Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Hoffmann fantáziája elszabadult

A hétvégét elég szépen uralta az azeri-örmény dolog, de nem feledkeztünk meg Hoffmann Rózsáról sem.

Az államtitkár asszony „támogatná az egyenköpenyt az iskolákban, mert a szegény gyermekeket nem frusztrálná, ha nem tudnának drága, divatos ruhákban járni.”

Segítsünk a szegény gyerekeknek! Takarjuk el a ruhájukat! (De mi lesz a cipőikkel?)

Múlt héten, az InfoRádió Aréna című műsorában kijelentette, hogy „Az egyenköpeny szerintem jó dolog.”. Az államtitkár szerint meg kell értetni a szülőkkel, hogy nagyon sokat tudnak megtakarítani azzal, ha egyenköpenyt viselnek a gyerekek az iskolában. Hoffmann beszélt arról, hogy „szegény sorban nőtt fel”, és gyerekként neki segítség volt, hogy a köpeny eltakarta „a nyolc éve nyúzott blúzát”. Hoffmann utalt arra, hogy a brit, illetve az ázsiai iskolákban is köpenyben járnak a gyerekek iskolába. Az államtitkár szerint az az érv is az egyenruha mellett szól, hogy a munka világában, egy bankban vagy egy üzletközpontban is megkövetelik a dolgozóktól az egyenruhát. „Miért kellene attól félnünk, hogy a gyerekek is kitűzzék az iskola jelvényét az egyenruhájukra?” – tette fel a kérdést Hoffmann Rózsa.

Tehát segítsünk a szegény gyerekeknek! Takarjuk el a ruhájukat! (De mi lesz a cipőikkel?)
A blúzos mondat meg szimpla hazugság, mert nincs az a gyerek, akire egy blúz (vagy bármilyen más ruha) 8 évig jó. Hacsaknem 10 évesen kapott egy felnőtt méretűt…
Utána pedig a szokásos féligazságos összemosás, ködösítés: brit és ázsiai iskolák (kit érdekel?), meg bankokban és boltokban is van egyenruha, miért ne lehetne a magyar iskolákban is egyenköpeny?

Miért ne? Az álmok arra valók, hogy továbbszőjük és megvalósítsuk őket…. Tegnap a 180percben már azt mondta Hoffmann, hogy egyelőre nem készül rendelet az iskolaköpeny kötelező bevezetéséről, de egyáltalán nem kizárt, hogy lesz, persze, csak alapos felmérés után. „Hoffmann Rózsa hangsúlyozta: ő személy szerint egyértelműen támogatná a kötelező köpenyviselést, az ugyanis egyrészt az iskolához, közösséghez való tartozást, a fegyelmet erősítené, másrészt olcsóbbá tehetné a gyerekek ruházkodását is. A szakpolitikus hozzátette: ha a köpenyviselés kötelező lesz, azt az állam is támogatja majd valamilyen módon, hiszen, ha a közoktatás ingyenes, az államnak az eszközöket is biztosítania kell hozzá.”

1977_praktilon.jpgÓ, pont olyan lesz minden, mint Rózsa fiatalkorában! Visszatérnek a boldog békeidők, újra mi leszünk a legvidámabb barakk! Nejlonköpenyes fiúk-lányok az iskolákban (érvek-ellenérvek) újra!  De mindent az állam ad majd, vagyis minden ingyen lesz! Meg kötelező! Hát nem csodálatos?

Alig várjuk a kormányrendeletet, amely a köpeny pontos méreteit, szabását, színét, anyagát szabályozza, mert ha nem lesz ilyen, még a végén káoszba fullad a nagy terv! A gazdag szülők megveszik a jobb minőségű szebb darabokat (pont, mint régen), a szegények meg az ócska és csúnya példányokat (pont, mint régen). A rebellisebb hajlamúak rövidujjút, netán ujjatlant hordanak vagy barkácsolnak maguknak, a cicababák miniszoknyásítják…szóval rengeteg a problémalehetőség, jobb az éberség. Esetleg a gyártót is kéne majd rögzíteni a dokumentumban, mert sok pénzről van szó…. Az idei tanévben majdnem 1,3 millió diák lesz az iskolákban. Egy céget találtam, náluk „A köpenyek ára 2800–3600 Ft, modelltől és mérettől függően.” Az átlag 3.200-al számolva kijön, hogy 4,16 milliárd forint lenne a diákok ingyenköpenye…nem kétfillér.

Emellé, ha szerencsénk van, összejön az ingyen tesicucc is, remélem már keresik a legnemzetibb sportruházat-gyártót, vagy Simicska elindította a cégbejegyzést legalább.

Ugyanis a testnevelés komoly dolog.

Igaz, hogy egy átlag falusi általános iskola tornatermébe 1 osztály fér be egyszerre, és mivel 8 osztály van, az utolsó délután végez majd, ha már mindenkinek kötelező lesz, ami még jó is, kellemes lezárása a napnak a sok ülés után, viszont reggel korán azzal kezdeni, vagy középső órának megkapni, aztán zuhanyzó hiányában izzadtan végigülni a többi órát….irtó kényelmetlen. A tusolós, ám több évfolyamos középiskolákról ne is beszéljünk, ott lesz ám majd csak igazi mulatság! Párhuzamos tesiórák és rettentő tülekedés az öltözőben, talán még zuhanyzási rekordot is felállít valaki a matekóra előtti tízpercben!

De a testnevelés akkor is komoly dolog. Annyira, hogy ellenőrizni fogják.

Ezt is Hoffmann Rózsa mondta, a fővárosban csütörtökön kezdődött kétnapos országos szakmai tanévnyitón.

„Az oktatási államtitkár azt kérte az intézményvezetőktől, ezek az órák ne maradjanak el; ezt ellenőrizni is fogják a gyerekek érdekében. Ahol nincs elegendő kapacitás, ott a helyi sportlétesítményekkel kell együttműködni – mondta.”

Tegnap a 180percben is beszélt erről:

„Az ellenőrzésről szólva az államtitkár azt mondta: eddig bevált gyakorlat volt az iskolákban, hogy a különböző tantárgyi versenyekre, egyéb programokra való felkészülésnél rendre a testnevelésórákról vitték el a gyerekeket, vagy a tornaórák maradtak el, ennek azonban véget kell vetni.”

Mondjuk más, ha a heti 1 tornaóra marad el, vagy a heti ötből marad el 1, de mindegy. A szabály az szabály, a kötelező az kötelező. Rózsának szerencsére besegít valaki ebben az ellenőrzésesdiben, ez a valaki pedig nem más, mint az atletikus alkatú belügyminiszter úr!

pinter.jpg

Nem nagyon találom a szavakat erre a fejléc nélküli, igénytelen kinézetű,  „kedves” levélre, de már nagyon várom a Tesióra Ellenőrző Kommandó megalapítását és első bevetését.

Továbbá üzenem haza, hogy hús és lábos nélkül is színvonalas pörköltöt főzzenek ám nekem!

Megosztás