg lélegeztetéséhez.

„A főigazgatói utasítás szerint a szabad légút biztosítása és az egyszerű eszközös (maszkos-ballonos) lélegeztetés a kritikus állapotú beteg ellátásának első két lépése, ezt pedig hagyományosan a beteg feje mögött elhelyezkedve alkalmazzák a mentősök. Az új „B” típusú mentőgépjárművekben viszont nincs elég hely a beteg feje mögött, így nem lehetséges a lélegeztetés a szabályos eljárásoknak megfelelően. Pedig „légútbiztosításra szoruló beteg szállítása csak a stabil légút megteremtése után kezdhető meg” vagy ha „a légút olyan módon biztosított, hogy a maszkos-ballonos lélegeztetés és a beteg megfigyelése a beteg mellett elhelyezkedve is lehetséges”. Amennyiben pedig útközben lenne szükség a páciens lélegeztetésére, akkor a) a mentőgépjárművel meg kell állni, b) a mentőgépkocsi-vezetőnek a hordágyat – annak kb. 1/3 hosszáig, vagy szükség esetén teljesen – a betegtérből kihúzva kell biztosítania a fej felőli ellátáshoz szükséges helyet.”

Télen-nyáron, esőben-hóban, porban-sárban-autópályán is.
Mentő megáll —> beteg ki —> lélegeztetés.

2012, Európa, Magyarország.

Győrfi Pál OMSZ-szóvivő szerencsére megnyugtatott mindenkit, hogy minden rendben van.

Győrfi Pál szerint az említett új járművek nem eset-rohamkocsik, hanem MSZ EN 1789-es nemzetközi szabványszámú, úgynevezett „B” típusú, alapszintű  mentőgépkocsik. A megvásárolt járművek, melyek közül 23 áll szolgálatba, nemcsak megfelelnek a szabványnak, hanem még túl is teljesítik azokat. Ugyanis, ezeknek a „B” típusú mentőautóknak a szabvány szerint 1,6 méter magasnak, 1,4 méter szélesnek, a betegtér hosszának pedig 2,5 méteresnek kell lennie. Az Országos Mentőszolgálat által beszerzett mentőautók ehhez képest 25 centiméterrel magasabbak és 30 centiméterrel szélesebbek, míg a betegtér hossza pontosan 2,5 méter.

Nyugat-Európa számos országában használnak ezeknél is kisebb, úgynevezett „B” típusú mentőgépkocsikat, például nagyon elterjedt a jóval szűkebb VW T5 típus. Sok ezer ilyen mentő fut Európa szerte – tette hozzá a szóvivő. A járművek tehát alkalmasak feladatuk ellátására, ráadásul az új gépkocsik a korábbiaknál felszereltebbek és modernebbek is – jelentette ki.

Győrfi Pál azt mondta: maszkos-ballonos lélegeztetést mozgó mentőjárműben egyébként sem végeznek a mentődolgozók, a légút biztosításhoz mindenképpen meg kell állni. A beavatkozás után a lélegeztetés már a „B” típusú járművekben, akár mozgás, haladás közben is nehézség nélkül végezhető.”

Beszélt mindenről, csak pont a lényegről nem, köszönjük.

Szélesség és magasság tekintetében még túl is teljesítik a szabványt a mentőautók, rendben, bár ez a probléma szempontjából lényegtelen. A betegtér hossza pont akkora, amekkorának lennie kell, csodás. De akkor miért nem fér oda a beteghez a személyzet?

Hoppá, hisz a hordágy fejrészénél egy szekrény van!

mentő2.jpg

Onnan kéne lélegeztetni a beteget.

mentő1.jpg

Itt van elölnézetből is:

szekrény.jpg

De mint hallottuk, Európában rengeteg ilyen VW Crafter, sőt ennél kisebb VW T5 szolgál mentőautóként, biztos azokban is van szekrény, biztos az is szabvány.

Nézzük csak meg:

Crafter 1:                                                                               Crafter 2:

crafter1.jpg

crafter2.jpg

T5 először:

t5.1.jpg

T5 másodszor:

t5.2.jpeg

T5 harmadszor, bónuszként, Egyiptomból:

t5.3.jpg

Döbbenet, de sehol egy szekrény! A hordágyak fejrészénél SZÉK van! Minden külföldi mentőben.

Tehát igazat mondott Győrfi Pál, meg nem is. Valóban megfelelnek a szabványméretnek és az EU-s gyakorlatnak az új magyar mentőkocsik, csak a belső tér kialakítása unortodox. Félázsiához méltón.

A magyar mentőautókat egyébként a finn Profile Vehicles Oy cég szállította, ők fogják a többit is, és ennek nagyon örülnek.

Megosztás