Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A botrányok botránya

Kövér László megint remek interjút adott a párt állami televíziónak.
Az IMF-es, pancserpuccsus, „megtámadtak minket, de győztünk” részekre most ki sem térnénk,  talán csak annyit ehhez, hogy „nem hiszem, hogy a kormány hagyja magát megzsarolni, nekünk az IMF pénzére nincs szükségünk.
vs.
nehéz megmondani, hogy jövőre meglesz-e a piacon az az 5-6 milliárd eurós finanszírozási forrás, ami Magyarországnak ahhoz kell, hogy például vissza tudja fizetni a lejáró, korábbi IMF-adósságot. Ha igen, akkor nem kell a hitel, de ha nem lesz, akkor hozzá kell esetleg nyúlnunk a kerethez.” – Varga Mihály, ugyanaznap, csak a másik pártcsatornán, a HírTv-n.

A legkeményebben az interjú végén tekerte a rollert Kövér, amikor az LMP Közgép elleni leláncolós tiltakozásáról beszél:
Magánterületről birtokháborítást elkövető parlamenti képviselőket a közpénzből finanszírozott rendőrökkel kell eltávolíttatni, ez a botrányok botránya.
Szeretnék végre megveretni magukat, hogy demonstrálhassák azt, hogy diktatúra tombol Magyarországon. Én erre meg azt mondom, hogy tisztelt LMP-s és részben jobbikos képviselőtársaim, a párt költségvetéséből fizessenek meg egy magán őrző-védő céget, veressék meg jól magukat, ne a közpénzzel szórakozzanak!”

A Magyar Köztárság Országgyűlésének az elnöke szájából (aki a 3 legfőbb közjogi méltóság egyike) nagyon szépen hangoznak ezek a mondatok. 

Mutatok két képet, az egyik 1989. április 27-én készült a BM előtt, a másik 2012-ben a Közgép udvarán.
Az egyik „botrányok botránya”, a másik pedig hősies kiállás.

közös.jpg
A megveretős szöveg pedig annyira a legalja, hogy igazából nem is emlékszem, hogy mikor hallottam ilyen sunyi, pofátlan mondatot politikus szájából. 

Vajon mit szólt volna Kövér, ha 1988-ban Sarlós István MSZMP PB tag, az akkori országgyűlés elnöke ezt nyilatkozza 1988. március 15-e után?

orbán_1988.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Szeretnék végre megveretni magukat, hogy demonstrálhassák azt, hogy diktatúra tombol Magyarországon. Én erre meg azt mondom, hogy tisztelt fiatal demokraták, a párt költségvetéséből fizessenek meg egy magán őrző-védő céget, veressék meg jól magukat, ne a közpénzzel szórakozzanak!”

Oh, wait …Orbánt meg is verték. Nyilván direkt ezért ment ki tüntetni, a rafkós jogász!

1988-ban minden kommunista csettintett volna, ha így rakja helyre azokat a pimasz tiltakozókat egy MSZMP-s nagykutya.

Nyilvánvaló, ha gyurcsány-bajnai-megszorítások-szocik ellen kell tiltakozni, akkor az az alkotmányos jogok legszebb gyakorlása, amit a rendőrség biztosít közpénzből.

De miért fáj ennyire Kövér Lászlónak, ha egy ellenzéki párt egy magáncégnél tiltakozik? Valószínűleg még ez az enervált LMP-s akció is a 35 fokos hőségben is telitalálatnak bizonyult, ha a sértődöttség hulláma söpört végig a Fideszen, Selmeczi Gabriellától kezdve Rogán Antalon keresztül Kövérig?

Tényleg ennyire fáj, ha a volt fideszes pártpénztárnok cégét piszkálják?
Csak nem feszült a Lajos? 
És ha Lajos feszült, akkor feszült az egész párt is?

Megosztás