Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Szolgáltak és védtek

Múlt hét szerdán megszületett az első fokú ítélet a West Balkán-ügyben. A bírónő azonban azt is megemlítette, hogy a rendőrök is mulasztottak, amikor nem mentek ki a telefonhívásokra, amiket csatoltak a peranyaghoz.

Vasárnap Morva Krisztina feljelentést tett a legfőbb ügyésznél.

Hétfőn Hatala József országos rendőrfőkapitány belső vizsgálatot rendelt el annak tisztázására, hogy mulasztottak-e a West Balkán szórakozóhelyen történt tragédia idején telefonügyeletet ellátó rendőrök.

És kedden meg is született a rendőrségi belső vizsgálat eredménye ….

Semmilyen vétséget, mulasztást vagy felelősséget nem állapított meg a rendőrség belső vizsgálata azzal az ügyeletes tiszttel szemben, aki fogadta a West Balkán szórakozóhelyről érkezett bejelentéseket” – nyilatkozta Garamvölgyi László.

Telefonos bejelentés #1, 107-es segélyhívó:
„Egy magát Dánielnek nevező férfi 23 óra 14 perckor tett elsőként bejelentést arról, hogy hatalmas a tumultus a szórakozóhelyen, és a beszélgetés közben az ügyeletes hallotta, amint valaki a háttérben arról beszél, valakit megkéseltek. Miután tisztázták a pontos helyszínt, újra rákérdezett az ügyeletes arra, megkéseltek-e valakit. Erre a bejelentő azt mondta, hogy a késelésről két másik férfitól hallott, és már két rendőr is a helyszínen van. Azután arról beszélt, hogy mindenkit beengednek, és már nem lehet elférni. Erre válaszul mondta az ügyeletes: „Hát ne járjon buliba, és akkor nem lesz tömeg. Engem most csak a késelés érdekel„.”

A vizsgálat eredménye:
„A tragédia éjszakáján érkezett telefonos segélykérés közben a beszélgetés során valóban elhangzott az ügyeletestől az a mondat, hogy „ne járjon buliba, akkor nem lesz tömeg„. Ez azonban szerinte egy szövegkörnyezetből kiragadott félmondat, ugyanis a bejelentő által mondottak alapján a rendőrség egy sokkal fontosabb dolgot szeretett volna tisztázni, mégpedig a késelés tényét.”

Magyarul:
Hát ne járjon buliba, és akkor nem lesz tömeg” -> kiragadott félmondat.
Hát ne járjon buliba, és akkor nem lesz tömeg. Engem most csak a késelés érdekel.” – > fontos tényt igyekezett a rendőrség tisztázni.

Telefonos bejelentés #1, továbbkapcsolva a VI. kerületi rendőrkapitányságra:
A rendőrségi telefonügyletes a bejelentőt ezután azonnal kapcsolta a kerülethez, nekik már a Dániel nevű férfi pánikrohamról, törött lábú, ájult és megtaposott sérültekről beszélt, és helyszíni értesülésre hivatkozva, a rendőrség kérdésére válaszolva újra megemlítette a késelést.

Telefonos bejelentés #2, 107-es segélyhívó:
Pár perccel később egy másik, névtelen telefonos bejelentő szintén arról beszélt, hogy valakit megkéseltek a tömegben, és a biztonsági őrök „két eszméletlen, félholt embert” hoztak onnan ki.

Telefonos bejelentés #3, 107-es segélyhívó:
„Egy harmadik bejelentő, egy női hang azt mondta, hogy a lépcsőn lerugdosták a tömegben, meglopták ezer forinttal és nem annyi férőhelyes szórakozóhely, amennyit beengedtek, ezért hatalmas a tömeg.

Az ügyeletes válasza:
„Lopás és könnyű testi sértés miatt tegyen feljelentést a kerületi rendőrségen, mert nem tudja megmondani, ki volt az elkövető, a lökdösődés magánindítványos ügy, a szórakozóhely bővítése pedig nem az ő hatáskörük, ezért nem fognak kimenni a helyszínre.

Tegyen feljelentést.
Magánindítványos ügy.
Nem az ő hatáskörük …

Összefoglalva:

Rövid időn belül nem egy, nem kettő, hanem legalább három bejelentés érkezik, hogy sérültek vannak és tömegnyomor van a helyen, és nem történt semmi. Három lány meghalt, mert tömegnyomor volt a helyen.
Semmilyen vétséget, mulasztást vagy felelősséget nem állapított meg a rendőrség belső vizsgálata.

A Nyugati tér egy sűrűn bekamerázott tér, a kapitányságon látták, hogy több ezer fiatal gyűlt össze, bejutásra várva, Ha látták és nem tette semmit, az baj, Ha nem is látták, az még nagyobb baj. Máskor elég 10-12 árpádsávos fiatalnak összeverődnie, és már kint van a fél Készenléti Rendőrség.

Nem volt a helyszínen rendőr, nem is küldtek ki a térfigyelő kamerák alapján, és még a telefonhívást is leszarták?
És ez így szabályos, Garamvölgyi?!
Ha a te lányod hívná a 107-et éjszaka és így elhajtanák, akkor is azt mondanád, hogy minden szabályos?

Hogy merjük így felhívni a 107-et? Minek? Hogy elzavarjanak? Még mi kérjünk elnézést, mert bejelentést teszünk?

Szolgálunk és védünk.
Ugye, Pintér miniszter úr?

Megosztás