Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Bitch please

A nap fotója:

bitch_please.jpg

Schiffer megcsinálta a „bitch please” fejet, grat Andris!!!

És miért trollkodott be ezzel a fejjel a fotóba?

Hát ezért
:

„Selmeczi Gabriella elszomorítónak nevezte, hogy az LMP a magyar érdekek védelme helyett az Országgyűlés után most egy magyar cég bejáratához láncolja le magát, akadályozva annak működését.

A sajtótájékoztató helyszínén megjelent Schiffer András LMP-s országgyűlési képviselő is. Selmeczi Gabriella közölte az LMP-s politikussal, hogy ha nincs önálló javaslatuk, elképzelésük az életről, akkor sem ilyen látványos akciókkal, leláncolásokkal kell felhívni a figyelmet, hanem a Parlamentben kell dolgozni. Az országgyűlési képviselők munkájának fő terepe a Parlamentben van – jegyezte meg a Fidesz szóvivője.”

Hányszor is tetszettek kivonulni a Parlamentből 2002-2010 között, Gabika?!

„A Fidesz felkéri a kormányt, hogy továbbra is határozottan folytassa azt a közbeszerzési politikát, mely a törvények betartására, a munka elvégzésére és az adók befizetésére épül.”

Mu-ha-ha !!!

„Selmeczi Gabriella hangsúlyozta, Magyarországon az uniónak megfelelően működnek a közbeszerzéseket illető törvények.”

Jaj, Gabi, hagyd már abba, nem bírom abbahagyni a nevetést …

Nyilván ezért nem veszített egyetlen egy közbeszerzést sem a Közgép.
100%, amin elindult, mindegyiket megnyert, még ha a legdrágább ajánlatot is nyújtotta be …

Az LMP így kommentált a Facebookon:
„Selmeczi Gabriella az LMP székházat kereste, de nekünk csak irodánk van, mivel nem finanszíroznak minket oligarchák és nem is fognak. Selmeczi azt mondta, a Strabag érdekit képviseljük, majd mikor Schiffer András megpróbálta vele aláíratni a Strabag és a Közgép ügyeit is vizsgáló bizottság felállításáról szóló beadványt, akkor elmenekült.”

Várom a holnapi címlapokat:
„Becsületes magyar vállalkozás munkáját akadályozta a Strabag Olajfa Koalíció pártja.”

Mno.hu, csodálatos cím és banner választás (Török Gábor találata):

banner.jpg

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás