Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Kettős beszéd

Az még hagyján, hogy lepaktál Orbán a Coca Colával, holott nemrég még a népegészségügytől, csipszadótól, és csúnyakülföldikapitalistamultipfujtól volt hangos minden. Nincs abban a helyzetben az ország, hogy arcoskodjon, örülni kell minden új munkahelynek, beruházásnak. Ezt ő is nagyon jól tudja, felsejlett ugyan némi vívódás az arcán, mégis profin lekommunikálta a “látszólagos” pálfordulást: van jó külföldi cég, és van rossz…..Hamarosan megtudjuk, kik a jók még, mert úgy hírlik, sorra szerződünk a multikkal. Sorozatseggszáj, biztos csodaszép lesz!

akkor_es_most_kola_1342960775.jpg (forrás: osztjonapot.blog.hu)

De mint mondtam, érthető.

Az a vakítás viszont kevésbé, amit az NFÜ múlt csütörtöki rendezvényén vitt véghez a miniszterelnök úr.

Méltatta a Széchenyi Tervet, megígérte a pályázati rendszer átalakítását, és

“Harmadik fontos változtatásként a kormányfő szerint fel kell állítani egy körülbelül 50 milliárd forintos önerőalapot, mert az állami szereplők és az önkormányzatok önerő híján számos nagy pályázattal nem tudnak elindulni, ami azt jelenti, hogy a pályázati összeget felhasználni akaró vállalkozók nem jutnak megrendeléshez. Ezért mindannyiunknak az az érdeke, hogy összegereblyézzünk a költségvetésben valahogy 50 milliárd forintot erre a célra; ez a munka zajlik, jó esélyünk van arra, hogy ezt a forrást „összelapátoljuk” – jegyezte meg.”

Komolyan nem értem.

Tényleg ennyire nem ért a Zinternethez? Azt hiszi, azon csak a fidesz.hu, orbanviktor.hu és a kormany.hu jön be? Vagy abban bízik, hogy a fideszhívek csak ezeket olvassák? Semmi balliberális mételyt, mint pl mszp.hu, atv.hu, nol.hu….semmi ilyesmi, oké.
De egy Napi Gazdaságot se néz ki senkiből? Ez annyira megalázó….
Persze tudom, hogy manapság tényeket, adatokat nemhogy számon kérni, már tartani is túl ortodox, sőt néha egyenesen libsibolsi nemzetvesztő dolog, de akkor is.
Na mindegy, én olvasom.

Ha nem tenném, nem akadt volna meg a szemem a fenti bekezdésen. Ugyanis 9 nappal előtte láttam a Napin, hogy az idei költségvetéshez Matolcsy egy olyan végszavazás előtti módosítót nyújtott be aznap, július 10-én, amely elvonná az önkormányzatok számára fenntartott 60,1 milliárd forintos keretet – ezt az uniós pályázatok saját forrására, azaz önerőre különítettek el. Matolcsy szerint indokolatlan, hogy ezt a pénzt csak az önkormányzatok használhassák fel, ezért a keretből még megmarad 50 milliárd forintot a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz csoportosítanák át. Ezt a módosítót megszavazták csütörtökön, július 12-én.

Egy héttel később, július 19-én Orbán Viktor kijelentette, hogy össze kell kaparni 50 milliárdot önerőre, az önkormányzatok részére….

Némi zavart érzek az erőben.

1, Önállósult a Jobb Kéz, és elfelejtett egyeztetni a főnökkel?
2, Viktor nem követi nyomon Gyuri ámokfutását lépéseit?  
3, Vagy egyszerűen így magasabb a PR-faktor? Gyuri csendben elveszi, Viktor nagyelőadáson előteremti az 50 milliárdot? Varázslók a kulisszák mögött?

Megosztás