Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Martonyi gratulált

„Martonyi János elismerően szólt az egyiptomi demokratikus átalakulás eddigi eredményeiről, és gratulált az első szabad elnökválasztás sikeres lebonyolításához, amely megfogalmazása szerint fontos mérföldkőnek számít – olvasható a közleményben. A magyar külügyminiszter jelezte, hogy Magyarország kész megosztani saját demokratikus átmenetének tapasztalatait. Ezzel kapcsolatban felajánlotta vezető magyar jogtudósok együttműködését Egyiptom új alkotmányának kidolgozásához, amit a külügyi tájékoztatás szerint kollégája nyitottan fogadott.”  –  Külügyminisztérium

vs.

„A hadsereg már múlt csütörtökön magához vonta a törvényhozói hatalmat, és a költségvetés felett is ők rendelkezhetnek. Egy alkotmánybírósági döntésre hivatkozva tették ezt, mondván, a novemberi választások nem voltak jogszerűek, mivel az Ab az alkotmányba ütközőnek találta a választási törvényt. A katonai tanács erre hivatkozva a parlamentet is feloszlatta.
A vasárnap az urnazárás után közzétett második nyilatkozatukban módosították a tavaly márciusban kihirdetett alkotmányos deklarációt. Eszerint a most megválasztott új elnök ugyan kinevezheti és feloszlathatja a kormányt, aláírhatja és visszadobhatja a törvényeket és hadat üzenhet, de mindezt csak a katonai tanács jóváhagyásával teheti meg.” –  Index

Mi Martonyi Jánosnak szeretnénk gratulálni, szuper jó ha van egy ilyen remek külügyminiszterünk, és remélem Szájer Józsit küldjük Kairóba az Ipad-jával új alkotmányt írni.

Megosztás